Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"

BULLA ELMA: EMLÉKEK A "HERR PROFESSOR"-RÓL

(Részlet)

[...] Sajnos a kelleténél kevesebben emlékeznek Reinhardtra, arra meg kiváltképp alig, hogy színész is volt. Pesten is játszott pedig: Lukát az Éjjeli menedékhelyben. Rendezés közben - vérbeli színész - gyakran felugrott a színpadra, s egy gesztussal megvilágította az egész szerepet. De sohasem vitte túlzásba az "előjátszást". Sőt: máskor meg elég volt az is, ha csodálatos világoskék szemével ránézett az emberre: abból is megértettük, hogyan gondolja.

Ha egy darabot Bécsben megrendezett, famulusa dr. Hock, maga is jónevű író és rendező, ugyanannak a darabnak a rendezését megkezdte Berlinben, más szereplőkkel, de a reinhardti rendezőpéldánnyal a kezében, teljesen a reinhardti intenciók szerint. A ViktórtcÉ1 című darabban szerepelt egy bűbájos manikűröskisasszony. Bécsben Adrienne Gessner, egy akkor ötven év körüli komika játszotta, Berlinben én, akkor voltam tizenöt éves. Hock olyan megszállott tisztelője volt Reinhardtnak, hogy tőlem is azt követelte, amit Gessner Bécsben csinált. Sehogyse ment, hiszen mégis csak nagy/ alkati különbség van egy tizenötéves lány és egy ötvenéves nő között. Mire Reinhardt az utolsó próbákra megérkezett, teljesen összetörtem, járni is alig tudtam a színpadon.- Na Kleine - szólalt meg végül Reinhardt, mert így hívott - most csinálja úgy, ahogy maga szerette volna!

co

Csináltam. - Grossartig - lelkesedett, mert sohasem fukarkodott a dicsérettel. S valóban sikerem volt, de nem ezért mondtam el a történetet, hanem, hogy megvilágítsam, mennyire nem volt se dogmák, se önnön nagyságának rabja Reinhardt. Színészvér lobogott benne, s nem erőszakolta rá elképzeléseit a színészre, hanem hagyta annak egyéniségét érvényesülni: mindig az adott színész alkatából indult ki a szerep felépítésénél.

126