Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"

BÁRDOS ARTÚR: REINHARDT MŰHELYÉBEN

Faust ideges. Nyilván még álmos. Reggel van, tizenegy óra. Grátchen ébredő szerelmének dallamaira bágyadtan morogja el válaszait. A végszavakat hangsúlyozza.- Du holdes Himmels Angesicht - konstatálja egyszerre feltűnő lelkességgel a kezében levő Reclam-füzetből. (Ez a crescendo-szín már a kész Faust kosztümjéből való.)

Faust ideges. Faust goromba. Dühösen rivall a színpad elején buzgólkodó tisztes kövér nőre; hogy ne súgjon olyan bömbölve;

hogy ő nem süket. Aztán lágy amorozó-ütemben folytatja:

29- Lass dieses Blumentwort Dir Götter Ausspruch sein!

Az illúzió teljes hiánya. Nekem teljes illúzió. Ez a Faust az én diszpozíciómat - az ő diszpozícióját hozta el ide, Goethe elé. A mai ember zaklatott életéből pottyant ide, hogy egy-két-három óráig Goethéről fogalmazzon. A mai ember kultúráját hozta magával; nemcsak Goethét, hanem mindazt, ami azóta, Goethe óta történt. A mai kultúra fogalmazását Goethéről, Faustról. És nem kész fogalmazást; foszlányokat, melyek gondolatokat - illúziókat - termelnek. Csak néhány föltámasztott kulissza jelzi - szimbolizálja - a színt; csak éppen annyi, hogy a színész megtanulja a mozgást; hogy Faust ne menjen neki a szikiapadnak, ha majd hévvel fogja Grátchent ölelni. Ám e kulisszaréseken - melyek rontják az illúziót! — nagy tágasságokba nyithat a fantázia...

Talán a klasszicisztikus nevelés hiánya (talán korjelenség), hogy jobban szeretem a képnél a vázlatot, amelyen a művész nem fejezett ki mindent; vagyis mindent kifejezett, addig a pontig, amíg az ő primer érdeklődését foglalkoztatta a kifejezésére törő probléma. Amelyet én egészíthetek ki teljesre - sőt sokkal többre... a magam alkotására. Majdnem a magam alkotására.

Illojális és kegyetlen műélvezés... A legkegyeletesebb műélvezés!

105