Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)
I. A festészettől a happeningig
Beke László: Kantor művészete és elmélete I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG Meggyőződésem, hogy ha Kantor munkásságát időben megismerhette volna a magyar közönség, máshogy alakult volna a magyar művészet sorsa is. De a történet éppen arról szól, hogy nem történhetett így - mert a magyar fejlődés ennyivel maradt le a lengyel mögött. A történet ezért jellegzetesen kelet-európai. Összevetésül kínálkozik még, csupán a legnagyobbak közül Joseph Beuys életműve (noha a németek közül Kantor inkább Wolf Vöstellt részesíti előnyben), melynek csupán egy részletét ismerhették meg itthon, azt is csak a művész halála után, viszont lengyel közvetítéssel; másfelől a Kantorhoz leginkább hasonlítható magyar művész, Erdély Miklós, aki azonban meghalt anélkül, hogy akár századannyi nemzetközi elismerésben is részesült volna, mint lengyel pályatársa. A késői Kantor-bemutatás nálunk megkésettsége ellenére is hallatlanul aktuális. Különös módon nála nem érvényesül az a szánalmas mechanizmus, amely annyi más kelet-európai művész pályáját tette már tönkre, hogy ti. előbb szaturálódunk az epigonok tevékenységétől, semmint az eredetijükkel találkoztunk volna. Kantornak ugyan rengeteg epigonja van, ám régi szövegei ma is megdöbbentően frissek. Az aktualitást biztosító másik különös vonás: méltán hihettük, hogy A halott osztállyal Kantor 1975-ben pályája csúcsára érkezett. Azóta megszületett a Wielopole, Wielopole, majd a Vesszenek a művészek! (eredeti, és sokkal kifejezőbb címén: „Dögöljenek meg a művészek!”) s végül a Soha többé nem térek ide vissza, miáltal egyre újabb megvilágításba kerülnek a korábbi darabok is, egyre teljesebbé kerekedik a pálya íve. És úgy tűnik, hogy az idén 75 éves művésznek van még mondanivalója. Mindenképpen hatékonyabbnak látszik tehát ma írni Kantorról, semmint tíz évvel ezelőtt lett volna, de annyival nehezebb is lenne valamilyen kronológiai vezérfonalat követni. Kantor ugyanis szabad átjárást biztosít magának a saját különböző alkotói periódusai között, s minél jobban halad előre az időben, annál korábbra nyúl vissza. A Halálszínház gondolatától eljut az Emlékezés színházának gondolatáig, és miközben egyre elszántabban néz szembe a halál gondolatával, a feledés egyre több homályát tisztítja le a saját gyermekkoráról. Egyre erősebb meggyőződése, hogy egy kis egyéni élet (saját élete) története fontosabb, mint a nagybetűs történelem. Számunkra viszont az következik ebből, hogy mennél egyénibbé válik a történet, annál általánosabb érvényű az üzenete (hiszen ebben az összefüggésben rejlik művészi ereje), következésképp annál súlyosabb a történelemről alkotott ítélete is. Pedig ez az élettörténet a lehető legátlagosabb kelet-európai történet. Tadeusz Kantor 1915. április 6-án látta meg a napvilágot Wielopolében. A Krakkó környéki kisváros képét a katolikus és az ortodox zsidó lakosság „békebeli” harmóniája határozta meg, s mikor az apa - a helybéli tanító - nem tért vissza a háborúból, a család a plébánoshoz, Tadeusz anyai dédanyjának fivéréhez költözött. A kisfiú színháznak látta a templomot, a színházat pedig vonatnak: jelenetekkel berendezett papírdobozokat húzgált maga után spárgán. A Tarnówban töltött gimnáziumi évek végén már tudta, hogy festő akar lenni: a lengyel szimbolisták, elsősorban Stanislaw Wyspianski és Jacek Malczewski voltak a példaképei. Ha még két döntő tényezőt említünk - a második világháborút és a szerelmet -, a műveivel összeépülő biográfiai adatokat, már fel is soroltuk s a további pályát akár kizárólag művészettörténeti terminusokkal is leírhatnánk. Csakhogy minden ilyen mozzanat nagyonis jelentőségterhes. Wyspianski például nemcsak festőként gyakorolt hatást a fiatal művészre. Az ő színdarabját, az Ulysses visszatérését viszi színre a német megszállás alatt Kantor illegális színháza, s Odüsszeusz* az ő számára nemcsak mitikus vándor, hanem csavargó, bűnöző, sőt a Katona is. O az Apa, aki katonaként „nem tér vissza”, de ha úgy tetszik, ő a legendás Pitsudski marsall is. Ulysses visszatérésére válaszol négy évtized múlva a Soha többé nem térek ide vissza. Arról már nem is * * Kantor maga is váltogatva használja a két névváltozatot. 16
