Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)

I. A festészettől a happeningig

I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG

Festészet

Bár a legfontosabb ebben talán annak megállapítása, hogy

E VILÁGGAL VALÓ ÖSSZEÜTKÖZÉS ÉS KONFRONTÁCIÓ SORÁN A MŰVÉSZET VÉGRE

MEGSZABADULT

AZ ÁBRÁZOLÁS

SZOLGAI FELADATÁTÓL.

Úgy látszik, allergiásán érzékeny vagyok e manapság általánosan elterjedt módszerre.

Kiiktatását, kompromittálását tartom a modern művészet lényegének.

Végre ráéreztem valami olyanra, ami szinte a génjeimben volt.

E Természet kutatása, faggatása, képmásának kikísérletezése olymódon - ahogy ez a Régi

Természettel kapcsolatban történt - primitív naivitás lenne.

Az egyetlen lehetséges (művészi) reflex ebben a szituációban UTAZÁS ÖNNÖN INFERNÓNK FELÉ,

INTROSPEKCIÓ,

HOGY OTTHAGYJUK NYOMUNKAT A „BELSŐ” TÉRBEN.

Az emberi alak FANTOMJA azonban továbbra is létezik. Mint egy megüresedett hely. Ismert és körülrajzolt mélyedéseivel, nyomaival, domborulataival! így még sokkal bántóbb.

Úgy látszik, e fantomhoz állandóan vissza fogunk térni, lehet hogy már egy más morfológia, egy szabad artikuláció s még ismeretlen terek nézőpontjából...

.. .1947 júliusában elutaztam Párizsból, magam mögött hagyva ezt az újonnan felfedezett kontinenst. Magammal vonszolom e felfedezés fontosságának tudatát. Előre sejtem titkait, egyelőre korlátlan jövőbeli kalandjait és kockázatosságát.

Talán kedvem lenne e nosztalgikus érzést a be nem teljesülés, a képzelet, a sejtés, a költészet szférájában hagyni.

A homályos előérzet gyakran sokkal jobban izgat...

A vágyam, hogy e titkot a tiszta képzelet szférájában tartsam, ellenállásom a végérvényes beteljesüléssel, a materiális megvalósítással szemben - talán olyan szerves belső hajlam, mely jövendő kezdeményezéseim útirányát jelöli.

De az is lehet, hogy utamnak nem ezen az „állomáson” kell véget érnie...

Előfordulhat, hogy életem és munkásságom Főútvonalához más „mellék”-utak vezetnek, melyeket még végig kell járnom...

Folytatom az utazást. Érzem, hogy sok más ügyet is meg kell oldanom, mely nem tűr halasztást.

1947 őszén, Krakkóban

...régi esernyőket vásárolni...kitölteni a teret esernyőkkel...

...az esernyő olyan tárgy, melynek használhatósága gyanús és megkérdőjelezhető... valamiféle „fél-tárgy”, szinte „objet d’art”.

...érzem, hogy hasznát vehetem, megfelel a céljaimnak.

...az esernyő nem egy komoly, megingathatatlan státuszú tárgy.

Ahogy léteznek „boites ä surprises”, az esernyő is egyfajta ,,1’objet a surprises”. Valami csodát rejt magában, abban a drótcsontvázban, mely egy ötletes kombináció folytán egyszer összecsukódik, másszor pedig kinyílik, az észrevétlenből hirtelen és meglepetésszerűen impozánssá válik.

35