Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)
I. A festészettől a happeningig
I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG Festészet Festészetem kezdetei Amit akkor csináltam, „tematikájában” inkább a mértéktartó festészettel állt rokonságban. Ám ez a rokonság csak látszólagos volt, kizárólag a „témára” szorítkozott. A kép realitása, hangulata volt a lényeges; amit „nem tudtam” megcsinálni, az volt a fontosabb. Megfestettem például az „Asztalnál ülő alakok”-at. A világ minden kincséért sem helyeztem volna az asztalra szalvétát és gyümölcsöt; virág szóba sem jöhetett; nem volt semmiféle lakoma. Üresek voltak az asztalok. Az egyre vastagabb festékréteg alatt egyre inkább kartonpapír makettekhez kezdtek hasonlítani a figuráim. A tónus hamuszínűvé változott. Nem volt levegő', csak a száraz, megkeményedett kátrány, melyben lassanként minden elmerült. Nem volt semmiféle színorgia, semmiféle úgynevezett életöröm. Ugyanakkor az objektív, kimódolt számítások sem adtak támaszt vagy biztonságot. Azt hittem, nincs bennem tehetség, kínlódtam. De most úgy vélem, mindebben nagyon sok „végzetszerú” volt, és hogy az a konok anyag valami olyasmit fejezett ki, ami egyformán lehetetlenné tette az absztrakció purizmusát és a színek szenzualizmusát. Nem tudtam lemondani az emberi alak elképzeléséről. Jelenléte fontos és szükséges volt. Nélküle nem érzékeltem a teret és a számomra oly fontos valóságot, melyből semmiféle absztrakt kompozícióra nem tudtam asszociálni. Éreztem a formán túlnövő szféra végzetszerú'ségét és a kép materiális felületét. Bába Krisztina fordítása (1948-1953) Akadémia Az első három évet különösebb ambíció nélkül, ellustult közömbösségben éltem le. A festészet professzorai nem adtak eleven impulzust, kizárólag trükkökre s a kiszámítható hatások elérésének módszereire okítottak. Aki e téren ügyesnek bizonyult, annak jövendő hírnevet jósoltak. A tudat nevelése e professzorok programjában nem szerepelt, hiszen ilyesmivel ők sem rendelkeztek. De ezt a felfuvalkodottságot olyan „magas szintű” tehetséggel tálalták, olyan csodálni való belső ürességet árasztva, melyhez hasonlót talán csak a legkiválóbb kötéltáncosok és pantomimesek produkálnak. De az ő felfuvalkodottságuk még más volt, mint jelentéktelen utódjaiké - legalább ellenállást és lázadást váltott ki az emberből. A két utolsó évet Karol Frycz műtermében töltöttem. Ma már senki sem nevezné műteremnek. Alig négyen voltunk tanítványok. Azt csinálhattunk, amihez éppen kedvünk volt, festhettünk vászonra, papírra, falra, tervezhettünk, vagy csinálhattunk maketteket. Karol Frycz időnként beesett hozzánk, és ilyenkor rendszerint egzotikus utazásairól, életéről mesélt. Gáláns stílusa és hibátlan humorérzéke zsenialitást kölcsönzött neki. Ez idő tájt készítettem először valamit a saját felelősségemre. Bába Krisztina és Pálfi Ágnes fordítása (1948—1953) K. P. festőcsoport A K. P. tagjai programszerűen olyan „nagyvilági” festőknek tüntették fel magukat, akik Párizsban érzik otthon magukat. Egyébként már a megnevezés, a „Párizsi Bizottság” is önmagáért beszél. Ennyi idő távolából ennek már eléggé sznob hangzása van. Azért tárgyilagosan el kell ismerni, hogy 23
