Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)

Németh László: Győzelem (1941)

Ágnes az ajtóban, segítve. Talán maga is író akar lenni?

Lajos. Akar a nyavalya. Van abból elég. Be mind a ketten.

Sántha. Én azt hiszem, hogy egy szociális titkár nem emelhet ez ellen vétót. Ironikusan. A nép előtt csak növelné a hiteled, ha egy parasztfiú lenne a sógorod. Jobban, mint a Kardhányó após.

Laci. Te most is gúnyolódsz ... De ebben igazat kell anyának adnom. A szociális határok elmosását nem itt kell kezdeni: ez vér, illem, szemérem ellen van ...

Sántha. Anyának ilyen gondjai vannak?

Laci. Természetes, elsősorban: te. Kétségbe van esve, hogy ilyen rosszullét után kijöttél ide.

Sántha. De azért Ágnes különcködéseire is rászán egy szívkamrát. Fölösleges aggódnia: én nem vettem semmit észre.

Laci. Rajtad kívül azonban mindenki.

Sántha. Mert rajtam kívül senki sem tudja feltételezni, hogy egy magas sarok és egy parasztcsizma mint ember közelítsen az emberhez ...

Ágnes kijön a szobából. Apu, most neked csinálok egy nagyszerű trónszéket.

Sántha Lacihoz. Remélem, autóval vagy?

Laci. Igen. Itt állítottam le a major mögött.

Sántha. Akkor hát, isten veled. S ha hajnalban hazaérsz: nyugtasd meg anyádat.

Laci. Kezedet csókolom, apu. Fölkiált. Szervusz, Ágnes! El a határ felé.

Sántha. Ágnes!

Ágnes. Ezt az öreg nádszéket neked hozatta ki Lajos. Valami ruhákat rak bele. Ezekkel a zsákokkal kibéleljük kicsit.

Sántha. Hallom, a szobánkat rendezitek?

Ágnes. Lajos most veri össze az ágyadat. Nehezen megy, mert elgörbültek a hülznik. Nevet. Ezt tőle hallottam.

Sántha. Te egymagad nem tudnád megcsinálni? Elvonjuk őt a legényektől.

Ágnes. Azt mondja, nem vonjuk. A kis tiszteletes számol velük: a kamatszámítást gyakorolják. Az neki a kisujjában van. A kamatos kamatot is kiszámítja, a maga módján. Beleül a székbe. így, la; innen mint valami földesúr, úgy nézheted a majort. Ez a te szellemi hitbizományod. Lejön. Laci már elment?

Sántha. Igen. Meghallgatott engem, aláírt egy kétszázpengős nyugtát, s közölt egy családi aggodalmat.

Ágnes. Remélem, szűrő van a füledben, s ami család, azt visszatartja. Karját nyújtja. Szeretném, ha kipróbálnád a munkámat.

Sántha föláll. Mondd, Ágnes, tetszik neked ez az Ács Lajos?

Ágnes természetesen. Tudod, annyira más dolgokra használtam eddig a „tetszik” meg a „nem tetszik” szót. A mi fiaink olyanok voltak, mint a bútor: az ember azt nézte, beleillenek-e a szobába, a miliőbe. Ez az Ács egész erdő; érdekes és borzalmas inkább. Az ember járkál benne, néha nevet, néha elszörnyed. Nevet. Vannak szokásai.

Sántha. Miféle szokásai?

Ágnes. Látom, vigyáz, hogy mindenben paraszt maradjon, ami a parasztságban fontos, s mindent lecsiszoljon, ami a nyelv vagy ízlés dolgában vétség. Annál mulatságosabb, hogy ezeket nem veszi észre.

Sántha. Például?

Ágnes. Például azt mondja: ezt elolvashassa. S a kisujja begyével vakarja a fülét. Mutatja. Sosem hittem, hogy egy férfiban lehet valami, ami mellett az ilyenféle szokások semmik lesznek. Mást ez megölne. Őbenne van valami, amitől ez csak epizód. Az ember örül, hogy egy ponton fölötte van ...

Sántha. S mit gondolsz, kit lehetne jobban kibírni egy életen át? őt vagy Héthársit? Ezt, persze, minden aktuális érdek nélkül kérdem. Csak kíváncsi vagyok. Inkább afféle társadalomlélektani tanulmány. Próbálj pontosan felelni rá.

Ágnes. Kissé váratlanul ért ... Tán mondd meg, mit akarsz megtudni vele.

Sántha. Én ugyanis azt hiszem, hogy a szerelemben - s a házasságban tán még inkább - az emberek nem azzal kapcsolódnak össze, amire te azt mondod, hogy van benne valami, hanem épp ezekkel a kis szokásaikkal. Szóval, ha neked csak egy évet kellene

27