Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Németh László: Győzelem (1941)
HARMADIK FELVONÁS A rossz-topáni major. A szín a térés pusztaudvar felső végét ábrázolja. Nem túl mély, úgyhogy a hátsó színfalak vonalában folyó beszéd is közvetlenül hangzik. A nézőtérrel szemben, kissé bal felé: a kasznárház. Balról jobbra: egy szoba, aztán a keskeny, faoszlopos tornác, mögötte még egy szoba s a konyha. A két szobának közvetlen kijárása van a tornácra; a konyha folytatásában jobbra valami nyári lacikonyha, ahol a legényeknek főznek. E közt és az istálló közt visz kifelé az út. Az út ákáca mellett a határból is becsillog az alkonyi kukoricás. A színt jobbról a hosszú istálló felső vége zárfa be; ajtó, néhány magasan ülő ablak, itt folyik az előadás. Baloldalt a különálló pince s a fölé boruló ecetfabozót mögött jönnek a faluból érkezők. Az előtérben kút, mely mögül kipusztult már a gém, láncra akasztott vödörrel merik belőle a vizet. A vályú fölfordítva ott áll az istálló előtt, s ülőkének szolgál. Az udvar egyenetlen, gidres-gödrös, előrefelé lejt. Amikor a függöny fölmegy, Laci és az apja vannak a színen. Laci karfán világosszürke kabát, nagyon elegáns, épp búcsúzkodik. Sántha a felfordított vályún ül; kezében könyv. Fönn a tornácon egy szétdobott ágy részei, szalmazsák, egy karosszéken nagy nyaláb könyv. Laci kezet nyújtva az apjának. Nagyon örülök, hogy kijöttem, apa. Az egyetemen sosem beszéltél ilyen szépen. Sántha. A hallgatóság teszi. Itt ül előtted negyven ember, akik elől már az öregapjuk is elvész a közös nyomorúságba. S most magyarázd meg nekik, hogy a történelem nemcsak valami úri vadaskert. Hogy az igazi történelemhez nekik is jussuk van, több, mint az úgynevezett történeti osztályoknak. Laci. Akik a legkevésbé történetiek. Igazán nagyon szép volt. Az a részlet a Cserei Mihályból; mintha csak itt, Topánban mesélték volna. Ilyenkor fáj igazán, hogy nem tudsz jobb véleménnyel lenni rólam. Jobban, mint amikor csipkelődöl. Sántha. Nincs mit szégyellned: te megtanultad a szavakat. Laci. Igen, tulajdonképpen ugyanazt hirdetem, amit te. Sántha. A súlyt meg, amitől a szó ige lesz ... De hisz mi voltunk, akik szavakra neveltünk ... Kardhányóékhoz mégy? Remélem, nem rontottam el az üzletedet a tegnapival? Laci. Nem, az öreg megérti; benned volt már a roham ... Sokkal jobb ember, mint hiszed. Sántha. Tudom; egy népegyetemet ad a lányának hozományul ... Nem csúfolódásból mondom: a világ mindig így csinálódott. Odafönn ezalatt Ágnes és Lajos rendezni kezdi az első szobát. Először Ágnes hurcol be egypár ágydeszkát, aztán Lajos a két ágyvéget. Lajos beszól Ágnes után. Nyissa csak ki az ablakot, hadd menjen ki a szag. Ágnes kinyitja. Phű, micsoda zsaluk ezek ... A fél tábla leszakad már. Igazán: Rossz-Topán. Aztán kijön, s a karosszéken levő könyvcsomót nyalábolja föl. A legfölső könyvet megnézve. „Puszták népe”; hát ez miféle könyv? Lajos kijön az egyik ágylábért. Még azt sem olvasta? Fölnyalábol egy ágyvéget. Kicsit színezi, de azért igen jó. Béniről valami állvány húzása hallik. Várjon már, segítek. Laci miután mindketten a rendezgetőket figyelték. Te helyesnek tartod, hogy Ágnes itt legyen? Sántha. Mért? Te nem? Azt hiszem, az a cél, hogy az ifjúság megismerje a népet. Laci. Igen, de más a megismerés és más a ... bizalmaskodás. Ezen az egyik csak rajtaveszt. Lajos kijön. No, még a maga finom kis matracát. Miközben a szalmazsákot fölkapják, fölemel egy könyvet. Ezt nézze, ezt egy olyan iskolázatlan parasztember írta, mint én, csak vénebb nálam. Ágnes. „Mit ér az ember, ha magyar?” Aztán jó is? Lajos. Ezt elolvashassa. Hátára húzza a szalmazsákot. 26
