Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
legfeljebb azt sikerül érdemben kihámoznia, hogy a kritikus szerint Németh László nem igazán jó drámaíró, a kezdő rendező Latinovits Zoltán viszont nagyon érdekes előadást sikerített a nem igazán színpadképes írói anyagból. A Magyar Hírlap olvasói 1972. március 29-én arról értesültek: Veszprémben történt valami, a főszerepben: Latinovits Zoltán. A Magyar Nemzetben nem jelent meg az előadásról kritika. A Népszabadság viszont - igaz, három héttel a bemutató után - terjedelmes és elismerő kritikát közöl a Győzelem veszprémi előadásáról. Koltai Tamás elsősorban a rendező munkáját dicséri, hangsúlyozva, hogy Latinovits Zoltán mert és tudott színházi szemlélettel közeledni az eleddig a Németh László könyvdrámáknak kijáró áhítatos tisztelet helyett. Kétségtelenül Latinovits „kihívó tiszteletlenséggel bánik a Németh László-drámák színpadi hagyományával”, de a kritikus leszögezi: „Ez a nyelvöltögető, szertelen, szenvedélyes, ironikus, rituális előadás a közelmúlt legeredetibb színházi bemutatója, és az utóbbi években a legjobb Németh László-előadás.”123 Bírálatában annak elemző dicséretét olvashatjuk, amit Latinovits Zoltán munkája során- a dramaturggal történt előzetes, aprólékos szöveggondozáskor épp úgy, mint a próbák során egy-egy jelenet gondolati és játékelemeinek egymáshoz illesztett beállításakor - a legfontosabbnak ítélt: a színjáték nem okos gondolatokat közkinccsé prédikáló teadélután, hanem akció — különbözőképpen gondolkodó, különböző jellemű emberek cselekvő küzdelme; a Latinovits Zoltán rendezte színjáték legfontosabb jellemzője: a gondolati és látványelemek állandó és dinamikus ütköztetésében színpadra fogalmazott cselekvő többszólamúság. Latinovits Zoltán azonnal reagál: néhány soros levélben köszöni meg a személyesen nem ismert kritikusnak a művészi szándékait értő és jól elemző bírálatot; „1972. 4. 10. - Kedves Koltai Tamás, ismeretlenül is köszönöm a »Győzelem«-ről írott kritikádat. Ritkán olvasható ennyire átérző írás. Jólesett, köszönöm! Üdvözlettel Latinovits Zoltán”124 Egy nappal a Népszabadság-beli kritika után jelenik meg a Film Színház Muzsika (amely már a bemutatót követő héten rövid hírt s fényképet közölt az előadásról1“5) elismerő bírálata: „Latinovits számára ez a rendezés alkalmat teremt arra, hogy felmutassa színházról , , , * 196 vallott álmait, és bizonyítsa színpadi világot teremtő kultúráját.” Az Elet és Irodalomban nem jelent meg az előadásról kritika. Az országos napilapokat s kulturális hetilapokat tekintve a kritikai visszhang: kellemes. Az első fanyalgó (és érteden) írás után különböző szinten s színvonalon megírt, de három elismerő cikk jelent meg az előadásról.1“1 S bár Veszprémben, a Naplóban március 25-én megjelent közlemény után, egy csapásra nem áll helyre a béke, de a Győzelem-előadás minden este hatalmas sikert arat s a színészek — a rendező kényszerű távollétében — maguk óvják, védik, őrzik a létrehozott, lelkűkből kikínlódott kincset: a különleges és egyszeri Németh László előadást. Amikor este vége a játéknak, kezükben üveg borral, pohár itallal a Latinovits Zoltán által rendbehozott, feldíszített, otthonossá, barátságossá varázsolt klubba vonulnak, s halkan a színpadon elhangzó népdalokat dúdolva búcsúztatják a napot. Minden előadás után. A csapatot erős szálakkal tartja egybe Latinovits Zoltán szelleme, akarata. Aztán májusban megjelenik a Kritikában Tarján Tamás kritikája és Illés Endre vitairata. A kritikus más hangütéssel, visszafogottabb szóhasználattal, de Koltai Tamáshoz hasonlóan kiemelkedően izgalmas és lebilincselően újszerű előadásnak ítéli Latinovits Zoltán Németh László-rendezését.13 0 Szokatlan módon írását a neves író és esszéista vitriolos vitairata követi, amely azonban nem Tarján Tamás kritikájával vitatkozik s nem is elsősorban az előadást támadja. Illés Endre nem látta — saját állítása szerint — a veszprémi előadást. Ot írásra Koltai Tamás Népszabadságban megjelent cikke ingerelte. Hitelt érdemlően nem lehet kideríteni, Illés Endre író vagy bohóc? című indulatos támadása miért nem a Népszabadságban jelent meg, ha már az ott közölt írás bőszítette fel az írót ennyire. A pártlap szerkesztői talán úgy vélték: a márciusi glossza után ilyen erős támadás Latinovits Zoltán ellen már nem lenne bölcs dolog, hisz az Érdemes művész kitüntetést már visszavonták, a Győzelem bemutatóról elismerő kritikát közöltek, talán politikailag sem lenne célszerű tovább izzítani a levegőt Latinovits Zoltán körül. Netán saját színikritikusát nem akarta 247
