Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
kötetben!), de közben még folytak a próbák, újabb apró módosítások történtek, ekkor változott meg a Cigány szövege, ekkor került be a Zsoltár az utolsó jelenetbe, ekkor ötlötték ki a narrátort88 - amelynek szövege nem szerepel Latinovits Zoltán rendezőpéldányában sem! s ekkor ékelték a darabba az előadást kezdő néhány mondatot - amely szintén hiányzik Latinovits Zoltán példányából és a Rivalda kötetből is. A veszprémi Petőfi Színházban ma már nem föllelhető az eredeti súgópéldány, amely hitelesen tanúskodna arról: mi hangzott el pontosan 1972. február 11-én a színpadon. Lehet, hogy e súgópéldány egyszer előkerül. Addig nincs hiteles előadás-szöveg, csak különbözőképpen hiányos, néha egymással feleselő szövegváltozatok. De a rendezőpéldány néhány nagyon jellemző tényt rögzített az előadásról. A rendező számára rendkívül fontosak voltak a tárgyak. Dobák Lajos úgy emlékszik: cseresznyefa szipkát szerzett számára Latinovits Zoltán.89 A darab nyitó jelenetében Sántha professzor idegesen egy hangosan recsegő gramofonnal bajlódott, a rendezőpéldányba Latinovits Zoltán fontosnak érezte berajzolni: milyennek képzeli ezt az ántivilágbeli hangládát. Megfelelő teáskészletet sem talált Veszprémben, Ruttkai Éva Pestről lehozta saját, finoman elegáns, vörös és kék virágokkal díszített porcelán teáskészletét. (A második előadás után Perlaki Róbert, akkor a színház világítási felügyelője csomagolta össze s küldte haza Ruttkai Évával: kár lett volna a finom porcelánért!) Többen úgy emlékeznek: a bemutató előadáson a második képben a színész — Bakody József - elfelejtette magához venni a karakterét jellemző óriási látcsövet. Latinovits Zoltán, aki az igazgatói páholyban (vagy a világosító fülkében - mindenki másképp emlékszik!90) nézte az előadást, fölpattant, a színpadra rohant s a játék közben a színpad szélére húzódó színésznek ügyesen beadta nélkülözhetetlen kellékét. A rendezőpéldány részletesen felsorolja a második képet kezdő kellékeket, a velük történő játékokat. Es pontosan rögzíti annak a körtáncnak a koreográfiáját, ahogy Dévai Péter, a Cigány alakítója lassan araszol Göndör Klára és Mikes Emma után, megpróbálva szivarcsikkjével kipukkasztani a fejük fölött tétován röpködő léggömböt. Azt a taligát, amelyet Majczen Mária tolt be a harmadik képben a színpadra, Latinovits Zoltán valami környező faluból cipelte a színházba.91 A nézőtérről természetesen aligha volt látható, hogy az a taliga igazi, falusi, régi, erős vasalású taliga, amelyről csak nemrég pucolták le a ganét. De a színésznő, ahogy fölemelte a nehéz fából faragott, nem kellék taligát, érezte, mit húzott, emelt, cipelt egy életen át Öreg Acsné. A rendezőpéldányban, zárójelben egy mondat: Öreg Acsné a falu felől egy taligán hozza az ágyneműt. Németh László mondata. Latinovits Zoltán piros tollal aláhúzta a taligán szót. Ebből semmi nem derül ki sem a taligáról, sem arról a pillanatról, ahogy a harmincöt éves, halálosan beteg Majczen Mária parasztkendőben, maszk nélkül, lélekben öregasszonnyá roskadva betolta a nehéz egykerekűt. A darab nyitó jelenetét is sokan, sokféleképpen idézik föl. Siklós Olga 1990-ben: „Sántha professzor és felesége a nyaraló verandáján reggelizés közben »megbeszélik«, hogy Laci fiúk viselkedése miért elfogadhatatlan a professzor és miért helyeselt a felesége részéről. A darabban ez egy leíró, adatközlő expozíciós részlet. Az előadásban látjuk amint Laci spiccesen, részegen megérkezik az éjszakai mulatságból. Anyja észreveszi, és a szemével int, gyorsan tűnjön el. Laci bemegy a házba - beoson, hogy apja meg ne lássa -, s miközben Sántha professzor felháborodva beszél róla és haszontalan életviteléről, kihallatszó apró horkolásai jelzik, hogy most alussza ki éjszakai mámorát. A szülők vitájához a színpadon látott Laci ad szemléltető példát: a néző kinek a pártjára álljon. Az anya védi a fiát, szerinte a karrierjéhez tartozik, hogy ilyen éjszakába nyúló mulatságon vegyen részt. A jelenet Laci besettenkedésétől, horkolásától, az anya szemvillanásától, az apa tehetetlen szemrehányásaitól nyer különleges feszültségei. S ez azért oly fontos, mert a darab indításakor megteremti a szükséges légkört.” 2 Dobák Lajos, 1986-ban: „A gyereket nem a jelenet közepén hozta be a színpadra Zoli, hanem a kezdő pillanatban. A gyerek bejön, de nem szeretné, hogy az apja meglássa, mert akkor hol voltál, mit csináltál stb. stb. Es a mama, aki már ott volt a színen, akkor eljátszotta, hogy már megint hajnalban jöttél haza, jön apád, bújj el. Ennyi volt, és akkor a gyerek lebújt oda a zenekari árokba, mi pedig fölötte, a »teraszon« teáztunk. A mi diskurzusunkat időnként megszakította egy horkolás. Hát 239
