Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
a gyerek elaludt ott lent. Amit én nem hallottam meg, vagy csak olyan furcsán reagálok rá, erre már nem emlékszem, de a mama hallja és egy frászban van, mi lesz, ha az apa fölfedezi, hogy a gyerek ott alszik a terasz alatt. Ez az indítás eleve feszültté tette a helyzetet.”93 Szűcs Miklós 1972-ben: „A színre elsőnek Sántha fia, Laci, a szociális titkár robban be, aki hajnalban kissé spiccesen érkezik haza. (Laci a dráma eredeti írott szövege szerint csak az első felvonás közepén lépne színpadra!) Csupán néhány »új mondatot« mond ő is és a szintén színen levő Sántháné is. Laci szavaiból megtudjuk, milyen emberek társaságában szórakozott hajnalig, Sántháné pedig két rövid mondattal adja tudtunkra, hogy fia gyakran későn jár haza, aminek férje egy cseppet sem örül: »Már megint reggel jössz haza... Laci, vigyázz, jön apád.« Ilyen és ehhez hasonló — tulajdonképpen apró, de hatásosságuk miatt jelentős — módosításokkal az előadás során később is találkozunk.” A Rivalda kötetben Sántháné egy mondata olvasható, Latinovits Zoltán rendezőpéldányában csupán néhány mozgást rögzít, és Dobák Lajos példányában sem található Laci és Sántháné több kritikus által emlegetett szövege. Pedig elhangzott. Csak nincs kézzelfogható bizonyíték. A darab zárójelenetét is megváltoztatta a rendező. Nem átírta - átalakította. Németh László szerzői utasítása szerint a professzor és felesége között lejátszódó jelenet végén az asszony távozik a színről. Latinovits úgy döntött: a feleség ott marad; a színésznő háttal a ház külső falának támaszkodva állt a félhomályban. „Ott van és nincs ott.” Talán hallja mindazt, ami a szobában történik, talán nem. Es amikor Sántha Endre úgy hal meg, hogy kezét nem ő, a felesége, hanem Öreg Acsné fogja, az asszony a fal mellett lassan, görnyedten lecsúszik a földre. A rendezőpéldányban nyoma sincs annak, hogy Göndör Klára az előadás végéig a színpadon van. Néhány fénykép bizonyítja s a Rivalda kötet két zárójelbe tett mondata95, hogy a szöveg új emberi erőtérrel bővült a játék során. Csak emléktöredékek őrzik a hajdani színpadi pillanat balladaian elégikus hangulatát, ahogy Latinovits Zoltán kitágította az idő és tér kereteit s a színpadon mindent látni lehetett, amiről a darabban csak beszéltek. S látni azt is, amiről a darab szereplői nem tudtak, nem mertek beszélni sem. 7. Politikai értelemben rangos színházi szenzáció 1972-ben a Különc bemutatója volt. Vidéki színházi előadásról ritkán, talán soha nem jelent meg ennyi s ilyen terjedelmű kritika a pesti lapokban mint akkor januárban. A Győzelem bemutatóját márciusban feszült, de másfajta hangulatú várakozás előzte meg. A rádióban néhány héttel a bemutató előtt már elhangzik az első országos hírverés: Németh László harminc éve írott, színpadra soha nem került színműve lesz látható Veszprémben s a bemutató igazi érdekessége: az előadást Latinovits Zoltán rendezi.96 A Magyar Nemzet hírelőzetest közöl9 ‘, úgyszintén az Esti Hírlap — amely csak igen különleges esetben szokott hírt s bírálatot közzétenni vidéki színházi előadásról. S a bemutató napján rövid interjú is olvasható ugyanitt. Siklós Olga nyilatkozik a drámáról s a rendezésről: „Egész társulatunk nagy várakozással tekintett Latinovits rendezői munkássága elé, mert feladata jelentős. Németh László mindmáig előadatlan »Győzelem« című drámáját kellett színpadra vinnie, az eredetileg csak könyvdarabnak szánt művet a színészek segítségével élettel megtöltenie. Latinovits ezúttal nem játszik, csakis a rendezői munkával foglalkozott.” 8 Ezekben a napokban az írószövetség kihelyezett szakosztályi ülést tart Veszprémben.99 Március 15-én délelőtt a Győzelem főpróbáját, este a Különc előadását nézhetik meg a városban járt, ott ülésező írók, kritikusok. S a történtekről azonnal hírt vihetnek Budapestre. Mert március 15-én délelőtt Latinovits Zoltán - fekete garbóban, szíve fölött nemzeti színű kokárdával - kilépett a színpadra s egy perc néma tiszteletadásra szólította fel a megjelenteket. (Sokan akkor ezt is botrányosnak ítélték!) S 16-án este, a szakmai bemutató előtt a színpadról felszólítja a helyi lap kritikusát, távozzon a színházból. Szokatlan, vitatható gesztus, valóban. De a veszprémi bíróság épp a szakmai bemutató napjára tűzte ki a tárgyalást, s a színészek elveszítették a pert. Ügyvédet sem fogadtak, azt hitték, elégséges ha igazuk van. Az igazság jogi fogalom. S a jog alapján a színészek perüket simán elveszítették. Illyés Gyula tanúskodása csak azt bizonyította: a színészek a szerző szerint tudták a szöveget, szerepüket; a jog szerint a kritikus ítélhetett ellenkezően, s ezt megírni - joga. 240
