Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
aki bejött ebbe a tanyasi udvart imitáló díszletbe, aszerint, hogy melyik oldalon állt, közlekedett. Az egyik rész a téglákon s a pallókon tipegett, mintha attól félne, hogy belelép a sárba, a többiek természetesen mozogtak, még az sem látszott, mikor lépik át a téglákat s a pallót. így értettük mi azt, hogy a díszlet játszik. Számunkra minden pillanatban ez volt fontos: játsszon a díszlet! Ezért gondoltunk arra, hogy a darab gördülékenysége érdekében lehetőség szerint olyanok legyenek a díszletelemek, hogy könnyen átalakulhassanak. Minden elem flexibilis volt; például rácsos kerítés: ha a zöld fele látszott, akkor egy söröző térelválasztó eleme, ha a fehér oldalával fordítottuk a közönség felé, akkor egy zöld bukszusokkal övezett, gondozott nyaraló teraszrácsa. Végül is minden elem végig szerepelt a színpadon s aszerint, hogyan raktuk az egyes elemeket össze, más és más teret alakíthattunk ki. Hátul két dolog szerepelt. Egy egyszerű, mondhatni mezei balatoni kontúr, amelyet minden magyar ember ismer, de legalábbis minden veszprémi egészen biztos ismer: amikor az ember Akarattya felől fölér a balatoni löszpart tetejére - s ha szerencséje van, nincs pára s jók a látási viszonyok -, akkor kirajzolódik a tihanyi félsziget nagyon jellemző körvonala, amelyet meghatároz az apátság kettős tornya. En gyerekkoromban Akarattyán nyaraltam, Németh László is sok időt töltött ott el, s elképzelhető, hogy ez a kép, ez a tihanyi látvány ihlette meg Németh Lászlót, amikor a balatoni miliőt választotta darabja helyszínéül. A találmány az volt, hogy ez a keskeny háttérkép egy óriási halászhálóra volt felmontírozva: az egész darabban végighúzódó, a főhőst jellemző vergődést, bizonytalan mozgást érzékeltetve. S hogy a halászháló az esti s éjszakai képben is játsszon, apró lámpákból fölvarrtuk rá a Göncölszekeret, amely természetesen csak akkor látszott, amikor a színpadon már besötétedett.”4 ‘ A díszlet valóban játszott és így játszott a színjátékban. Másképp, más hangsúllyal a résztvevők közül senki nem emlékezett vissza a Molnár Péter tervezte díszletre, játéktérre, s amelyik kritikus elmarasztalta a Németh László dráma színpadra állításának külső, látható keretét, az azt teljességében s nem részleteiben marasztalta el. 1971 december végén még két és fél hónap van hátra a bemutatóig. Lassan elkészül az előadás akkor véglegesnek gondolt szövege, már kezdik gépelni a példányokat, Molnár Péter a részletes rajzokkal bíbelődik, közben elkészült a Ködszurkáló kéziratának gépelése, Latinovits Zoltán a kiadói szerkesztő javaslatain, javításain, igazításain morfondírozik, ismerkedik a kézirat-előkészítés figyelmet próbára tevő, aprólékos munkájával - közeledik az újesztendő. Januárban kezdi próbálni a Különc főszerepét, s attól kezdve már együtt él, lélegzik a társulattal, amelynek rendezőként majd néhány hét múlva meghatározó személyisége lesz. Életének mindent eldöntő fordulata előtt áll. Szilveszterkor édesanyjától apró naptárt kap, az első oldalon bejegyzés: „Drága Pikim, a jóságos Mindenható vigyázzon Rád az év minden napján. Adjon jó egészséget, sok-sok sikert, örömet, boldogságot. Légy okos, mindenkivel kedves, hogy szeressenek az emberek, úgy, ahogy Te megérdemled. Ne legyenek gondjaid, problémáid. Minden álmod teljesedjék! Légy jó! Ezt kéri és kívánja Neked Mamid"48 A naptár üres. 1972. január 8-án megkezdődnek Veszprémben Illyés Gyula drámájának próbái. 4. Régi szokás a színházak előcsarnokában kifüggeszteni a társulat tagjainak arcképét. Műsorfüzetekben, színházi évkönyvekben gyakorta közzéteszik a színházban „játszó személyek” portréját, olykor a rendezőkét s mind a többiekét is, akik valamilyen módon résztvesznek az előadások létrehozásában, a nagyérdemű közönség szórakoztatásában. A műsorfüzetben a főszereplők s vezető művészek arcképei néha nagyobbak mint a többieké. A színházakban békeidőben sem szoktak egyenlőségről beszélni. De a veszprémi színház 1971 őszén kiadott, tíz év emlékeit összegző műsorfüzetében megjelent fényképek egyforma mérete inkább az együttes munkát hangsúlyozza. Nincsenek sztárok; együttes van. Es nem csak a művészek, de a színház minden tagja és dolgozója olvashatta nevét a műsorfüzetben. Természetesen az első sorban a színház művészeti vezetése: igazgató, menedzser, rendező, dramaturg, zenei vezető. Ezt követően, betűrendben, a színészek. Latinovits Zoltán arcképe Kitty Mária és Majczen Mária között. A vendégrendezők - Ajtay Andor, Both Béla, Lengyel György - külön sorban.49 232
