Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
Akkor ez aligha tűnt föl bárkinek. Latinovits Zoltán még nem volt rendező. Boldog partizánnak gondolta magát egy akkoriban papírra vetett kézirattöredéke szerint: „Ott van dolgom, ahol baj van. Nem születtem kispolgárnak, sem nagyságos úrnak, tehetségem és emberségem emel a tábornokok rangjára — mégis partizán vagyok. Boldog partizán.” Es néhány bekezdéssel később: „Hiszek a győzelemben... Ha itt nem, másutt. »Nem engedem a szárnyaimat nyesegetni!«”50 De színházat, csapatot, együttest szervezni nem partizánfeladat. Ezt Latinovits Zoltán is jól tudja: „Mi a princípiuma e színház létrejöttének? Az első princípium az, hogy legyen egy vezéregyéniség, aki igazán vezéregyéniség, aki köré egy közösség kijegecesedhet. Mindenütt úgy történt, hogy egy-egy nagy színházi egyéniség köré választódott ki és választotta ki a vezéregyéniség azokat a munkatársakat, akik emberségükben, filozófiájukban, világnézetükben azonosak voltak vele.”51 Próbálják Illyés Gyula drámáját. Mindenki számára egyértelmű: Latinovits Zoltán az a meghatározó személyiség, aki körül a társulat erővonalai megsűrűsödnek, az ő személyisége gyűjti magába és sugározza szét a színjáték létrejöttéhez szükséges legfőbb szellemi és művészi energiákat. Eltökélten dolgoznak. Latinovits Zoltán felüt egy határidőnaplót52 - az édesanyjától kapott apró naptárt talán kicsinek ítélte várhatóan megszaporodó feljegyzései számára -, s január 7-én gyönyörű nagy betűkkel beírja: VESZPRÉM; a következő bejegyzés január 9-én: ?0°° Olvasópróba (Illyés: Különc). Január 12. után ceruzával beírja a próbákat: próba 2., próba 3., próba 4. stb. Néha naponta két próba is van, délelőtt tíz és délután öt órakor. Közben egy-egy nap szabad, akkor Pestre megy. Mást mint a próbák tényét és számát nem jegyez be a vaskos határidőnaplóba. Az utolsó próbahéten már azt sem, csak február 10-én olvasható újabb feljegyzés: Nyilv. főprb. (33); és február 11-én: prem. Illyés. Ezt követően a határidőnapló teljesen üres, a bemutató után elkezdett Győzelem próbákról már ilyen emlékeztető feljegyzéseket sem rögzített. Nem dokumentálja a munkáját. Dolgozik. A Különc műsorfüzetében rövid részletet közöl könyvének Költő versét mondani című fejezetéből és két mondatot ír az idézet után: „Illyés Gyulával Veszprémbe indulni Teleki László felkutatására különleges gyönyörűség. A veszprémi színházi közösségben munkálkodni a megújulás bizonyossága. Még szó esik rólunk...”53 Áprilisban, a Vigíliában megjelenik a Költő versét mondani teljes szövege. Januárban Latinovits Zoltán rövid bevezetőt fogalmaz. Két fontos gondolat, mely ekkor legkivált foglalkoztatja: „Célom a magyar színjátszás felfedezése. Életein a közösségi színjátszás alapjának lerakása, egyívású kortárs szerzők felkutatása. Létem értelme színházi közösségek kikovácsolása.” Es egy mindent - terveket, álmokat, reményeket, szorongásokat - összegző mondat: „Mostani sorsom Veszprém kezében van...”54 Áprilisban, amikor majd napvilágot látnak e sorok, már nagyon mást jelentenek mint januárban. Filológiailag kideríthetetlen, mikor írta pontosan e néhány mondatot Latinovits Zoltán. Talán január elején, talán január végén. Közben eldördült egy sor tűz. Január 18-án a veszprémi Naplóban kritika jelent meg a Szindbád című filmről. Balogh Elemér írta - kulcsfigura lesz később a Győzelem-előadás körüli viharokban! — s már a cím riasztóan hat: Szinbád — így, hibásan. S nem csak a címben, de végig az egész bírálatban hibásan jelent meg a Krúdy-hős neve. A kritikusnak nem tetszett a film. Nagyon nem tetszett. Szerinte meghamisítja Krúdyt. Ha így látja, joga megírni. (A Krúdy-hős nevét azonban mindenképpen illett volna pontosan írnia, ha már hamisítással vádolja a film alkotóit!) De a film elleni támadás sajátosan politikai felhangokkal színesedett: „Hiábavaló ugyanis az egész alkotógárda boszorkányosán megejtő csillogása, az »időnkívüliség« technikailag tökéletes megoldása, a káprázatos fényképezési bravúr, a színészek önmagukat felülmúló teljesítménye, ha mindez végül is csak egy olyan szimpla blöfföt szolgál, mint a Szinbád című film”. (Balogh Elemér kiemelése.) Szimpla blöff tehát a Szindbád című film, mert „Krúdy egy, már örökre halott világról beszél megbocsátó iróniával, a film pedig a mi világunk számára akarja felfedezni az elvágyódás megejtően beteges, perverz »költészetét«.” (Balogh Elemér kiemelése.) S még hozzáteszi: „Kritikánk 233
