Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Szigethy Gábor: Győzelem, diadal nélkül (1991)
-rendező: országos visszhangot kiváltó ünnepi évadra készülődtek, egy lármás fiaskó kínosan rondított volna bele az emelkedett hangulatú összképbe. A történetíró pedig akkor követi el a legnagyobb hibát, ha - egyoldalú érzelmeitől elragadva - későbbi eseményekkel indokol és magyaráz korábban történteket. Latinovits Zoltán 1972 tavaszán - erről majd később - összekülönbözött Pethes György rendezővel és Pétervári István igazgatóval, de ez a fél évvel későbbi esemény nem befolyásolta, nem befolyásolhatta 1971 novemberében a rendezendő darab kiválasztását. Fennmaradt egy töredékes hangszalag, Gellért Kiss Gábor készítette a hangfelvételt valamikor 1972 márciusában, még a Győzelem bemutatója előtt. Valamelyik Különc előadás után, fáradtan, talán néhány pohár borral is nyugtatva felajzott idegeit, nyilatkozik Latinovits Zoltán. A beszélgetés szerteguruló mondatáradattá foszlódik, Latinovits Zoltán gondolatai rendszertelenül és céltalanul indáznak - a felvételt „megvágva” sem lehetett használni. A beszélgetés nem hangzott el a rádióban, az eredeti hangszalagot Ruttkai Éva őrizte.41 Ám ez a felvétel hiteles bizonyíték: Latinovits Zoltán 1972 kora tavaszán még felhőtlennek érzi szakmai barátságát Pétervári Istvánnal. A Győzelem valóban nem a legkiemelkedőbb darabja Németh László életművének, de amikor Latinovits Zoltán elvállalta színpadra állítását, hitt, őszintén és mélyen hitt a vállalt feladat erkölcsi és művészi fontosságában. A színház vezetése pedig tisztes sikerre számított: mint korábban a Nagy családI42 országos figyelmet kiváltó ősbemutatója idején, most is remélték, hogy Németh László neve fog fénylő glóriát vonni a színház amúgy kopott homlokzata köré. Kaján várakozásra sem kedvük, sem idejük nem volt 1971 munkával zsúfolt novemberében. És Latinovits Zoltán készül a két hatalmas feladatra. Illyés Gyula Különc című drámájának főszerepét, Teleki László jellemét alakítja-formálgatja magában, s „dolgozik” Németh László drámájának rendezőpéldányán. A történések csak részben követhetőek egyértelmű bizonyossággal. Hogy milyen ingoványos talaj az emlékezet, azt cáfolhatatlan ellentmondásokkal lehet igazolni. Siklós Olga 1971. november 27-én Szigligetről Latinovits Zoltánnak írott levele tárgyi bizonyíték: a dramaturg néhány napja tudta meg, hogy a Németh-darabot Latinovits Zoltán fogja rendezni, ezért ír most levelet neki, idejét, módját keresve a közös munka megkezdésének. 1986 áprilisában viszont így emlékezett: „Egy szép napon felhív Zoli telefonon, aznap tudta meg, mi lesz a feladata, kérdezi, van-e példányom. Mondom, természetesen van, elküldöm neki, olvassa el, megbeszélünk egy találkozót s megtárgyaljuk a Győzelmet.”43 Valószínűleg Siklós Olga jogosan kockáztatta meg 1990-ben a feltételezést: Latinovits Zoltán úgy vállalta el a Győzelem rendezését, hogy nem ismerte a drámát (Latinovits választott: inkább a Németh-, mint a Heltaidarab!), de nem aznap hívta fel Siklós Olgát, amikor e döntés megszületett, csak miután megkapta a dramaturg levelét, amelyből azt is megtudta: férjével együtt Siklós Olga december 6. után lesz ismét Pesten. A telefonbeszélgetés, amelyre Siklós Olga emlékezik, csak december 6. után történhetett, ezt követően Latinovits Zoltán elolvasta a darabot, meglepődött, de munkához látott. Decemberben rendező és dramaturg - kezükben Németh László Győzelem című drámájának szövege - összeülnek s dolgozni kezdenek. „Tulajdonképpen nagyon nehéz rekonstruálni azt a több beszélgetésből álló munkafolyamatot. Csak impressziók maradtak meg bennem. Arra például határozottan emlékszem, hogy a telefonunknak nagyon hosszú zsinórja volt, s a telefont arra a kis asztalra tettem, ahol beszélgettünk, mert Zoli ötpercenként azt mondta: Na nem, hát ezt nem! Mondtam: Jó, Zolikám, máris hívjuk a Pétervárit, tudom a számát, tárcsázom, és akkor megmondjuk neki, hogy ezt nem, keressünk valami mást.- Na nem, tegye vissza a kagylót - mondta -, gondolkozzunk rajta tovább! Felvonásonként olvastuk a darabot, ahány felvonás, annyi találkozás. Ahány találkozás, annyi nagyjelenet; hogy a darab rossz és megrendezhetetlen és eljátszhatatlan, elavult, felesleges, nem kell stb. Amikor egy-egy felvonás megbeszélésének a végére értünk, közölte: Na jó, hát eddig jó a darab. Es aztán amikor elérkeztünk a darab végéhez, akkor kiderült, hogy az egész darab természetesen játszható. Természetesen ott és amikor Zoli tiltakozott, hogy a darab rossz, akkor azért tiltakozott, mert nem akart a régi, bevált eszközökkel nyúlni a darabhoz, mert akkor az egész előadás nagyon tisztelettudó és nagyon unalmas lett volna. Zoli viszont meg akarta az egészet mozgatni. En nagyon-nagyon benne voltam ebben, és minden szövegváltoztatásra, amit Zoli javasolt, azt 230
