Nagy Adrienne: Köszöntünk, színház, szép tündérvilág! Jelenetek a magyar hivatásos színjátszás 200 éves történetéből. Kiállítási kalauz (Budapest, 1990)
Felesége, Felekiné Munkácsy Flóra állítólag korának leggyönyörűbb színésznője volt, és emellett tehetséges. Fellépéseit elragadtatott, reprezentatív nyomású szóróversek kísérték (OSzK SzT). A Rohn Alajos színezett litográfiáján látható, karikatúraszerü kövér sváb gyerek, zsebében csirkecombbal nem szépségével vált népszerűvé, ó Frici, akinek megtestesítője, Szigeti József szintén a másodgenerációhoz tartozik. Atyja ellenében cserélte fel a jurátusságot a vándorszínészettel, hogy aztán a Nemzetibe kerülvén, egészen a XX. század közepéig tartó színészgenerációt alapítson. Nemcsak kitűnő Jellemszínész volt (a hősöktől jutott el a kedélyes atyákig), hanem 26 eredeti magyar darabbal bővítette a színház (majd színházak) repertoáiját, melyek közül tízben maga is játszott. Például Fricit a Vén bakancsos és fia, a huszár című, 1855. október 31-én bemutatott, és máig a legjobban ismert népszínművében, amelynek érdekessége, hogy — Szigligeti véleményével ellentétben — itt csak parasztok, vagy legalább is az alacsonyabb néposztályból származók a szereplők. Szigeti is írt, rendezett, tanár volt a Színitanodában. A népszínművek mellé Párizsból betört az operett és főként az Offenbachláz. Az első daljátékban, az Eljegyzés lámpafénynél c. műben már feltűnik a bájos Bognár Vilma. 1861-ben Offenbach Pesten Jár társulatával, majd 1862. Január 25-én Itthon is bemutatják Fortunio dalát. Flrquet: Bognár Vilma (Marastoni—Rohn—Grund Utográfla), aki szerepképét kolléganőjének, a szintén .Offenbach-szereplő” Markovics Ilkának dedikálja. Ugyanebben az évben Bognár Vilma féijhez megy Balázs Sándor íróhoz, és a következő évtől Balázsné Bognár Vilmaként énekli végig Európát 1871 -ig, amikor visszatér a Nemzetibe. * Az 1867-es kiegyezés politikailag zárt le egy nagy korszakot a magyar történelemben, s az ország kb. 1873-tól kezdve ténylegesen elindul a polgári fejlődés útján gazdasági, társadalmi és természetesen kulturális szempontból egyaránt. Első helyszínünk a Nemzeti Színház igazgatói irodája, amelynek tulajdonosa 1873-tól 1878. január 19-én bekövetkezett haláláig az a Szigligeti Ede, akinek sokoldalúsága és termékenysége már a Pesti Magyar Színház megnyitása előtt meghatározta a színművészet hősi korszakát. Az iroda falán függő, ismeretlen festő ecsetjéből származó olajképe kinevezésének időszakából származik (OSzK SzT). Több kötetnyi anyag is kevés lenne ahhoz, hogy a Nagyváradon született színházi mindenes, a valamikori Szathmáry József széles körű tevékenységét elemezze, noha az egyelőre hiányzó monográfia a magyar színházművészet kezdetének is részletes története volna. Szigligeti 1834. augusztus 15-én lépett először színpadra és 1878-ban olyan igazgatóként halt meg, aki egyúttal a színházak első számú darabgyárosa is volt. Rövid ideig színészkedett csak (állítólag nem is tartozott a legjobbak közé), ám mint színműíró és a .népszínmű megteremtője" közel másfélszáz darabbal látta el a magyar színpadokat. A fantáziaszülte helyszínünk falán levő piros selyemszínlap bizonyítja, hogy müveit ünnepi alkalmakkor is szívesen tűzték műsorra. (Ez a selyemszínlap a szekszárdi 1885. január 25-1 A cigány előadására készült — OSzK SzT.) A Petőfi- és Kisfaludy Társaság tagja volt, pályadíjakkal elismert színpadi munkál mellett dramaturgiai- színháztörténeti dolgozatai 9
