Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)
Bevezetés
Bevezetés Egy színház, különösképpen egy operaház, rendkívül bonyolult szervezet. Nemcsak egyedi jellegű szellemi termékeket - művészi előadásokat - létrehozó művelődési intézmény, hanem üzem is, amelyben ruhákat (jelmezeket), kellékeket, bútorokat, díszleteket állítanak elő és gépezeteket, valamint világítási berendezéseket működtetnek kiképzett szakemberek segítségével, sőt művészi termékeik eladásával - a színházjegyek útján - kereskedelmi tevékenységet is folytatnak. Mindezek mellett az Operaház nem független intézmény. Kezdetben a Belügyminisztérium, majd 1907-től kezdve a Kultuszminisztérium főhatósága alá tartozott, s ma is a Művelődési Minisztérium felügyelete mellett működik. Tevékenységét kezdettől fogva a Minisztérium által meghatározott költségvetési keretek között folytatja, amelyek meghatározzák alkalmazottainak számát, munkakörét és dotációját, de megszabják dologi kiadásainak jellegét és határait is. Ez a sokféle tevékenység láthatatlanul folyik, hiszen a közönség mindig csak a „késztermékkel", a színpadi előadással találkozik. Arról a szövevényes munkáról, amely a színház folyamatos működését, az egyes előadások előkészítését és megalkotását biztosítja, csak az aktajellegű dokumentumok nyújthatnak felvilágosítást, azok az iratok, amelyek a felettes hatóság és az alárendelt, illetve mellérendelt szervek közötti, mindenre kiterjedő, szoros érintkezés dokumentumai. Ezért nem lehet ma már egy színház történetét pusztán az előadások, szövegek, színlapok és kritikák alapján megírni, mint azt régebben próbálták, az intézmény működésének lényeges kérdéseire, társadalmi, politikai, gazdasági vonatkozásaira csakis az aktákban lehet feleletet találni. Az akták tehát a legfontosabb történelmi dokumentumok, amelyeknek igazi jelentőségét csak a huszadik századi történetírás ismerte fel. S ez az új szemlélet hatotta át legújabbkori színháztörténetírásunkat is. Ezért lett fontos az intézmények aktáinak megőrzése, de a színházi iratok tudatos megóvására és központi begyűjtésére még az Országos Levéltár megnyitása után sem került sor. Németh Antal volt az első, aki a Nemzeti Színház 100 éve alatt felgyülemlett aktáit 1936-ban hivatalosan átadta az Országos Levéltárnak; az Operaház és a magánszínházak aktaanyaga azonban a jobbik esetben az egyes színházak irattárában, vagy egyes magángyűjtőknél (Ernst Lajos) maradt meg, roszszabbik esetben egyszerűen a szemétbe került. Az 1950. évi 29. te. volt az első olyan rendelkezés, amely kötelezte a közületeket és egyes intézményeket, hogy irattárukat és a nélkülözhetővé vált iratokat adják át az illetékes levéltárnak megőrzésre. Ez vonatkozott természetesen az Operaházra is, s így került az Operaház iratainak egy része, hosszabb kerülő után, az Országos Levéltárba. Az Országos Levéltár saját igazgatási irattárában található 407/1955. sz. alatt fekvő akta és jegyzőkönyv szerint az Operaház, valamint a Nemzeti Színház iratainak egy részét 1953. július 8-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtára őrizte. Itt az anyag selejtezésen esett át, majd annak megtörténte után az 131/1953. számú átirattal a Munkásmozgalmi Intézetbe továbbították. Innen kerültek 1955-ben végleges megőrzésre, az oktatási iratokkal együtt az Országos Levéltárba. 3
