Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

sötétben. Restellj állapotát, és nem akar mások terhére lenni. „Szerelmem súlya végképp földre nyom". Lehet, hogy e szavaknál valahogy tehetetlenül le is ült a földre, ezzel végleg megkavarva az egész társaságot. És ismét tréfál Mercutio, és Romeo ismét elutasítja a tréfás hangot, és Benvolio ismét fel akarja rázni, és elveszi tőle a fáklyát, és Romeo ismét kéri, hogy adja neki vissza, és engedje, hogy itt maradjon vagy hátul menjen. Mercutio már-már megharagszik. Meg kell végre magyarázni, hogy mi történik itt, nem lehet feltartóztatni az egész társaságot! És talán csak azért, hogy békén hagyják, Romeo elmondja, hogy rossz álmot látott. És akkor Mercutio elkezdi improvizálni a Mab királynőről szóló balladát. És Romeo kezd odafigyelni, és már a sápadtsága istünedezik arcáról, megnyugszik, mint az ijedt gyermek, akit apjának végül is sikerült jó szóval megnyugtatni. Amikor pedig megnyugodott, hevesen magyarázni kezdi viselkedésének okát. Hevesen és bizalommal nyújtja kezét a többieknek, arról beszél, hogy rossz sejtelmek fogták el, hogy álmában a halált látta, de valószínűleg már minden előre elhatároztatott, ezért hát hajlandó a bálba menni. És Benvolio, kissé késlelkedve, parancsot ad a dobosnak, és lassanként magukhoz térve dermedtségükből, elmennek. Egyszer régen a következő rendezésben láttam a Sirályt: melankolikusan, kezében puskájával és a lelőtt sirállyal bejött a színpadra egy középkorú Trepljov (aki talán azért volt középkorú, mert középkorú volt a színész). Középkorúsága, melankóliája, puskája és a sirály — számomra mindez puszta kelléknek tűnt. Mégpedig sablonos kelléknek, amely a szó szoros értelmében nem mond semmit, sem az agynak, sem a szívnek. És akkor ugyanannyi idős voltam, mint Trepljov, és elképzeltem magamban, hogy az a lány, akit szerettem, épp úgy elárult, mint Nyina Trepljovot. Engem, az ismeretlent, a szerencsétlen flótást, felcserél egy jónevű íróra. Méghozzá már elég érett korúra. És én kószálok az erdőben, arra várva, hogy találkozom Nyinával. Nyina félórája jött át. Láttam, ahogy ott áll, és nézi, hogyan horgászik az író. Ott forgolódott ezek között a hírességek között. Végre egyedül maradt. És én sietve elémentem. Mit akarok tőle?

Azt akarom, hogy megtudja, meglássa, megértse, mit tett velem. Hogy megismerje egy olyan ember lelkiállapotát, akinek, mikor felébredt, úgy tűnt, hogy ez a tó hirtelen kiszáradt! Hogy megtudja mi az, amikor az embernek szeget vernek a fejébe! Legalább

95