Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Rozov természetesen nem mentes a hibáktól sem. Ezek egyike, hogy mind színdarabjaiban, mind pedig az életben szívesen moralizál. Ilyenkor unalmas tanárra vagy pedig, tréfásan mondom, papra emlékeztet. Ilyenkor haragszom rá — bár helyesen moralizál. Milyen kitűnő színésztársasággal ismerkedtem meg Rozov révén! Az igazat megvallva, az ismeretség igen kínosan indult, mert elég hosszú ideig „nem fogadtak el" engem. Én — úgymond — nem tartoztam „az ő iskolájukhoz". Tarthatja magát az ember Sztanyiszlavszkij legbuzgóbb hívének, a mester más hívei mégis úgy vélik, hogy „nem az ő körükből" való. Ez már így szokás. Ezek a súrlódások persze nem jelentősek, mert a művészet nem lehet csak csupán idill. Vitáink során szikra csiholódott, és ez volt a lényeg. A Felnőnek a gyerekek rendezése során Jefremovval, Zalivinnel, Nyejmannal szó szerint szinte reggeltől estig vitatkoztam. Néha úgy éreztem, nem bírom tovább. De fiatal és egészséges voltam, mint ökölvívó a ringben. Később egyetlen egyszer sem dolgoztam ki ilyen gondosan egy-egy színdarab minden apró részletét. Zalivinnel együtt a nézőtér legkülönbözőbb sarkaiból százszor is ellenőriztük a hősök lelki rezdüléseit. Olyan előadást akartam rendezni, amelyben a színészek rendkívül szabadon, kötetlenül mozognak, s a beállítások mesterkéletlenek. Az előadást a színpadi érintkezés olyan stílusában akartam megvalósítani, amelytől idegen az egyenes vonalvezetésű dialógus. E „mesterkéletlen" stílus keresése közben, végül is meglehet, hogy sok esetben túllőttem a célon. Mégis úgy érzem, szerencsés mértéket találtam az előadás számára. Hosszú éveken keresztül voltunk jóbarátok Csernisevával, Szperantovával, Zalivinnel, Nyejmannal, Petrovval, Voronovval, Nagyezsgyinával és másokkal. És Rozov minden új darabját ugyanezzel a kollektívával vittük színre. S milyen gyönyörű nagy színpada van a Központi Gyermekszínháznak, és milyen gyönyörű a nézőtere! Milyen kellemes e nézőtéren ülni, milyen remekül lehet mindenhonnan látni! És milyen kellemes ezen a színpadon járkálni, leülni, szaladni! S azután, az előadás után, milyen jól esett Rozovval további terveinken vitatkozni... Utolsó közös munkám Rozovval a Központi Gyermekszínházban a Vacsora előtt színre vitele volt. Bármily furcsa is, szinte egyáltalán nem emlékszem rá. Mintha nem is én rendeztem volna. Ennek 60
