Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

A darab alapgondolata pedig: sóvárgás egy olyan élet után, amelyet még senki nem próbált, senki nem tapasztalt ki.

Rozov darabjainak rendezői gyakran hangsúlyozták a művek társadalmi problematikáját. Például a kispolgárság elleni harcot. Az „elburzsoásodott" kispolgárok ellen, akik jól keresnek, mindent hazahurcolnak, már reggel járják a boltokat tálaló szekrényért, stb., stb. Az ellenpélda pedig a dühös fiú, akit csak akváriuma és halai érdekelnek. (Az öröm keresése című színdarabban.) Rozov színdarabjának megrendezésénél valamiféle elvontabb (nem szabad megijedni a szótól), vagy ha úgy tetszik, filozófikusabb (ez viszont túl erős szó) hajtóerőre szerettem volna rátalálni! Például ilyesfajtára: költészet és próza. E koncepció megfosztaná ugyan az előadást a körülhatárolt, nyílt szenvedélyektől, de olyan „levegős" atmoszférát teremtene, amelyben nemcsak egyetlen gondolat és egyetlen érzés jut kifejezésre, hanem, mintegy akaratlanul, más érzések és gondolatok is felbukkannak a színpadon.

Néha szükség van rá, hogy az előadás atmoszférája „levegős" legyen, ne pedig sűrű.

Az emberek egyszerűen csak járnak-kelnek, beszélgetnek, üldögélnek, s mintha mindez nem is lenne egyetlen gondolatra felfűzve, a nézőben pedig a legkülönfélébb gondolatok ébrednek, gyakran olyanok is, amelyekre a rendező és a szerző nem is gondolt, így hát az előadást egyaránt áthatotta a szeretet, amelyet Rozov iránt éreztem, s a konfliktus, amelybe egymással kerültünk. Ez voltaképp a rendezői munka egyik sajátossága: ahhoz, hogy a szerző mondanivalóját jobban feltárjuk, kissé összeütközésbe kell vele kerülnünk, s így jöhet létre egy bizonyos mélység. Tehát összeütközni — egy KISSÉ.

Azután Rozov változni kezdett. A kamaszok témáját kimerítette. Ezt a témát akkoriban már sokan átvették tőle, ő pedig mást keresett. Született néhány „átmeneti" műve, majd megírta az Esküvő napját, amelyben már más író áll előttünk.

Szárazabb, keményebb lett. A könnyed, csipkefinom stílust ízes, köznapi, sőt némileg hagyományos stílus váltotta fel. Tréfásan azt mondtam, hogy Az esküvő napját Piszemszkij írta.

Az előadást meg akartam tisztítani a hétköznapi élet ízeitől, éterien tiszta, pszichologizáló produkcióvá akartam formálni, amely arról szól, MILYEN ÁLTALÁBAN AZ ESKÜVŐ, milyen a férfiak és a nők kölcsönös kapcsolata, miben rejlik a belső szabadság.

46