Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

Nyecsajev szerepe a Filmet forgatunk című színdarabban feltehetőleg azok közé a szerepek közé tartozik, amelyek nem szorulnak művészi átformálásra. Egyszerűen fogd a szerepet és játszd el.

A színdarab a felvétel előtti zűrzavarral kezdődik, s amikor végre kialakulna valami, bejelentik az ebédszünetet, sa rendező elmegy pihenni. A kép végén ez a szerzői utasítás áll: „A szín elsötétül", majd „Kigyúl a fény" és a teljes második kép egyetlen mondat csupán: „A rendező a szobájában ül, és hallgat". Utána ismét „El.'tétül a szín". Oly gyakran fordul elő velem, hogy apróba után leülök egy üres szobában és hallgatok, hogy e két elsötétülés közti mondathoz érve egyszeriben izgatott lettem. Nagyon sok minden állt e mondat mögött. S utána már szinte mámorosán olvastam tovább a darabot, mintha az életben első ízben pillantottam volna meg a saját fényképemet.

Ám, bármily különösen hangzik, még az effajta szerep is — amely első pillantásra nem igényel különösebb fejtörést — rengeteg problémát rejt magában.

Azzal kezdődött, hogy a színészek többsége az első olvasásnál egyszerűen nem értette meg a szerepet. Úgy érezték, hogy vázlatos, elmosódott, rosszul -körvonalazott. A szerepben nem voltak olyan jellegzetes, karakterisztikus mozzanatok, melyekhez kötődni lehetett volna. A színészek úgy érezték, hogy a szerep jellemzése halvány, elmosódott. Lehet, hogy igazuk is volt, de én mindezt nem vettem észre, és a továbbiakban sem kívántam észrevenni; ha őszinte akarok lenni, még ma sem látom így, miután a színdarab és a szerep lényege olyannyira ismerős és izgalmas számomra. Színészt kerestem Nyecsajev szerepére, de nem találtam megfelelőt. Az egyik jelöltet túl magasnak találtam, másokat túl alacsonynak. S ami a legfontosabb, nem akadt olyan színész, akiben a művészi kínlódás olyasfajta határozatlansággal társult volna, amely, véleményem szerint, a figurának nem hiányossága, hanem tartozéka volt. Ez a „bizonytalanság", sőt néha „puhányság" alkalmassá teszi a művészt arra, hogy hol teljesen beleélje magát feladatába és átlényegüljön, hol pedig szórakozottan járjon-keljen, és kikapcsolódjék mindabból, ami nem érdekli. Ilyen színészi alkat volt a mi színházunkban A. Sirvindt, aki azonban már sok éve pamfletekben játszott, s ez irónikussá-epéssé alakította lágy.

34