Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Egy másik hallgató viszont gyakorlószínpadot látott, ahová nem fér be egy autó, ezért a benzinkutas minduntalan a kulisszák mögé megy, majd visszajön, hogy rágyújtson, vagy elővegyen egy rongyot, az utas pedig mintegy elméletileg irányítja, hol mossa le alaposabban az autót. Az első hallgató nem tartja lényegesnek, hogy a gépkocsi valóban ott legyen. A gépkocsi akár el is maradhat, attól még lehet a levegőben hadonászni, s emellett megmarad az igazság magva — ahogy az utas a kocsimosó háta mögül előrenyúlva utasításokat ad, s ahogy ez utóbbi erre reagál. A gépkocsi hiánya még sajátos, hogy úgy mondjam elegáns jelzésszerűséget is teremt, amely a lélektani hitelességgel párosulva igen vonzó látvány. A második esetben azonban hiányzik az autó is, meg a hitelesség is, azaz olyasfajta hitelesség jön létre, amely nem egy effajta jelenet megfigyeléséből, hanem, hogy úgy mondjam, az adott helyzetből indul ki. Hiányzik a teatralitás is, helyesebben az a teatralitás, amely a természetet, az eleven megfigyelést absztrahálja. A két felfogás két, egymásnak ellentmondó stílust teremt. Az egyik, bár némileg iskolás, alapvetően az eleven, szoros emberi improvizációs kommunikáción alapul, a másik pedig a szoros értelemben vett színházi látásmódon. Ez azonban csak az egyik síkja a rendező szemléletének, egyik összetevője a színházról kialakult nézetének. A lényeg abban rejlik, hogy van-e eleven, eredeti szemlélete vagy sem. A dolog másik oldala az, mennyire tud behatolni a tárgy lényegébe. A jelenet lényegébe behatolni véleményem szerint annyit jelent, hogy megértjük, mi is történik tulajdonképpen. Bármilyen egyszerűnek tűnik is, ez az igazság. Egyszerű, egyszersmind azonban bonyolult feladat annak megértése, mi megy végbe a benzinkúti beszélgetésnél. Körkérdést intézek mind a huszonöt hallgatómhoz, s bár vannak köztük kiemelkedően okosak is, egyikük sem tudja azonnal megfejteni ezt az egyszerű titkot. Van, aki pedzi a megoldást, mások a sötétben tapogatódznak, akadnak ízetlen és eredeti megfejtések. Olyan ez, mint a céllövés. Tízes találata egyelőre senkinek sincs. 32