Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
getéssel. Egyszerű volna észrevétlenül bejutnia Moliére-hez. De ő nem megy el innen. Felemelve arcát szinte bolondozik La Grange-zsal, és táncol előtte, mint a pillangó, és tartása büszke és hozzáférhetetlen. Armande SZERETI Moliére-t. Ez joga. A beszélgetésre La Grangezsal SZÜKSÉGE van. Ő ezzel bizonyos értelemben törvényesíti szerelmét a moliére-i társulat krónikása szemében. A krónikásnak is más itt a dolga, mint erőszakkal feltartóztatni ezt a kislányt. Erőszakkal nem is lehet feltartóztatni: ha most elmegy — később visszajön. Ha pedig visszajön és a házasság megtörténik — nagy fekete keresztet rajzolhat regiszterébe. De nyíltan minderről nem szólhat — nem ellenőrizte a dolgot, meg aztán kínos is. Csak célozni lehet rá. De nem apró célozgatással, hanem olyan célzással, amely mögött „egy egész örökkévalóság" áll. És most megkísérli, hogy ezt megtegye, fenségesen, mint a történelem. — ... Állj! ... Magára vártam ... Ne menjen hozzá!... Távozzon!... Nem mondhatom meg önnek... De ha megteszi, nagy baj lesz belőle!... Azután, amikor megtudja, hogy a lány állapotos, egyszerre magába roskad. Köpenyébe burkolódzik, és elmegy. Lehet, hogy éppen így válik az egyszerű cselekvés bonyolulttá. Ki gondolta volna, hogy éppen a MHAT-ban olvassák fel ilyen megrendítő erővel Bernhard Shaw levelét, és hogy ezt a tragikummal teli levelet olyan színész olvassa fel, aki, ha jól tudom, soha vagy legalábbis majdnem soha nem lépett fel drámai szerepekben! A Kedves hazug előadásával kapcsolatban még nem hangzott el sem dicséret, sem bírálat, ez talán az első vagy második előadás volt. Bevallom, bizonyos előítélettel vártuk a függöny szétnyílását. Egész estén keresztül hallgatni, hogyan olvas fel két színész a színpadon leveleket! Micsoda unalom vár ránk. Arra is gondoltam, megkockáztatják-e a MHAT színpadán a jelzéses díszletet, amely az ilyen darabhoz kell? Tudtuk, hogy Ohlopkov vagy Akimov kedvelik a kísérleteket, de Rajevszkijról nem tételeztük fel. 117
