Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Ismerem a jelenet értelmét és fejlődésének rendjét — verekedés, aztán kimerültem, aztán álcáznom kell a bocsánatkérésemet, Ő pedig a szolgát játssza, neki is megvan a maga értelmezése, a maga rendje. Amikor majd ütöm - ő védekezik! A szövegnek ezt a részét ide helyezzük. Moliére kifulladt. Visszatartották. Valaki egy nedves rongyot adott neki. „Hadakozzon" csak a szolga a „jogaiért", én, Moliére, egy kicsit csendesen ülök, lélegzem, magamhoz kell térnem. Ide pedig — ez a szöveg jön! De nemsokára ismét ki kell mennem a színpadra, meg kell igazítanom a parókámat és egyúttal észrevétlenül vissza kell vonulnom. A maradék szöveg — ide kerül! De a szövegtanulásnak később jön el az ideje, egyelőre lehet saját szavakat használni. Verekedni viszont lelkiismeretesen kell, és lélegezni is, aztán pedig minél ravaszabban kell bocsánatot kérni. Élő cikk-cakkok húsból és vérből! Ezeket a cikk-cakkokat meg kell érteni, aztán saját húsból-vérből újra kell teremteni. Vagy itt van egy másik jelenet. Moliére elhagyja a feleségét. És feleségül veszi Armande-ot. De Armande a felesége lánya, és lehet, hogy az övé is. Moliére ezt nem tudja. Armande se tudja. Ezt Moliére felesége tudja és La Grange — a Regiszter. Éppen ez utóbbi találkozik most Moliére öltözője előtt Armandedal. — Be kell mennem — mondja az ifjú színésznő. — Meg kell akadályoznom, hogy bemenjen - mondja a La Grange szerepét játszó színész. A rendező pedig azt mondja: — Tessék! — Ő tudja, hogy a legfontosabb a cselekvés. De próbálják meg ezt a jelenetet olyan közvetlen cselekvéssel eljátszani, ahogy az előbb próbáltuk a verekedést Moliére és Bouton között, és meglátják, hogy nem fog sikerülni! Vagyis persze sikerül, mert nincs egyszerűbb annál, mint „bemenni akarni" és „nem ereszteni". De elemi ösztönük rögvest megsúgja, hogy a darabban valami mást írtak meg. Először is Armande nem is olyan naivan viselkedik. És ha neki egyszerűen be kellene jutni, nem vesztegetne annyi időt a beszél116
