Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

Néha úgy tűnt, hogy ennek a színháznak a gyakorlatában az igazságnak csak a formája maradt meg, maga az igazság pedig hiányzott belőle. Hogy csupán az életszerű előadás, az életszerű játék puszta formája maradt meg.

Bizonyos fokig bosszantott, hogy lám, megjelenik ez az oly eleven, oly naturális, oly frappánsan életszerű olasz film. És azt gondoltam: milyen kár, hogy a mi iskolánkban néha minden akadémikussá, elavulttá, unalmas modorrá válik!

Ebben az időben velem együtt igen sokan kezdték oly módon felépíteni munkájukat, hogy rajta keresztül vitába szálltak ezzel a formálisan hagyományos, életszerű modorral.

Sajátos polémia volt ez. Olyan előadást kívántunk rendezni, mint a Három nővér; hogy ugyanolyan igaz legyen, pszichológiailag ugyanolyan pontos, ugyanolyan hiteles, mint a Három nővér, csakhogy mindez az újról szóljon.

Egyszóval a Művész Színház módszere számunkra változatlanul megingathatatlan maradt, csupán valamiféle új tartalmat kellett belelehelni, új alakokat, új karaktereket!... De ez a korszak is elmúlt.

Ami engem illet, egyszercsak örömet szerzett az, ami iránt azelőtt bizalmatlan voltam. A színház érzékeléséről van szó, az új formák végtelen lehetőségeiről, a művésziségről vallott új nézetekről.

Erről egy időben sokat beszéltek, de az az igazság, hogy annyiféle színház van, ahányféle rendezői egyéniség.

Ki akartam agyalni saját színházamat, saját művésziségemet, amely saját megfigyeléseimnek, saját elmélkedéseimnek gyümölcse lesz. De ez nehéz, szinte lehetetlen. Azt hiszem, a művészetben mindig jelen kell lennie az igazságnak, a legvalódibb igazságnak, és emellett a stiláris, műfaji, színre viteli, rendezési módozatok teljes szabadságának.

De mi formánkban gyakorta vagyunk otrombák, és amellett távolról sem vagyunk mindig igazmondóak. Erről a hazugságról és az otrombaságról szeretnék leszokni.

Egyszer néztem a tévében Moszkvint. Amikor leültem a képernyő elé, azt gondoltam: most leülök, és igyekszem nála valami hamisságot észrevenni. Ostoba vállalkozásnak bizonyult. És akkor újra a régi gondolat ötlött eszembe: micsoda magasságokat ért el a Művész Színházban!

112