Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Elragadtatva figyeltem, hogyan értek el rendkívül egyszerű eszközökkel magas érzelmi és értelmi hatást. Ez valódi finom, pszichológiailag érzékeny művészet volt. Ez azon irány színészeinek nagyszerű művészete volt, amelyet az átélés művészetének szoktak nevezni. Ez olyan rendezés volt, amelyben Sztanyiszlavszkij hagyatékának igazi folytatását láttam. Emellett még valóban modern művészet is volt, amelyben az emberek úgy éltek és úgy éreztek, ahogyan ma igen sokan gondolkodnak és éreznek. Legalábbis nekem úgy tetszett. A darab és az előadás két már nem fiatal ember szerelméről szólt, akik kissé későn találtak egymásra, és talán éppen azért félnek olyan nagyon, hogy elveszítik egymást. Egyszerű kis beszélgetéseik mögött minden jelenetben olyan fájdalom, olyan vágyódás, olyan öröm rejtőzött, hogy a néző nem maradhatott nyugodt. Az előadás arról szólt, hogy az ember nem lehet egyedül, hogy kell egy barát, kell a szeretet, kell a kölcsönös megértés. És nincs annál rosszabb, mint amikor nincs barát, nincs szeretet, nincs megértés. A Színművészeti Főiskola utolsó évfolyamán életünk tartalmát e viták jelentették, Sztanyiszlavszkij hagyatéka és az olasz neorealizmus közötti viták légkörében éltünk. Néhány évvel ezelőtt olvastam a szovjet és olasz filmesek vitáját. A mieink szemrehányást tettek az olaszoknak, hogy eltávolodtak a neorealizmustól. Ma már a neorealizmus az olasz művészet elismert, klasszikus szakasza. Amikor azonban ez az irány csak kialakulóban volt, távolról sem fogadta el mindenki. Sokak számára a „neorealizmus" szónak becsmérlő jelentése volt. Amikor valakit szidni akartak, azt mondták: te neorealista vagy. Ez egyértelmű volt a „földhözragadt naturalizmus"-sál. Ennek ellenére a főiskola akkor végzős növendékei közül sokakra nagy hatással volt a neorealizmus művészete. Sokan a neorealizmusban látták az igazság, az eszköztelenség, a szenvedély valódiságának példáját. A főiskolán kívül színházi stúdiókban (amatőr színjátszó csoportokban) dolgoztunk, a hitelesség és természetesség szükségességéről beszéltünk, és arról, hogy tanulmányozni kell Sztanyiszlavszkij próbamódszerét, amely hozzásegít a színész természetes magatar109