Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
lóban intelligens fiatalemberek Hamlethez hasonlóan, szinte nem abból a világból valók voltak, amelyben éltek. De nem álltak kívül korukon. Őket is foglalkoztatták azok a kérdések, amelyek mindenki mást is kínoztak. Nem a felhőkben éltek, két lábbal álltak a földön, tudtak verekedni és gyűlölni, de nemzetük legjobbjai voltak, s ezért volt nehéz nekik Veronában. Rómeónak s talán mindnyájuknak lelki atyja Lőrinc barát volt. Lőrinc barát a történtek után feltehetőleg szintén nem maradhat tovább a városban, még ha a herceg meg is hagyta életét. Valóban „nincs ennél szomorúbb történet a földön"!+ Ám e fiúknak és e lánynak a története hihetetlenül mély nyomokat hagy lelkűnkben. Visszaemlékezvén a magam próbáira, és azokra, amelyeken csupán jelenlevőként vettem részt, legfőképp két hiba tűnik a szemembe. Az első: hozzákezdenek a munkához, bár még csak felületesen ismerik az anyagot, és még nem találtak érdekes megoldást. Próbálni kezdenek, keresik a művészi eszközöket. Előadásmódjuk bizonyosfokú csiszoltságra tesz szert. Keresik az árnyalatokat. De mindezek mögött a legkezdetlegesebb ÁLTALÁNOS értelmezés áll. S ebben az esetben mit sem számít, hogy az árnyalatok ijesztően rosszak-e vagy pedig gyönyörűek. Mert később még a legjobban megtalált árnyalatok mögött is felnyílik a Torricelli-űr. A legnehezebb persze annak megállapítása, melyik az a pillanat, amikor az anyagot valóban kielemezték, és ráleltek az érdekes megoldásra. Hiszen igen gyakran hiszi az ember, hogy megtalált, megragadott valamit, aztán jönnek mások, és azt mondják, hogy az egésznek se füle, se farka. De előfordulhat, hogy nem is mondják. A legfontosabb tehát az, hogy magas mércét állítsunk önmagunk elé. Nincs rosszabb annál, mint ha sem a rendező, sem pedig színészei nem tűznek ilyen mércét maguk elé. Az ízlés, az érzék, a tudás kifejlődése feltehetőleg nem csupán az eddigi rendezések számától függ, hiszen sokak mögött áll óriási gyakorlat, ám önma« gukkal szembeni követelményeik mégis oly szánalmasak! Az említett mérce feltehetőleg annak során alakul ki, hogy az ember ráneveli magát az összehasonlításra, összemérésre, s arra, hogy képes legyen önnön munkáját tagadni. +A Romeo és Júlia orosz fordításának utolsó mondata. 10
