Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

A próbamunka folyamatában is fenn kell tartani eddig végzett munkánk tagadásának lehetőségét.

Például: helyzetgyakorlatok formájában, a lényeg megragadására törekedve kidolgozunk a színészekkel egy jelenetet, utána áttérünk az elsőhöz, s mintegy újrakezdjük tisztázását. S ha ugyanarra az eredményre jutunk, ez azt jelenti, hogy a jelenet rendben van. Ha kétségek merülnek fel — kezdhetünk mindent elölről.

Így persze kellő tapasztalatok hiányában foroghatunk önmagunk körül az idők végezetéig, de végül is az igazi munka előfeltétele mindig is egy bizonyos fokú gyakorlat.

És itt ütközünk bele a másik alapvető hibába. Az előbb azt mondtam, hogy gyakran már olyankor megkezdik a próbákat, amikor még semmit sem látnak tisztán. Ez ahhoz hasonlatos, mint amikor egy laboratóriumban előkészítik az összes üvegcséket és oldatokat, majd becsületesen, napi nyolc órai munkával öntögetik ki és be, végzik a kísérleteket, bár a kísérlet célja silány vagy jelentéktelen. Ám előfordul az is — s ez a próbamódszerek másik alapvető hibája — hogy mindenki kész a végtelenségig kutatni a lényeget, de senki sem akar PRÓBÁLNI, mert úgy vélik, hogy mivel a lényeget még nem tisztázták, először is ezt kell megtalálniuk. Az effajta kísérletezés azonban igen távol áll a profi munkától. S mikor mégis elérkezik a nap, amikor valamit csinálni kell, akkor elfelejtenek mindent, amit eddig mondtak, s igen sablonos dolgokat tákolnak össze. Egyébként sokan ilyenkor is úgy vélik, hogy kifogástalan szakmai munkát végeztek, hiszen mindenki rendelkezik a megfelelő ízléssel és ítélőképességgel ahhoz, hogy meg tudja különböztetni a valóban színvonalas szakmai munkát az üres — bár talán korántsem ostoba — fecsegéstől, így tehát a rendezőnek az átfogó értelmezést keresve magasra kell állítania a mércét, s a végső elemzés kialakításához valóban jó munkamódszert és szakszerű formát kell találnia.

„Éjszakai kávéház című képemmel annak bemutatására törekedtem, hogy a kávéház olyan hely, ahol el lehet pusztulni, meg lehet bolondulni és bűntettet lehet elkövetni" — írta Van Gogh. „Egyszóval arra törekedtem, hogy a gyengédrózsaszínnek a vérvörössel és a borvörössel, a halványzöldnek és veroneznek a sárgászölddel és vad kékeszölddel való szembeállításával felidézzem a poklok poklának atmoszféráját, a halvány kén színét, visszaadjam a csapszék-csapda démonikus hatalmát".

11