Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

Amikor például az olasz filmeket nézem, úgy tűnik nekem, Sztanyiszlavszkijszerűek. Amikor a Tovsztonogov rendezte Optimista tragédiában a matrózok az egyik drámai pillanatban szomorú keringőbe kezdenek — ez is Sztanyiszlavszkijt idézi.

Amikor Scsukin és Ohlopkov a Lenin Októbere című filmben Lenin és Vaszilij szerepében megjelenik előttünk, ismét Sztanyiszlavszkij jut eszünkbe.

Még amikor Charlie Chaplint látom, akkor sem gondolom, hogy ennek Sztanyiszlavszkijhoz semmi köze."

És mit mondhatnék akkor A szecsuáni jólélek előadásáról! Az teljességgel a színházi bemutatás, a színházi demonstráció és az átélés keverékére épült.

Az „átélés" és a „demonstráció" fogalmait a Sztanyiszlavszkijrendszer terminológiája szerint használtam. Ezeken a fogalmakon ő bizonyos munkamódszertani minőségeket értett. A „demonstráció" az izmok általi mechanikus színészi ismétlés. De mi történik, ha bemutatást, a jelentés tisztán színházi demonstrálását, játékot értünk rajta? Miért kellene ettől elzárkózni?

De azért én ma is azt gondolom, hogy mi kevéssé tesszük magunkévá az átélés művészetét. A színházi játék jó dolog. De a váratlan, mélyről jövő pszichológiai felvillanások, az érzelmek természetadta valódisága, a szerep iránti emocionális odaadás nélkül a leggyönyörűbb játékot is hamar megunhatjuk.

Talán tévedek, nekem mégis úgy tűnik, ahhoz, hogy az ember a színpadon játékot tudjon teremteni, tehetségesnek kell lennie. Ahhoz pedig, hogy ma valaki ÁTÉLJEN valamit a színpadon, tehetség meg tudás meg művészi kultúra is szükséges. Sok tanulni és megértenivaló van szakmánkban, törvényeit fel kell fogni. Egyébként a színházi játék megteremtéséhez sem elég, ha valaki tehetséges analfabéta.

Egyszer a színpadon a következő Lőrincet láttam: magas és szikár, erős lábikrákkal, akár egy sportoló. Rómeóval való találkozáskor átkapta Rómeót, maga körül forgatta, aztán jeleket rajzoltak a padlóra és helyből távolugrottak - ki ugrik hosszabbat. És nevettek. Később, Romeo halála után Lőrinc, rá gondolva, ismét leguggolt a földre, mintha csak ugrani készülne, de meggondolta magát. Lőrinc persze nemcsak arra kell Rómeónak, hogy összeeskesse Júliával.

106