Kósa Károly (szerk.): A Szolnoki Szigligeti Színház adattára és bibliográfiája 1951 - 1978 (Budapest, 1979)
Cenner Mihály: Fejezetek a szolnoki színészet történetéből
VII. Végül 1931. junius 16—tói 29-ig tartottak 21 előadást Alapiék. Ezek között: Herczeg: Aranyborjú, Chiarelli: Arc és álarc, Géraldy: Róbert és Marianna, Molnár Ferenc: Egy-kettő-három, Pirandello: Minden jóra fordul, Dévai: Az ifjú pásztor, Molnár Ferenc: A jó tündér és A doktor ur, Gárdonyi Géza: Ida regénye, Zilahy Lajos: Házasságszédelgő. Alapinak szemére vetették, hogy kevés magyar irót mutat be, de működésének másodikfelében drámapályázatot irt ki, különösen vidéki szinpadokon előadható kamaradarabokra, s 8-10 ilyen darab is szerepelt műsorán. Vándorszinházával Alapi Nándor magasrendü missziót teljesített, megismertette és megszerettette a vidéki közönséggel is az irodalmi értékű darabokat. Sebestyén Mihály miskolci társulata után 1928-tól több évadon át Kardoss Géza, a debreceni színház igazgatója hozta át nyári szereplésre társulatát. Debrecenben már a 18. század végétől van állandó színjátszás, 1865—tői állandó - ma is működő - színházépület. Érthető, hogy onnan ugyancsak jól összetanult együttes, nívós műsorral, nagy repertoárral jöttek Szolnokra. A harmincas évek derekától Szolnok szinházigényét Szeged látta el. 1938-ban Sziklay Jenő volt az igazgató, társulatának tagjai között találjuk Mészáros Ágit, Sz. Patkós Irmát - aki néhány éve a film és a tv számára újra felfedeztek, s kitűnő jellemszerepeket játszik öregasszony szerepéiben az egykori primadonna. Itt játszott Erdődy Kálmán, Sármássy Miklós, Hamvay Lucy, Balogh Klári, hogy az 50 tagú társulatnak csak a legismertebb tagjait említsük. Igazgató helyettes Herczeg Vilmos volt, a legrégibb szegedi színész, akit 1928-ban, színészi működése negyedszázados jubileumán Szeged Város Tanácsa a színház örökös tiszteleti tagjául nevezett ki. A színháztörténetben kevéssé jártas olvasó talán csodálkozik, hogy Szolnokon hol a kecskemétiek, hol a debreceniek, miskolciak vagy a szegediek játszottak. Ez abból ered, hogy I879. október 1-én életbe lépett hazánkba a színi kerületi rendszer, amely szabályozta, hogy melyik város, vagy község - amelynek nem volt saját színtársulata - melyik állandó társulat időleges állomása. Ez azonban az egyes állandó színházi társulatok és igazgatók változása folyamán megváltozott, s ezért hol ide, hogy oda tartozott például Szolnok. Kivétel volt az Országos Kamaraszínház, amely az egész országban játszhatott, csak az időpontot kellett egyeztetnie a kerületi illetékes színigazgatóval. Ez a fajta szinikerületi beosztás maradt egészen a második világháborúig. Az akkori állapotok, a bevonulások, majd a frontközelségek miatt úgynevezett cseretársulatok látták el a vidék színházi igényeit. Ezeknek is volt meghatározott területük /pl.
