Katona Ferenc (szerk.): Miskolci Nemzeti Színház 1823 - 1973 - (Budapest, 1973)
Fejezetek a miskolci színészet történetéből
10 hangjának megteremtése, továbbá a korábbi építkezések alapvető funkcionális hibáinak kiküszöbölése volt. A színháztömb rendezésének vitái során eldőlt, hogy a színházat a főutca jellegének megtartása érdekében nem szabad körüljárhatóvá tenni. Ugyanakkor a színház nyugati udvari homlokzata, az öltözőszárny és a szomszédos épület keleti homlokzata által határolt területen a belső udvarban felállított Déryné-szoborral a város egyik leghangulatosabb belső tere jött létre. Az épület Széchenyi utcai főhomlokzatának az utca-szélességbe kiugró timpanonos rizalitja a földszinti íves árkádokkal és elsőemeleti íves ablakokkal, a plasztikusan modellált párkányzatokkal jellegzetesen klasszicista megoldást mutat, romantikus részletdíszítésekkel. Ez a főhomlokzat, a Déryné utcai keleti homlokzat és az előcsarnokban visszaállított kolosszeum-motívum őrzik a legtisztábban az épület klasszicista múltját. Az újonnan felépített öltözőszárnyon, a nyugati udvari homlokzaton és az épület északi udvari homlokzatán az új építkezéseknek megfelelően a modern, raszteres építészeti tagolás érvényesül. Változatlan formában tartották meg — szintén városképi szempontokból — az 1883—84-ben, elsősorban tűzőrségi szolgálat céljára épített eklektikus tornyot. Az épület külső restaurálásában, bővítésében és átalakításában tehát a legkorszerűbb műemlékvédelmi szempontokat szem előtt tartva oldották meg a tervezők a feladatot. A színházüzem működésének gyökeres átalakítását az épület belső kialakítása, a szcenikai berendezések korszerűsítése és merőben új felszerelések alkalmazása hozta. Jelentékeny modernizálást jelentett a színház előcsarnokának klasszicizáló rekonstrukciója s elsőrendűen megoldott funkcionális kiképzése, a közönség közlekedését szolgáló új lépcsőrendszerek kialakítása, új bejáratok nyitása. Az átépítés eredményeként a színház közönség-szolgáló részei mennyiségben növekedtek és a belsőépítészeti kiképzés szépségében is jelentősen átalakultak. A közönség szolgálatára bocsátották a volt kaszinó nagytermét, így az I. emeleten egy valóban reprezentatív teret lehetett létrehozni. A nézőtér mennyezetéről eltávolították Hende Vince freskóit, javították az akusztikát, új ülésekkel, modern világítótestekkel és egységes színhatással modernizálták az összhatást. A színpadi részen a színpad alapterülete az eredeti méretben maradt: 19,06 m széles, 15,14 m mély, viszont kibővült egy 80,30 m2 alapterületű hátsószínpaddal, amelyhez a díszletraktár csatlakozik. Feltétlen átalakításra szorult a színpad. A színpadtechnika egyik leglényegesebb korszerűsítését jelentette a forgószínpad beépítése, a zsinórpad felemelése — amelyet 13,53 m-ről 22,20 m-re kellett emelni -, a lógó díszleteket a színpad légterében mozgató felső gépezet korszerűsítése és a színpadi horizont beépítése. A szcenika korszerűsítését munkahidak, világítótornyok és új berendezések alkalmazása tette lehetővé. A beépített angol fényszabályozó-berendezés a megnyitáskor Magyarország legkorszerűbb ilyen berendezése volt. Az átépítés eredményeként a leghatározottabban elválasztották az üzemi és a közönségforgalmi részeket, a színházi öltözők, raktár, háziszínpad, próbaterem és műhely kérdései lényegében megoldódtak. A hivatali helyiségsor és a könyvtár a II. emeleten nyert elhelyezést. A kedvező összhatást az épületben elhelyezett képzőművészeti alkotások tették teljessé. Az 1959. december 10-én tartott megnyitó valóban ünnepélyes keretek között történhetett. II. Már a XVIII. sz. elejéről hírt adnak a források miskolci színielőadásokról. Ezek azonban még nem hivatásos színészek nevéhez fűződnek. Ugyanúgy, mint az ország más tájain, Miskolcon is a tanulóifjúság, közelebbről a minoriták kollégiumának diákjai tartanak előadásokat. Kezdetben latin nyelven, de később, amint az egyházi és iskolai elöljárókon kívül a rokonok, hozzátartozók közönségéhez is szóltak, előadási nyelvük mindinkább a magyar lett. Egy-egy bibliai történetet vagy valóságos történeti eseményt felidéző, olykor didaktikus erkölcsi mondandót hordozó játékaikat rendszerint a félévi vizsgák vagy a farsang idején tartották. Előfordult az is, hogy valamelyik nagy tekintélyű egyházi vagy világi elöljárót köszöntöttek ünnepi színielőadással. Ilyen tiszteleti előadásról van tudomásunk 1753-ból, amikor a katolikus ifjúság jeleskedett a színi mesterségben. Ugyanők hagytak ránk egy emléket 1777-ből, amely szerint három előadást tartottak a városban. Ezeknek az előadásoknak 1794 tavaszán kelt rendelet vetett véget. Ezt követően két szórványos adatunk van még Miskolc XVIII. sz-i színészetéről. Mindkettő 1797-ből való. Egy akkor kelt népnapló említi, hogy ,,a pünkösd előtti vasárnapon virradóra a Tambur vendégfogadó állása meggyulván, a Theatrum is megégett”. E megjegyzésből arra következtethetünk, hogy időnként folyhatott valamilyen színi tevékenység a városban, ha volt „theatruma” is. Ezt a feltevést az is alátámasztja, hogy az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek egy német nyelvű színházi zsebkönyvet, amelyből bizonyságot kapunk arra, hogy Philipp Berndt német társulata 1797-ben a városban járt. Hosszan nem időzött Miskolcon, hiszen a ja-
