Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora - Százezrek színháza 3. (Budapest, 1967)
Próza-kor
mindezzel azon az úton haladva, hogy a budapesti Réjane váljék belőle.”) Egy intelligens színházi korszakban, szellemes és művelt színészek között egy operettből vendégszerepelni prózaiak közé vegyült primadonnánál az értelmességet hangsúlyozzák minduntalan. Mégpedig egy olyan operettszínésznőnél — aki, mint láttuk, mindössze négy elemit végzett el. Ha visszanézünk a nagy magyar színésznők sorára — Kántornétól Jászai Mariig — ugyanezt látjuk. Intellektuális erő, intellektuális igény: a legminimálisabb iskolai végzettséggel. Ezek a mesterséget korán kezdő és korán beérő művészek fokozatosan — a szerepek rétegeivel együtt — művelődnek és csiszolódnak, gyűjtenek annyi élettapasztalatot és ismeretanyagot, ami fölébe helyezi őket a gyerekszobával és tisztes iskolai végzettséggel rendelkező polgárgyerekeknek, akik színészi pályára rándultak ki. Művészi érzékenységüknél fogva élénken reagálnak minden benyomásra — kulturális benyomásokra is—, és finom ösztönnel válogatják ki azt, ami a műveltségből szükséges számukra. Néhány év múlva a nagyszerű író és minden melléknevet, főnevet gondosan mérlegelő újságíró, Hevesi András, ezt írja le Honthy Hannáról a 8 Órai Újság 1931. május 17-i számában, Fodor László: Ékszerrablás a Váci utcában című darabjának Vígszínházi premierje alkalmából: „Honthy Hanna finom és intelligens, talán egy árnyalattal intelligensebb a kelleténél.” Illés Endre pedig hat év múlva, a Kaufmann — Moss Hart szerzőpár Örök keringő című vígszínházi bemutatójáról: ,,... túl aprólékos volt ..." S ha visszaidézzük Pünkösti Andor 1927-es kritikáját ... „... talán túltudatos is ...”, akkor itt valami különös jelenséggel találkozunk. A legműveltebb és legérzékenyebb kritikusok sokallják a primadonna tudatosságát: Túl kiszámítottnak tartják feltehetőleg és túlságosan részletezőnek. De ez mind abból ered, hogy Honthy prózai szerepeire is ugyanazzal a részletező körülményes gonddal készül, mint veszélyes operettszerepeire. 51
