Molnár Gál Péter: Honthy Hanna és kora - Százezrek színháza 3. (Budapest, 1967)

A siker jogfolytonossága

A SIKER JOGFOLYTONOSSÁGA

Honthy szép. És asszonyi. És hódító jelenség. A szorgalomnak, a megtartóztatásnak, a céltudatos életnek és munkának, az állandó tréningnek és a tehetségnek folytonosságától ilyen szép és asszonyi és hódító. Mostanában a harmadik évtizedük vége felé minálunk a primadonnák elkezdenek gömbölyödni s tokát eresztenek, a bonvivánoknak és amorozóknak tiszteletre méltó pocakjuk kerekedik, de Honthy könnyű léptű marad, tud még palotást táncolni méltósággal és vakért álmatag pillangószerűséggel. Szép és vonzó korosabb hölgy, aki eszközeinek birtokában van. Hangja épp olyan fénylőn cseng, mint egykor, és nem a kegyelet adja meg számára a mindennapi sikert.

A siker persze sikert terem. Valóságos láncreakció következik be egy-egy robbanásszerű sikernél. A bizonytalan ízlésű támaszkodhat a közízlésre és a hírverésre, a kritikákra, a közvélemény számtani középarányos ítéletére. És kialakul a siker pszihózisa. A siker hisztériája. Már-már nem is kell semmit produkálni a művésznek, csak színpadra lép, és menten hatalmas taps fogadja. Ahogyan az ember nem azért ad borravalót, mert jól szolgálták ki, hanem azért, hogy majd jól szolgálják ki legközelebb, ugyanígy a siker sem a mostani produkciót jelzi ilyen esetben, hanem az eddigi sikereket. Miért tapsolnának különben a színre lépés pillanatában, akkor, amikor még egyetlen gesztust sem tett a közkedvelt színész, még ki sem nyitotta a száját és fogalma sincsen a közönségnek, hogy milyen lesz a ma esti alakításában?

A művészt megerősíti a siker. Önbizalmat ad neki. Biztonságot. Merészséget. De ezáltal — paradoxonnak hat • — a kockázat nagysága is növekszik. Sorozatos sikertelenség esetén megkockáztatható egy újabb bukás. Mit veszíthet vele a névtelen művész vagy a művészet közkatonája? Csak nyerhet. De a sztár esténkinti kocká-12