Staud Géza: A rendezés titkai - Százezrek színháza 4. (Budapest, 1967)

Vannak-e a rendezésnek titkai?

„Szavald a beszédet, kérlek, amint én ejtém előtted: lebegve a nyelven; mert ha olyan teli szájjal mondod, mint sok színész, akár a város dobosa kiáltaná ki verseimet. Ne is fűrészeld nagyon a levegőt kezeddel, így; hanem jártasd egészen finomul: mert a szenvedély valódi zuhataga, szélvésze, s mondhatnám forgószele közepeit is, bizonyos mérsékletre kell törekedned és szert tenned, mi annak simaságot adjon. Oh, a lelkem facsarodik belé, ha egy tagbaszakadt, parókás fejű fickót hallok, hogyan tépi foszlánnyá csupa rongyokká a szenvedélyt, csakhogy a földszint állók füleit megrepessze. kiknek legnagyobb részét semmi egyéb nem érdekli, mint kimagyarázhatatlan némajáték és zaj. Én az ilyen fickót megcsapatnám, amiért a dühöncöt is túlozza és heródesebb Heródesnél. Kerüld azt, kérlek.

Csakhogy aztán fölötte jámbor se légy, hanem menj saját ép érzésed vezérlete után. Illeszd a cselekményt a szóhoz, a szót a cselekményhez, különösen figyelve arra, hogy a természet szerénységét által ne hágd: mert minden olyan túlzott dolog távol esik a színjáték céljától, melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát. No már, ha ezt túlozza valaki, vagy innen marad, bár az avatlant megnevetteti, a hozzáértőt csak bosszanthatja; pedig ez egynek ítélete, azt meg kell adnod, többet nyom egy egész színház másokénál, Óh, Vannak színészek, én is láttam játszani — s hallottam dicsérve másoktól, nagyon pedig — kik, Isten bűnül ne vegye, se keresztyén, se pogány, se általában ember hangejtését, taghordozását nem bírva követni, úgy megdölyfösödtek, úgy megordiítoztak, hogy azt gondolám, a természet valamely napszámosa csinált embereket, de nem csinálta jól, oly veszettül utánozták az emberi nemet...

No meg, aki közietek a bohócot játssza, ne mondjon többet mint írva van neki; mert vannak azok közt is, kik magok nevetnek, hogy egy csapat bárgyú néző utánok nevessen; ha szinte a daraboknak épen valamely fontos mozzanata forog is fent. Ez gyalázatosság és igen nyomoní becsvágyra mutat a bohóc részéről, ki e fogással él.”