Staud Géza: A rendezés titkai - Százezrek színháza 4. (Budapest, 1967)

Vannak-e a rendezésnek titkai?

előadás több ember szervezett együttműködésével jött létre. A szervezett együttműködés nemcsak a színészekre vonatkozik, hanem mindazokra, akik a színielőadás művészi megvalósításában részt vesznek, tehát a díszlettervezőkre, színpadtechnikusokra, zenészekre, statisztákra és a műszaki személyzetre is. Ennyi embernek sokrétű, de egyetlen cél megvalósítására törő munkáját természetesen mindig össze kellett valakinek hangolnia, s a színielőadás művészi egységét saját személyén keresztül biztosítania. Ez a személy, akinek munkakörét a színjátszás művészetének természete alakította ki, a rendező volt, már akkor is, amikor még nem hívták annak.

Az ókori görögöknél többnyire az író tanította be a színészeket s gyakran maga is játszott darabjaiban. A görög színielőadásnak másik lényeges részét, a kórust, egy külön személy, a didaszkalosz szervezte meg és készítette elő az előadásra.

A középkori látványos színjátékoknak — misztériumoknak, mirákulumoíknak, passióknak —, amelyekben több száz szereplő vett részt, természetesen szintén volt szervezőjük, betanítójuk, ha nem is hívták még rendezőnek. A papok közül került ki, mint ahogy a középkori színműveket is mind papok írták. Ha a zürichi misztériumjáték megmaradt vázlata nyomán rekonstruált, bonyolult színpadtérre egy pillantást vetünk, rögtön megértjük, milyen nagy szervezőképességet kívánt az akkori rendezőtől egy ilyen színjáték előkészítése. Megnehezítette a munkáját az a körülmény is, hogy a vallásos színjátékok valamennyi szereplője, a színészektől kezdve a statisztákig, műkedvelő volt, akiknek valósággal a szájukba kellett rágni a szöveget, s minden mozdulatukat, állásukat, járásukat alaposan be kellett gyakorolni.

A reneszánsz korában kialakult hivatásos színjátszás körében természetesen ugyancsak voltak olyanok, akik a készülő előadás irányítását magukra vállalták. Ezek már hivatásos színészek, s így a rendezés nem volt kizárólagos mesterségük, viszont szakmai tudásuk igen magas fokon állt, mint ahogy a társulat többi tagja sem volt már műkedvelő, hanem hivatásos színjátszó. Shakespeare is maga rendezte színházának előadásait. Ennek legékesebb bizonysága Hamlet híres beszéde a színészekhez, amely az első ránk: maradt szakszerű és részletes rendezői utasításnak tekinthető:

6