Staud Géza: A rendezés titkai - Százezrek színháza 4. (Budapest, 1967)

A próbák

társulat tagjai előtt, ami ugyancsak próbára teszi a szerzők előadói készségét.

Amikor már a szöveg minden részlete tisztázódott és valamennyi szereplő átvezette példányára a rendező kívánta módosításokat — ami néha két délelőttöt is igénybe vesz —, következnek az ún. rendelkező próbák.

Nevüket onnan kapták, hogy ezeken a próbákon adja ki a rendező a bejövetelre, kimenetelre, járásra, elhelyezkedésre, egyszóval minden mozgásra vonatkozó rendelkezéseit. A színészek még csak olvassák szerepeiket s a rendező utasításait gondosan bejegyzik saját példányaikba. Ugyanígy feljegyzi őket az ügyelő is.

Hogy a színpadon végzett mozgás rögzíthető legyen, a rendező vázlata alapján a színpadmester régi díszletelemekkel, deszkákkal, ablak- és ajtókeretekkel körülhatárolja a játékteret, a bútoros pedig ócska bútordarabokkal helyettesíti a későbbi berendezést. Erre azért van szükség, hogy a színész kezdettől fogva pontosan tudja, mekkora és milyen alakú tér áll majd a rendelkezésére, mozgását már az első pillanattól kezdve a megadott tér méreteihez szabja.

Mivel egy alkalommal többnyire csak egy felvonással tud a rendező végezni, a rendelkező próbák néhány napot szoktak igénybe venni. A mozgások meghatározása, akárcsak a szövegen eszközölt módosítások, a darab értelmezésének újabb mozzanatát jelzik. Az író ugyanis a drámai szövegben a szereplőknek csak igen kevés mozgását rögzíti, s azt is csak röviden: „bejön”, „kimegy”, „leül”, „feláll” stb.. de hogy a színész hol és hogyan jön be, gyorsan vagy lassan mozdul, sietve vagy kényelmesen távozik, vagyis a mozgás minőségét, a jellemnek és a helyzetnek megfelelően, már a rendező határozza meg. A színpadon minden mozdulat, járás és gesztus egyaránt, a kimondott szóval egyenértékű jelentést hordoz, tehát egyáltalán nem mellékes, hogy a rendező milyen mozgásra ad utasítást. Szinte azt mondhatnánk, hogy minden arcjáték és mozdulat megannyi ki nem ejtett mondattal egészíti ki az író hallható szövegét. Bármilyen jelentéktelen mozzanatnak véli is a felületes szemlélő, hogy ugyanabban a darabban az egyik rendező jobbról hozza be a főszereplőt, a másik pedig balról, az egyik állva mondatja el ugyanazt a jelenetet, amelyben a másik leülteti a szereplőket, a mozgásoknak minden egyes részlete és ezek összessége a darab érteimének sajátos változatát jelentik.