Staud Géza: A rendezés titkai - Százezrek színháza 4. (Budapest, 1967)

A próbák

Például a színpad jobb és baloldala súlypontozás szempontjából első pillanatra teljesen egyenértékűnek hat. Pedig, ha alaposabban vizsgáljuk a dolgot, kiderül, hogy a nézőközönség a színpadi tér jobb oldalát általában hangsúlyosabbnak érzi, mint a balt. Ennek egyszerű oka abban rejlik, hogy nagy többségben jobbkezesek vagyunk, s ezért hajiunk arra, hogy a színpad jobb oldalán történő eseményeknek — például egy színész belépésének — nagyobb jelentőséget tulajdonítsunk.

Ismeretes az is, hogy az operettekben a primadonna vagy a bonviván első belépője alkalmával mindig csak a díszlet középső bejáratán hajlandó megjelenni. Sokszor még lépcsőt is építenek neki, hogy megjelenése minél hatásosabb legyen. A színpad középvonala ugyanis a játék érvényesülése szempontjából a legkedvezőbb. Éppen ezért a nagy szólókat és duetteket operában és operettben egyaránt, a súgólyuk mögött szokták énekelni.

Persze a színpadi térnek ezeket a fiziológiás eredetű hangsúlyait meg lehet változtatni a díszlet szerkezetével, de még inkább a világítás segítségével. A reflektor a legmodernebb és leghatásosabb eszköz a rendező kezében ahhoz, hogy kiemelje az egyes mozgásokat, amelyek a szerző szövegében természetesen soha sincsenek jelölve.

A modern rendezésben — főleg Sztanyiszlavszkij és tanítványainak, hatása alatt — az olvasó és rendelkező próbák már nem válnak el élesen egymástól, és levezetésük sem annyira mechanikus. A lélektelen olvasás és a mozgásra irányuló formális utasítások helyett mind szélesebb körben alkalmazzák az elemző próbák rendszerét. Elz azt jelenti, hogy a próbák lényege a szöveg, az alak és a helyzet mélyreható elemzése, amely már az olvasópróbákon megkezdődik. A rendező próbákon sem szorítkozik a rendező a mozgást beállító utasítások puszta közlésére, hanem a színésszel együtt, a jellem és helyzet alapos analízise segítségével jutunk el egy-egy mozdulat vagy járás indokolásához és rögzítéséhez. A mozgás különben sem választható el a szövegtől és helytelen eljárás, ha a színész külön próbákon kap utasítást a mozgásra és külön a szövegre. A járást, gesztust, arcjátékot úgy kell felfogni, mint a szöveg néma folytatását vagy kísérőjét, tehát lényegileg elválaszthatatlanok egymástól. A megbeszélő és elemző

28