Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Magyar színházi adatok 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 6., Budapest, 1962)

BEVEZETŐ

egész apparátus, a szintézis jelentőségére. Ennek a megirt mii és a színészi játék markáns, de nem kizárólagos része. Szintézisről akkor beszédétünk, ha a szintézisben résztvevő minden elem, éppen a szintézis folytán önmagában vett eredeti hatásánál nagyobbra tesz szert. Amennyiben az elemek közül ezt az előnyt csak egyik élvezi vagy néhány, de nem mindenik, ugy kíséretről beszélünk. (Példa a különbségre: hegedű darab zongora kisérettel, vagy: hegedű-zongora szonáta. ) Ha tehát elismerjük a színpadi művészet szintetikus jellegét, akkor elfogadjuk azt is, hogy a szinielŐadás egyes elemei (müvészetek^technlkák, szervezés, stb.) a maguk helyén és arányában, a cél, az érzelmi-értelmi transzpozició érdekében, egyformán szükségesek és fontosak, elhanyagolhatatlanok. A szintézisben mindenik elem elveszti eredeti sajátosságainak egy részét, illetve csak azokat a tulajdonságait fejleszti ki, amelyek a szinpad törvényei alatt virulhatnak. Alkalmazott, színpadra alkalmazott művészetekről, technikákról stb. beszélünk. Már az irodalom is, a színpadra írott mű formájában alkalmazkodott. A színpadhoz alkalmazkodnak a művészetek, a technikai tudományok, még az organizáció is alkalmazott eszközökké lesznek. E tekintetben ne tévesszen meg senkit, hogy a szintézis, a hatás egyes elemeinek szubjektív hordozója, a személy az előadás során látszik vagy nem látszik. A szerző, a rendező, a zeneszerző, a szinpadi. képzőművészek már régebben megjelennek a színpadon. Ujabban a bravúros színváltozást végrehajtó munkásokat nem egyszer tapsolja a közönség. A fejlődésre jellemző, hogy olyan elemek, amelyeket eredetileg technikai jellegűnek tartottak, hova-tovább művészivé válnak. Például a zajok és zörejek művészete a színpadi atmoszféra alakitásával, arra gyakorolt hatásával, már kivívta a "művészi" jelzőt. A szintézis elismerése és fejtegetése, különösen személyi oldalról vizsgálva átvezet a színpadi művészet másik jeUemzőjéhez. A színpadi művészet szintetikus voltával összefügg koUektiv jeUege. Ezt ebben az esetben a szintézis módszerének nevezhetnénk. A szinházi szintézisben és alkotó-létrehozójában, a kollektívában, tehát sok, vagy legalább is számos olyan elem van, az esztétikai elemeken (irodalom, szinészi játék, képzőművészet) kivül, amelyeket a színháztudománynak vizsgálnia kell. Ezeknek köre, a szinházi építészettől, a színpadon al

k

al

m

azott technikákon át a színházi gazdálkodásig, szervezésig a szinpad! jogon (szerzői és alkalmazotti) keresztül a statisztikáig, a tények, a valóság számszerű tükrözéséig is tart. A szintetizált elemek aránya, tehát a szinházi hatásban mért közreműködés koronként változik, de jellemző tendenciát mutat. Nyilvánvaló, hogy azoknak az időszakoknak a színháza, amelyben a közönség az előadásban még jobban közreműködött, másként alakította ki a szinpad és nézőtér arányát, szerkezetét, mint az a korszak, amelynek közönségét a háromoldalról határolt szinpadtérrel szembeni nézőtérre lehetett ültetni. A második világháború után Európában újjáépített színházak is mutatnak bizonyos változást. A szinpad és kapcsolt részei lényeges területet és területarányt hódítottak a nézőtér rovására. A színpadi élmény előidézésének folyamata nagymértékben "technizálódott" és ez nem csak a színpadi alaprajzban, hanem a szinházi személyzet öszszetételében is kifejezésre jutott. Egyelőre 90 évre visszanyúló szinházi statisztikagyűjteményünk adatai is bizonyítják a szinházi létszám technikai és adminisztratív jellegének növekedését. Mi ezeknek a jelenségeknek az oka? A törvényszerűséget csak a viszonyok ismerete alapján lehet megtalálni. Ennek egyik adott, objektív módszere, a számokban való felmérés.