Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Magyar színházi adatok 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 6., Budapest, 1962)
BEVEZETŐ
Az egyes kulturális ágazatok egymás után kezdenek hozzá ebben a 10 évben lezajlott történetünk "megírásához". Minden bizonnyal ennek az elgondolásnak jegyében látott napvilágot a Filmtudományi Intézet kiadványa A film és mozi Magyarországon; a Kiadói Főigazgatóság kötete a könyvkiadás számaival, a Közgazdasági és Jog kiadó könyve 10 év művelődési viszonyairól. A Szinháztudományi Intézet ezt a sort folytatja, amikor a legutóbbi 10 év szinházi és színházra vonatkozó adatait összegyűjti és rendszerezi. Milyen adatokat kell összegyűjteni és hogyan lehet azokat rendszerezni? Föltételeztük, - anélkül, hogy meghatároztuk volna, - hogy ennek az időszaknak minden, - a felméréshez szükséges -, jellemző adatával rendelkezünk. Mindjárt megállapítottuk, hogy ezek az adatok önmagukban akkor sem értékelhetők. Mérhetővé, tehát értékessé, csak meghatározott értékrendszerben válhatnak. Ezt az értékrendszert különböző viszonyítási alapokban véltük megtalálni. így: 10 év alatt az állami színházakban elért eredményeket mindenekelőtt hasonlítani, viszonvitani akartuk a régebbi magyar és magyarországi szinházi adatokhoz . Elhatároztuk a történeti statisztika összegyűjtését. Az eredmények ilymódon növekvő, csökkenő, változó tendenciákban mérhetők lettek volna, régebbi viszonyainkhoz. Azonban még mindig nem tudtuk volna objektiven megítélni ezek értékét, tehát szükség volt egy ömnagunkon kívüli értékrendre s ezt a külföldi szinházi adatokban állapitottuk meg. Színházi adatokról szólva persze nem csak a színházban lezajlott művészi eseményekre gondolunk, hanem elsősorban a színház és közönség kapcsolatára, a szinházi ellátottságra, a tényleges szinházi igényre és szükségletre is. Ha tehát ismerjük a legutóbbi 10 évben elért eredményeinket, s tudjuk azt, hogy az előző időszakokhoz képest ezek mennyiségileg és minőségileg mekkora és milyen irányú lépéseket jelentenek, még nem biztos, hogy elégedettek lehetünk. Ezt csak akkor tudjuk meg, ha objektiven ismerjük a külföld eltérő eredményeit. A külfölddel összehasonlító adatokat persze nemcsak azért kell kimunkálni, hogy a nálunk haladottabb országok felé való távolság csökkenését mérjük. A nemzetközi vetélkedésben, saját öntudatunk és önbizalmunk miatt, szűkségünk van arra is, hogy eredményeink és az utánunk következők adatai közötti távolságot is szemmel tartsuk. Am a színház és a többi kulturális ágazat ma- és ezt az elmúlt tiz esztendőre is értjük-, olyan összefonódottságban él, hogy önmagában sem a színházat, sem a filmet, sem a könyvkiadást sem a napilapok és folyóiratok helyzetét, a televíziót és rádiót, sporteseményeket és szórakozásokat nem vizsgálhatjuk. Ismeretes a harc, amelyet egykoron a szinház és a film vivott, s amely ma is folyik a mozi és a televízió között világszerte. A tervgazdálkodó és ezért tervszerű arányokban élő országokban is számolni kell az egyes kulturális ágazatok közötti arányeltolódásokkal és ezt lehetőleg tervszerintivé, a reális szükségletekhez igazodóvá kell tenni. Nálunk is probléma például a TV elterjedése. Vajon a TV közönsége honnan rekrutálódik? A színházak, sportesemények, mozik közönségéből ? Onnan is. Milyen mértékben? Ezek a kulturális ágazatok pl. hazánkban nem nagyon mutatnak csökkenő tendenciát a TV. megjelenése óta. Igaz növekvőt sem. Mégis: az az évi 50 millió TV néző, akik nemcsak a színházakban látnak színházat, hanem otthon a televíziós készüléküknél gyönyörködhetnek az előadásban, kikből tevődik össze ? Az ő számuk tizsaer akkora, mint a színházban színházat nézőké. A televízió így hát egyszerre azt jelentette volna, mintha tízszer annyi színházunk és színházlátogatónk lenne?
