Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

Prokop Laichter: A CSIPKEKÉSZÍTÉS MŰVÉSZETÉNEK UTJAI 7/1961 A szőtt anyagok könnyedsége, légiessége és csábos varázsa az ember képzőművészeti érzékelő képességét már a régi ókori időkben vonzotta. Az ión szőtt anyagok tapadósságának elődje a finom egyiptomi szőttanyagokban volt s a himzőmüvészet ősrégi keletű, amikor az emiitett text

ilanyagokkal osztozott a diszitési kifejezésükben. Majd a csipke volt az, amely sokkal későbbi időben kezdte meg a győzelmes fályafutasát, s amelynek érdekessége, hogy az asszonyok előtt a férfiak voltak azok, akiknek kegyét ez a diszes öltözékelemnek számitó termék élvezte. A csipke kialakulásához vezető ut - mégha nyomon is követhető az egész korai időkig - lassú volt. A közvetlen keletkezésről különféle találgatások kerültek szóba. A valószínűséget a kötőmüvészetben keresték, amelyet főként a déli országokban űztek, ahol később áttetsző rácsos alapon tűvel készítettek hímzéseket. Az ilyen szőtt anyagfajtát már a fáraók kora is ismerte. Persze ez nem a mai értelemben vett csipke volt; ez inkább azsurozás volt, amit háromféle módszerrel végeztek, egyrészt point coupés-ból hímzéssel /hogy a hímzésnek valamiféle változata legyen, a himzett motívumok között meghagyott vásznat bizonyos módszerrel kicsipkézték/, másrészt az un. "a fils tirés"-vel /bizonyos szálaknak az anyagból való kihuzkodásával, araikor csupán a kihlmzett elŐrajzolást tartalmazó felületet hagyták meg/. A harmadik módszer a ritka vásznon történő hímzés, a "quintin'

1 volt, amely az azonos nevü kis breton helységről kapta nevét, ahol ezt a munkát máig is végzik. Igy jutottak el a XVI. és XVII. században az áttörés kezdetéhez, amely a földközi tengeri országokban, főként Szicíliában volt kedvelt. Az áttörés