Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

zaikjain találunk. Itt ábrázolva vad Juatinianus és Theodora császári pár, az udvaroncokkal együtt, akiknek ékszerei jó példái a római középkor ékeinek. Láthatjuk itt elsősorban az asszonyoknál a diadémet, a fülbevalókat, bonyolult függőkkel, többsoros nyakláncokat és ruhacsattokat függőkkel. Ebben az időben a ruhacsatt célszerű és egyben diszitő elem is volt, mert a ruhát összetartotta. Ezt a feladatot látta el egészen addig, amikor az öltözéket a szabás segítségével kezdték a test szerint formálni. Ezután már csak a felső palástokon találkozunk vele, igényes aranyralvesi kivitelben, a klérus és az uralkodók palástjain. A román időszakban, vagyis a 11-12. században viszonylag egyszerű ruházkodást tapasztalhatunk mind a férfiakon, mind az asszonyokon. Az akkori kéziratok miniatűrjein - legyenek azok csehek vagy külföldiek - a férfiakat és a nőket egyszerű, csak a nyak, az ujjak és a szoknya alsó széle körüli különféle színes szegéllyel diszitett ruhákban találjuk.A szegélyeket drágakövekkel, aranyfonállal, emailirozott lapokkal, gyöngyökkel stb.varrták körül. Az asszonyok még diadémekkel vagy egyenesen a homlokba ültetett, rendszerint ezüstlapból /néha aranyozott ezüstlapból/ készitett füzérekkel diszitették magukat, valamint fülbevalókkal. Gyönyörű, ilyen ezüstlapból készült román női homlokdíszt találtak Dél-Csehországban. Díszítése veréssel történt és alsó szélén ezüstfüggőkkel volt kiegészítve, amelyek a homlokba és a halánték köré estek. E kornak másik, igen nehéz ékszere a mellkereszt volt, amelyet drága- és egyszerű kövekből készítettek, gyakran emaillal és a Keresztrefeszitett figurájával egészítettek ki. A román korszak viszonylagos egyszerűségét a lovagi gótika pompaszeretete váltotta fel. Ez a korszak nem csupán az ékszerek sokaságával, hanem magas művészi színvonalukkal is büszkélkedett. Találhatunk mind drágakövekből, mind rézből és ólomból készült ékszereket. Az akkori ékszerész egyúttal emailirozó is volt és tudott pecsétet vésni. Az aranymivesek akkor egyes müveiket homokba öntötték, amelyben előtte lenyomták a modellt, a részeket forrasztották, csiszolták és véséssel diszitették. Az email, amellyel munkáik nagyrészét diszitették, átlátszó és nem átlátszó volt, vörös és