Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 3. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 4., Budapest, 1961)

szigorúan stilizált. Az empir kopogtatók varázsa szilárd profilirozásukban van. Az öntvényből készült neogótikus kilincsek, amely a hal- és sárkányalaku pszeudoreneszánsz csavartvasat utánozza, s amelyek az éppen uralkodó divat szerint váltakoznak s amelyeket megfelelő stilusu vakpántok egészitenek ki. A korábbi stílusok diszitő elemei a XIX. azázad érzései ós szükségletei szerint kidolgozottak és az eredmény gyakran több mint kétséges. A vidéki épületek népművészeti jellegű kilincseit ezek az ingadozások elkerülték. Közvetlen folytatása a korai reneszánsz emelőkaros kilincsének, vasból készült, derékszögben megtört, sima vas-, rozettás vagy toronygombos, ill. hajlitott kanalacska formájú. A század végén a retrospektiv stilust legyűrik. Megszületik az uj absztrakt stilus, amelynek elemeit összeolvadó növényekből származtatják. Ebben az értelemben felfogottak a szecessziós kilincsek is. Ezek a kísérletek csak futó divatként maradtak meg, semmiképpen nem befolyásolták a zavartalan vonalú sima kilincsekhez irányuló fejlődést, amely leginkább megfelel a mai céloknak. Az e tipusu kilinosek általában öntvényből készültek.