Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

napi darabcsere és a betekig tartó sorozatos előadások között bizonyára akad azonban középső megoldás is. Egészen érthetetlen, hogy miért nem folyamodnak ehhez a megoldáshoz, amely legalább is a bérek területén, igen jelentős költségmegtakarítást eredményezhetne • A tultechnizáltságra vonatkozó fejtegetéseink során mindig csak a költségekről, illetve arról a kérdésről van szó, vajon ezek a költségek kifizetődnek-e. A szinházi "üzem

w-nek azonban számos olyan részlege van - és itt elsősorban az úgynevezett művészi vezetéssel kapcsolatos osztályokra gondolunk, - amelyeket soha nem akarnak a rentabilitás alapján megítélni. Ugyanakkor valószínűleg mindenki előtt világos, hogy a szinház működésében milyen fontos a műszaki részleg szerepe az összteljesitményben és igy joggal követel meg olyan elbírálást, amely nem támaszkodik egyedül és kizárólag a költségek magasságára. Igy jutunk el ahhoz a kérdéshez, amely az úgynevezett túltechnizáltság vizsgálatakor sokkal fontosabb a szinhéz számára: vajon a terjedelmes és ezért költséges szinpadi technika használ-e annyit a színháznak, mint amennyibe kerül. Ezt a kérdést egyszerűbb formában a következőképpen fogalmazhatnánk meg: van-e a mai szinpadtechnika esetében még szinpadi csoda /és ebből a szempontból. nem olyan csodákra gondolunk, mint amelyeket a barokk szinpad csodálatos műszaki hatásai révén értek el, de az olyan egyes, különlegesen megkonstruált és valóban csodálatosan működő szinpadi hatásokra sem, amelyeket a legmodernebb technika alapulvételével varázsoltak elő/, amelyet kizárólag arra használnak fel, hogy az előadás során bámulatba ejt3e á nézőt. Ha ezt a kérdést igennel válaszolhatnék meg, akkor ez egyszersmind tökéletesen bizonyítaná azt is, hogy a szinpadtechnikus hivatása még mindig szükséges, a szinház számára még mindig hasznos,sőt tovább is fejleszthető. Amint látjuk, e kérdés sokkal mélyebbre hatol, olyannyira, hogy a szinpadtechnikus hivatásénak és feladatkörének problémáit is érinti. Sajnos napjaink tendenciája, hogy a szinházi hivatások valamennyi ágazatában, tehát a szinpadtechnikusoknál is, a munka külső, racionális lefolyása túlságosan előtérbe nyomul. A műszaki vagy a szinpadi hatás, a gazdaságosság vagy a tervezés, a teljesítmény mennyiségi része stb. vagyis röviden csak szuperlativuszokról lehet szó, hiszen a kritikák, a sajtóban megjelenő egyéb