Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

Unruh W> A túltechnizáltság és a színpadi csoda /übertechnl sierung und das Bühn

enwunder/ 6/2/1960 Bühnentechnische Rundschau, 1956.augusztus havi 4.szám. - 5-8 oldal. Ha a szinpadtechnikus egyéb szinházi hivatásu kartársával szinházról beszélget, rendszerint szóbakerül az a rendkivüli kedvezőtlen arány, amely a költségek és a hatás között fennáll, és amelyet általában tultechni záltságnak neveznek. Ez alatt a kifejezés alatt azonban a beszélgetésben résztvevők mindegyike mást és mást ért. Á szinész, vagyis az ábrázolómüvész, továbbá a rendező és a költő azért elégedetlen, mivel a gépberendezések minden műszáki tökéletessége ellenére is megállapitható, hogy a szinház nem fejlődik, hiszen hiányzik belőle a nagy teljesítmény, a szinpadi csoda. A szinházi épitész a technikát béklyónak látja. Egyikük a zsinórpadlás, a másik a szinpad keretét átkozza, hiszen mind a kettő akadályozza a szinpad térbeli kiterjedését. Legjobban azonban azok a nagy költségek zavarják az építészeket, amelyek az épitési költségek rovatában "műszaki berendezések" cim alatt szerepelnek, mégpedig tekintetnélkül arra, vajon az előirt tűzbiztonsági berendezésekről, vagy fűtésről, klimatizálásról, az egész épületre kiterjedő távközlési berendezésről van-e szó. Mindez a "műszaki berendezés" rovatban szerepel és ezért egy-kettőre kész az itélet: a technika igen költséges. Az ilyen rovatokból azonban csak a legritkább esetben derül ki, hogy az emiitett műszaki bérrendezéseknek csak elenyészően csekély hányada jelenti a tulajdonképpeni színpadtechnikai berendezéseket, tehát a mozgó szinpadi gépeket, a szinpadi megvilágítást, elektroakusztikát, vagyis olyan műszaki megoldást, amely kézzelfoghatóan az előadás javára szolgál. A szinház gazdája, vagyis a város, vagy az állam, ezzel szemben a "költséges technikát" a személyzeti költségvetés ala-