Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

Köhler Az „optikai építészet*" a színházban 10/2/1960 Bühnentechnische Rundschau, 1956. 5.szám, 15-16.oldal. A megvilágítási feladatok megoldásának az a teljesen uj módja, amelynek előfeltételeit az izzólámpa különféle alkalmazási lehetőséged teremtették meg, és amely ugyanakkor megindította a fejlődést az újszerű, a nappali fényt sikerrel utánzó megvilágítási technika felé, a vizuális érzékelések olyan uj értékelésével jellemezhető, amely a művészetben, főleg a festészetben és az ábrázoló művészetben, a legnagyobb hatással azonban az építészetben mutatkozik meg. Ez az uj megvilágítási mód uj utakat tár fel az "optikai épitészet" felé. A fénytechnika az uj szinpadmüvészeti megoldások kialakításában a cél elérését, vagyis a művészi feladat megoldását elősegítő eszköz szerepét játssza. Természetesen egyre kevésbé nélkülözhető, hiszen ebben az esetben olyan építészetről van szó, amelynek anyaga a fény. Ezt a fényt az építőművész intuióiója térképző elemmé alakítja át. Hans Poelzig már 1929-ban klasszikus példát mutatott az "optikai építészetre", midőn Berlinben e szempontok figyelembe vételével alakította át a Grosses Schausspielhaus-ot. A téralakítás uj kifejező eszköze iránt tanúsított szeretet az elmúlt évtizedek alatt semmit sem vesztett frisseségéből, sőt az azóta gyűjtött tapasztalatok alapján egyre tökéletesebb hatások elérését tette lehetővé. A világítástechnika további fejlődés, főleg az elektromos gázkisülésű lámpák megalkotása ezen a területen teljesen uj lehetőségeket tárt fel. A fénycsövek megalkotása révén elvileg lehetőség nyilt arra, hogy tetszőleges szinü fényt állithassanak elő és a sugárzótestek, illetve a lámpák hatásfokát a korábbihoz viszonyítva háromszorosan, sőt ötszörösen is megnövelhessék. A "fényépikészet" annak az épitŐ-gondolatnak logikus továbbfejlesztése, amelyet már az ókor és a középkor nagy építőművészei is alapul vettek, midőn a nappali fényt az általunk tár-