Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

gyalt értelemben építőelemként alkalmazták. Ha Hordouin-Mansart, XIV.Lajos nagy építőművésze az Invalid-dóm kupoláját nappali fénnyel közvetve világitotta meg,na a Locarno-i Madonna del Sasso templomában a nappali fényt ugy tudta vezetni, hogy a gyermekét tartó Madonna mindig teljes fényárban ragyog, akkor mai szemmel jogosan beszélhetünk "f ényépitészeti" megoldásokról. Az elektrotechnika legújabb eredményei időközben az építőművészeket olyan helyzetbe hozták, hogy mesterséges fénnyel is hasonló módon tudnak dolgozni, ilyenkor persze felhasználják a beható fiziológiai és optikai kutatások valamennyi eredményeit. Eszmefuttatásaijaknak nem az a célja, hogy a fény, a szin és az optikai forma által lehetővé tett téralakitás lehetőségeinek akárcsak az alapelveit is ismertessük. Sokkal inkább szeretnők azokat a szempontokat megnevezni, amelyek a színházak számára megteremthetik az előfeltételeket és amelyek a fény,a szin és a hang összhangját teljes mértékben érvényre juttatják. Tudtunkkal aligha akad olyan hangversenyterem, vagy színház, amelyben felhasználják annak lehetőségét, hogy a közönséget fizikai uton, fény és szin segítségével készitsék elő a várható műélvezetre, mintegy lelkileg odavezessék a reá váró élményhez és még a szünetben is ugyanebbe a hangulatba ringassák, legalábbis annyira, hogy ne riadjon fe,l olyan hirtelen élményéből, ahogyan ma megtörténik. Miért van az, hogy a rendezők váltosáskor, vagy esetleg a felvonások végén a nézőteret egészen vagy félig elsötétítik? Azért, mivel csupán ez a primitiv segédeszköz áll rendelkezésükre. Ha lemondunk a szinházi nézőterek és a hangversenytermek ma még sajnos olyan gyakran előforduló dekorativ kialakításáról és a helyiséget világos, egyszerű vonalvezetéssel semleges szinkialakitással látjuk el, akkor a fenti feladat viszonylag egyszerű műszaki eszközökkel könnyen megoldható. Ebben az esetben még arrla is vállalkozhatunk, hogy a játék által előidézett változó hangulatokhoz mindenkor alkalmazkodó fény- és szinhatásokat hozzunk létre. így például semmi kétségünk sincs arról, hogy a színházak nézőit fényből és árnyékból, továbbá szinekből álló eszeiéi világba vihetnok át és a hang megfelelő kombinációjával lelki élményüket láthatóvá is tehetnők. Ez az elképzelés ugyanolyan megfontolásokon alapul, amelyek Reinhardtot arra a kísérletre késztették,