MAGYAR SZÍNPAD 1907. június (10. évfolyam 150-164. sz.)

1907-06-09 / 158. szám

2 1907. junius 13. (III. a prímás) Tizenöt zsúfolt ház bizonyítja eddig ho^v a Göre Gábor Budapesten abszolút naev sikert aratott a Királyszinház-ban. Ker l Most már több, mint bizonyos, hoev ez az elejétől végig mulatságos, szines, látványos revű ugyanilyen zsúfolt házak mellett fogja megérni nemcsak az első, de a második jubi­leumát is, a melyet — ha az előjelek nem csal­nak — még ebben a szezónban meg fognak ünnepelni, julius közepe táján. És ki tudia vájjon akkor elhatározza-e az igazgatóság hogv 4—6 hétig pihenteti azt a darabját, mely a szezón legnagyobb és legkiadósabb sikerét hozta meg a színháznak és Fedák Sárinak' Annyi bizonyos, hogy a közönség ugy érdeklődik a Göre Gábor Budapesten minden előadása iránt, mintha éppen az volna az utolsó A legszélesebb rétegei a közönségnek meg­indultak és a kik ritkán vagy soh'se járnak színházba, azok is megjelennek most a Király­szinház-ban, hogy tapsoljanak a Zsazsa pompás transzformácziós alakításának. A minap például egy nagyon érdekes pár nézte végig az előadást egy páholyból. Feltűnést keltettek már a közönség körében is, de még nagyobb feltűnést keltettek a színpadon, a hol mindenki tudta, hogy miért nézi végig az érdekes pár az előadást. Tudniillik nemcsak azért nézték végig, hogy mulassanak. Hanem azért, mert az volt a vágyuk, hogy — szere­peljenek a revüben. A férfi ugyanis Nyári Rudi volt, az immár világhíres czigányprimás, a hölgy pedig a felesége: Festetich grófnő, a ki híressé tette az urát. Aznap délelőtt pedig, a melynek estéjén megjelentek a szinházban — mint kitűnik, akkor mar másodízben — Nyári Rudi levelet irt a Királyszinház igazgatóságához. Ebben a levélben érdekes ajánlatot tett : ajánlkozott arra, hogy a revü utolsó képében, a „Kaszinó dő Budapestében élére áll minden este az ott játszó czigánybandának, mialatt a felesége az egyik színpadi páholyban foglalna helyet. Kétségtelenül érdekes ajánlat volt és nem is csekély reklám lett volna a Göre Gábor Buda­pesten számára. Csakhogy — és ezért nem valósulhatott meg a hires czigányprimás terve — a Királyszinház revüjének nincs szüksége ilyen reklámra. És ezért az igazgatóság sajnálattal bár, de mégis csak visszautasította a Nyári Rudi ajánlatát. Biberaeh. Felvonásközben. Budapest, junius 9. I. III. Egy hirdetés. Hogy milyen fogalmuk van azoknak a bizonyos „helyi szerzőknek" vidéken a szín­darab-Írásról és a színdarabok előadásáról, azt bizonyiija egy szegedi lapban megjelent hirde­tés, a mely szól a következőképen: „Kióhajtana egy három felvonásos szalon életképet az összes jogok átruházásával átvenni ? Boldogult Vidor Pál, a Népszínház volt igaz­gatójának nyilatkozata a következő: Örömmel üdvözlöm Önt jeles munká­jáért, azonban — sajnos — a Népszínház nem rendelkezik kellő anyagiakkal jelenleg és igy Önnek sem biztosithatok kellő ho­norácziót. Vidor. A szinmü átolvasható Petőfi Sándor-sugárut 1. sz. a. Kunétth Sándor oki. táncztanitónál Szegeden." IV. A különbség. Vannak olyan különbségek, melyek termé­szetesek, mégis furcsán hatnak. Ilyen különbséget tüntet a Feld-féle gyermek­szinház szinlapja minden másfajta szinház szinlapjával szemben. Feld Zsigmondnak a Városligeti Nyári Szinház-on kivül tudvalévően van egy gyermek­szinháza is, mely a régi Lövöldében tartja elő­adásait. Ennek a gyermekszinháznak a szinlapján a helyárak felsorolása után a következő nagy­betűs felírás ékeskedik: .„A Gyermekszinházban katonák és fel­nőttek a helyárak felét fizetik." —Y.— Vidéki szöimpadofi Budapest, junius 9. Az újvidéki szinügyi bizottság a nyári szín­kör tervezetét Makó színigazgató módosításával elfogadta és 3003 koronás szubvenczióját 5000 koronára emelte fel. A bizottság egyúttal Makó­nak elismerését fejezte ki. * Az egri szinházban, Palágyi Lajos szín­társulatánál, a héten két estén vendégszerepelt Aí. Szoyer Ilonka, az Operaház művésznője. A vig özvegy és a Hoff mann meséi női főszerepei­ben lépett fel nagy sikerrel. * A nyíregyházai szinházban csütörtökön fe­jezte be a szinházi szezónt Zilahy debreczeni színtársulata. A társulat most másfél hónapig szünetet tart. A jó mondás. Heltai Jenő, a Bernát szerzője, tudvalévően egyike a legelmésebb embereknek, de egyúttal egyike a legtürelmesebb embereknek is. Ennél az utóbbi tulajdonságánál fogva tűri például évek óta, hogy egy fiatal és nem nagyon tehetséges iró — a ki vele szokott üldögélni a kávéházban — felhasználja az Írásaiban is, sőt a nyári színdarabjaiban is az ő elmés mondá­sait, a melyekkel délutánonként az asztaltársasága pikkolóját megédesíti. A minap megint valami kitűnő jó ötletet pattantott el Heltai, a mire az ő kis kifoszto­gatója sóhajtva jegyezte meg: — Óh be' kár, hogy ezt nem én mondta ml — Legyen nyugodt, barátom — felelte erre Heltai szelíd gunynyal — fogja ezt még ön is mondani I II. A darab és a szerző. Zsíros István nagysikerű darabjáról a Fátum-ról beszélgettek a minap a színészek a Nemzeti Szinház udvarán. — Szerencsés szerző! — mondta az egyik. — Mindjárt az első darabjánál elkerülte őt a — fátum! — Éppen ezért — folytatta egy másik — megérdemli, hogy a darabja után — zsiros tantiémeket kapjon Külföldi színpadok, 1 Budapest, junius 9. Mahler Gusztáv, a bécsi operaház távozó igazgatója, most Berlinben időzik, a hol Con­ried-dal, a new-yorki Metropolitan-Opera-House igazgatójával tárgyal egy amerikai hangverseny­körut dolgában. Conried ajánlatot tett Mahler­nek, hogy vezényeljen Amerikában harmincz í hangversenyt és ezért 240,000 korona honorá­> riumot ajánlott fel neki. Rittner Rudolf, a hires német színművész, ma este lép fel életében utóljára. Riitner a bécsi Theater an der Wien-ben búcsúzik, a hol Btahm berlini társulatával Hauptmann Geyer I Floria n- ját adják elő.; • * Busoni Ferruccio, a hires zongora-müvész, • A menyasszonyválasztás czimmel operát irt, ! melynek librettója egy Hoffmann-féle elbeszé­lésből készült. Ez az opera Busoni első szín­padi müve. * A drezdai udzari operaház érdekes újdon­ságokat fog bemutatni a jövő szezónban. Ezek között bennünket legjobban érdekel Gtünfeld Alfréd bécsi komponista A fogarasi szép asz­szonyok czimü operája, melynek szövege Mikszáth Kálmán novellája után készült, Előadják még D'Albert Jenő Tiagaldabas czimü uj dalmüvét, Sjelderup zenedrámáját és Csajkovszky: One­gin-jét. • A római Teatio Argentína állandó társulata még ebben a hónapban előadja a római ko­losszeumban Shakespeare Julius Caesar -ját. Az előadáson háromszáz statiszta fog közreműködni. Wedekind Frank junius 10-ikétől fel fog lépni a berlini Kleines Theater-ben, a feleségé­vel együtt. Első estén a Rabbi Estra czimü dialógjában lép fel és eljátssza A kamara­énekes czimü egyfelvonásosának czimszerepét, melyben ezultal először lép fel. IHY1LTIÉR. DAklkinillA PDlII arczszépitő ís kézfinomító szert, rAllllUniA'ÜnLm mely teljesen ártalmatlan; a bórt bársonysimává teszi. Mindenféle szeplót, májfoltot, pattanást, kiütést rövid használat után megszüntet. Teljesen zsírtalan és nappali világítás mellett is teljes hatással használható Ara 1 korona. A crémhss való szappan 30 fil­lér. Poude Í3r 3 színben í doboz 1 korona. Kapható Ladányi Zoltán, Szent-Bertalan gyógyszertárában Andrássy-ut 55., (Eötvös-utcza sarok). Telefon 12—33 öt koronás rendeies portómentes. — Számos kitüntető elismerés. — Hirdetések Reggelizés előtt félpohár Sehmldthauer-féle Igmándi k evf/ t t Az elrontott gyomrot[2-3Jóra]alatt teljesen rendbehozza. im kis üreg 30 fillér, nagy nveg 50 fillér. Azonkívül a „Három kanál" védjegyű rendkívül érős Igmándi keserüvlzet. is forgalomba hoztam, a mely viz orvosi rendeletre kanalanként használandó. Ara üvegenként 2 kotona használati utasítással. Kapható mindenütt. A vig özvegy összes ismert zene- és énekszámai kap­hatók kétoldalas hanglemezeken mh\íwi ZEK W SCH ÍTF ÉS TÁRSA "EGYETEM UTCfl 5. Kizárólag ODEON-lemezek A vlg — özvegyböl = itt meghallgathatók. Színházat, hangversenyt otthon J hallhat, ha egy i Stemberg fonográfot vesz. Kapható már 20koronától feljebb 30, 40, 50, 60, 80 koronáért. fisam ftfftnftlr a legüir«ebb magyar és külföldi UrdUlUHIIlUK művészek eredeti felvételével '0 koronától feljebb. Stemberg Ármin és Testvére cs. és kir udvari'hangssergyara Budapest, VII., Rákócsi-ut 36. szám. Az összes hangszerek legjob beszerzési forrása. Zongorát, pianinót kölcsSnöz STERNBERG ImpMl-ni 81 Kitűnő zongorák dús raktára

Next

/
Thumbnails
Contents