MAGYAR SZÍNPAD 1907. május (10. évfolyam 119-149. sz.)

1907-05-30 / 148. szám

1907. május 29. 3 volt. Itt dolgozott Gorkij, övig meztelenül gyúrta a tésztát. Akkor még nem irt és én még nem ismertem. Később az Ural-vasut egy kis állomásán a raktárban kaptam munkát, mellet­tem egy ember gördítette a nagy vasakat, tolo­gatta a vasuli kocsikat: Gorkij volt. Még akkor sem ismertük egymást. De novellái már meg­jelentek a vidéki lapokban, én olvastam ezeket és elhatároztam, hogy majd egyszer, ha művész­álmaim valóra válnak, ezt a férfiút, a ki a mű­vészetben és a szenvedésben az én testvérem, fel fogom keresni. Uj munkát kaptam. Harmincz kopekért naponta gyümölcsöt hordtam a Volgán horgonyzó hajókra. Igy éltem tiz hosszú eszten­deig ... A színházat mindig szerettem és végre is egy vándor-trupphoz szegődtem. A színtár­sulat hordárja és kóristája voltam egy személy­ben. Azután egy szinész Ussotov tanárhoz utasított, a ki — felfedezett. Tőle káptam az első énekleczkéf és csakhamar olyan sikereket arattam, hogy a szentpétervári opera­ház szerződtetett basszistának . . . Egy este, a mikor lemaszkiro2tam magam az öltözőmben, kopogtattak az ajtón. Egy ismeretlen ur lépett be és igy szólt hozzám : „Gorkij Maxim vagyok. Ismerem élettörténedet, mi testvérek vagyunk!" E percztől kezdve barátok voltunk. Saljapin t politikai magatartása miatt ül­dözték Oroszországban és tavaly Pétervárolt le is tartóztatták és hat napig fogva tartották. Az­zal gyanúsították, hogy résztvett a moszkvai munkások ulczai harczaiban. A nagy orosz művész nem is tagadja, hogy egész lelkével a forradalmárok pártján áll, de aktiv részt a politikai harezokban nem vehet, mert művészi tevékenysége teljesen lefoglalja. Párisból, a hol a Nagy Opera orosz hang­versenyein énekelt a mult héten, Londonba ment Saljapin és a Covent Garden-ben énekel. Őszre Conried szerződtette New Yorkba 25 es­tére és ezért 250,000 frank honoráriumot kap. 1908. márcziusában visszatér Európába és Monte-Carlóban, majd Milánóban fog fellépni. Saljapin harminczötesztendős, hatalmas ter­metű, szőke hajú, kék szemű, szép férfiú. Olasz nőt vett feleségül és öt gyermeke van. A csa­ládja az olaszországi Monzában lakik és a művész, ha nincs szerződve, minden idejét itt tölti családja köréber). W SZ Budape.it, május 30 A kolozsvári nemzeti szinházban Janovics Jenő igazgató néhány modern drámát fog be­mutatni, még pedig meghívott közönség előtt. Az irodalmi estéken Wedekind, Schalom Asch, Strindberg és Bjötnson egy egy drámája fog szinrekerülni, mindegyik ezúttal először magyar nyelven. » Az aradi szinház Dan a jövő hónapban be­mutatóra kerül A vig szalmaözvegy, mely A vig özvegy paródiája. A darabot Horovitz Gusztáv és Kaszab Géza aradi hir.apirók irták. A debreczeni színtársulat még rövid ideig játszik Nyíregyházán, azután két havi szünet után Mármaros-Szigeten kezdi meg működését. Budapest május 30 A bécsi Theater an der Wien a jövő sze­zón első felében mutatja be Lehár Ferencz Der Mann mit den drei Frauen czimü uj ope­rettjét, melynek szövegét Bauer Gyula irta. Főszerepeit Günther és Treumann fogják kreálni. * Strauss Richard Sű/o/ne-jának párisi elő­adásai már véget értek és a hires komponista el is utazott Hollandiába, a hol néhány hang­versenyen dirigál. A Salome hat előadása 190,000 frankot jövedelmezett, vagyis előadá­sonként majdnem 32,000 frankot. A müncheni udvari szinházban a minap volt Puccini Bohémélet czimü operájának a premierje. A dalmű nagy sikert aratott. A bécsi Bürgertheaier igazgatóságánál a Bécsben élő birodalmi németek küldöttsége je­lent meg azzal a kéréssel, hogy a Bismarckeiche czimü irányzatos darab előadását ne folytassák, mert ellenesetben 6000 német nemzetiségi be fog hatolni a színházba és ott nagy tüntetést rendez. * Patti Adelina szombaton este fellépett Pá­risban a Reszké hőstenor kastélyában rendezett Szevillai borbély előadásban. A leghíresebb és legrégibb Rosina mellett uj hírességek léptek fel: Anselmi (tenor, mint Almaviva), Ancona (bariton: Figaro), Pini-Cotsi (bariton: Bartolo doktor), Reszké (bassista, a házi gazda fivére: don Basilio), Az énekkart Reszké tanítványai szolgáltatták, a kik iparkodtak a magánszerep­lőkhöz méltók lenni. A franczia arisztokráczia színe-java tapsolt a páratlan előadásnak. A berlini Lessing-szinház-ban nagy sikerrel adta elő a Theater an der Wien társulata A czigánybáró-t melynek előadását a német trón­örökös-pár is végignézte. Érdekes, hogy a trón­örökösné ezúttal először látott életében operett­előadást. ÍHYILTIÉR DAUU0MIA PDÉU arezszépitő és kézfinomító szert, lAllilUlllA'UllLm mely teljesen ártalmatlan; a bört bársonysimává teszi. Mindenféle szeplőt, májfoltot, pattanást, kiütést rövid használat után megszüntet. Teljesen zsirtalan és nappali világítás mellett is teljes hatással használható. Ara 1 korona. A crémhsz való szappan 30 fil­lér. Poudeir.r 3 színben'1 doboz 1 korona. Kapható Ladányi Zoltán, Szent-Bertalan gyógyszertárában Andrássy-ut 55., (Eötvös-utcza sarok). Telefon 12—33 Öt koronás rendeies portómentes. — Számos kitüntető elismerés. — Színeszeink és művészeink ruhaszöveteid Semler J. elsőrangú posztókereskedésében (Bécsi-utcza szerezik be Hirdetések. Reggelizés előtt félpohár Schmldtliauer-fóle keserű viz Kapható mindenütt. Színházat, hangversenyt otthon hallhat, ha egy( f Sternberg fonog ráfot -j vesz. Kapható már 20 koronától feljebb t\ 30, 40, 50, 60, 80 koronáért P.QmAfnnnlz a leghíresebb magyar és külföldi lird>UlUlUI1UA művészek eredeti felvételével 50 koronától feljebb. Sternberg Ármin és Testvére cs. és kir. udvari'Jiangszergyara Budapest, VII., Bákócsi-ut 36. szám. Az összes hangszórók tegjob beszerzési forrása. HIRDETESEK felvétetnek e lap kiadóhivatalában Gerlóczy-utcza 1. =— Telefon: 9—40. BEL- ES KÜLFÖLDI SZABADALMAK. = BARNUL Y ALAKRA ÉS NAGY SAG RA ÁLLÍTHATOK1 Nem kell a munkát sem rátűzni sem rávarrni! Klfaszltés és laszsrelés egy 'perez alatt! Négy oldalrol tökéletesen feszit 1 50150 cm. kor. 2-30 I 80(80 cm, kor. 3.50'| 50:75 cm. kor. 2'90 6060 » » 2-70 90(90 » » 4.10' ' 501100 > » 8-00 7070 . » 3 2oJ 1(K 100» » 4 SO I 75|100 » » 4-— Viszonteladóknak magas iutalék. Meflfrendelhet" -zabttil. himző- CtinnflVftC keret-gyárosnál (UJUllgJUO. BÍRNI KÁROLY Igmándi Az elrontott gyomrot 2-3jóra alatt teljesen rendbehozza. Á>a kia üreg 30 fillér, nagy üve< 50 fillér. Azonkívül a „Három kaual- védjegyű rendkívül erős Igmándi keseriivlret. is forgalomba hoztam,'a mely víz orvosi rendeletre kanalanként használandó. Ara üvegenként 2 ko.ona használati utasítással. 8ZABADALM&ZOTT >4) tj 12 o 2* o Ifi o (ti 5» 0 öl »(ti $ E * * 3 ® ifi U Kapható minden gyógytárban es drogériába«. 8UT0R tömör ke­ményfából Neuschlosz Ödön és Marczel czég gyártmánya. Teljes hálószobák; (2 ágy, 2 szek­rény, mosdó, 2 éjjeli szekrény csiszclt tükörrel és márványnyal. = 180 forint = Díszesebb kivitelben politúrozva 230 forint. Kizárólagos "eladás: SZÖTS SIMON "telepe" 8 Budapest, IV., Kossuth Lajos-u. 15. Telefon 87—2 Te efon 87-23. Különlegességek: szőnyege*, függönyök, égynemüek. vas-, rézbutor c és az összes lakberendezési czik*ekben. Zongorát, planlnót kölcsönöz STE£HBEJRG Kitűnő zongorák dús raktár?

Next

/
Thumbnails
Contents