MAGYAR SZÍNPAD 1905. június (8. évfolyam 150-166. sz.)

1905-06-09 / 158. szám

1905. junius 9 . igazán oly jó gyomrom van. Sohasem volt baja. Ma is megettem ebédre egy adag levest, halat, főtt és sült hust, tésztát, tiz Kuglert, saj­tot, négy almát, három körtét, epret, cseresznyét, hat retket, öt szelet fagylatot. Már pedig a melyik gyomor ezt beveszi, az csak jó lehet! F. Színházi élet. Budapest, junius 9. Hipnózis és színművészet. Marterstetg kölni színházigazgató érdekes felolvasást tartott a következő témáról: „Hip­nózis és színművészet". Többek közt a következőket mondja: kér­dés, vájjon a színművészet csak reproduktiv müvészet-e. Azt hisszük, hogy inkább arról az alkotó képességről van szó a szinmüvészetben, a melynek következtében a saját egyéniségét teljesen feladva, egy másik szellemi lény egyé­niségét vesszük fel. Legalább erre törekszik a zseniális szinész és tulajdonképpen csak róluk van szó, bármily kevesen is legyenek. Az a szinész, a ki művé­szetet csak élettapasztalataiból állítja össze és az a szinész, a ki értelmesen bonczolgatja szét a költő szavait, még nem érte el a legmaga­sabb czélt. A színművészet a drámai költészet panto­mimikáját megelőzi s utóbbi csak belőle szár­mazik. Az előadó majd rámutat a régiek orgiasz­tikus játékára és figyelmeztet arra, hogy a mai ázsiaiaknál természetes dolog autoszuggeszczió­val feladni a rendes egyéniséget. A későbbi görög dráma nem szüntette meg a korai művé­szet hipnotikus hatásait, csak bizonyos czél felé irányította azokat, rendet hozott be közéjük. A kereszténység ezeket a jelenségeket ördögi jelenségeknek minősítette, de a 18-ik században újból foglalkoztak ezzel a kérdéssel. Swedenborg mutatott rá és felkeltette Goethe érdeklődését. Hires színművészek különböző nyilat­kozatai arra vallanak, hogy a játékban van sze­repe a hipnotikus állapotnak. Szem előtt kell tartani, hogy különböző foka van a hipnózis­nak, továbbá, hogy a hipnotizált egyén mindig csak érezi és arról gondolkodik, a mi a tapasz­talata körében fekszik, s nem olyant a miről normális állapotában nincs tudomása. A színésznek tehát előkészítő cselekedetre, előkészítő ismeretekre és tapasztalokra van szüksége, a nélkül nem léphet színpadra és nem helyezheti magát hypnotikus állapotba. A hypnózis a költészet behatása alatt lép fel s azonkívül a környezet, az úgynevezett milliő következtében vágyik a közönség előtt való esti fellépések a próbák folytán és ezért a rendezőnek gondoskodnia kell arról, hogy már a próbákon kellő hangulatot kapjon a szinész. Vidéki színpadok. Budapest, junius 9. Újvidéken vasárnap fejezte be szép siker­rel harmadfél hónapos szezonját Kövesy Albert színtársulata. A társulat tegnap kezdte meg négyhónapos nyári szezonját Nagy-Kanizsán. * Az erdélyrészi szinikerület uj igazgatója: Heves Béla befejezte társulatával előadásait Nagy-Szeben-ben. Most Marosvásárhelyt játszik a társulat. * A nagyváradi színházban tegnap este kezdte meg három estére terjedő vendégszereplését Komlóssy Emma, a Népszínház művésznője. „A koldusdiák", „Bocaccio" és „Casanova" czimü operettekben lép fel. = Nincs szeplő, pattanás, májfolt azon hölgy srczán, a ki a Balassa-ié\e valódi angol ugorkatejeí, ára 2 kor. és szappan, ára 1 kor., használja. Kapható Balassa gyógytárában Budapest—Erzsébetfalva és min­den gyógyszertárban és droguériában. Külföldi színpadok. Budapest, junius 9 A párisi Opera Comique-ban a héten ven­dégszerepel Arnoldson Sigrid. Két estén lép fel, a Mignon és a Lakmé szimszerepeiben. * Conried Henriket, az ismert amerikai opera igazgatót, az amerikai Harvard-e gyetem a „magister artium ad honorem" czimmel tüntette ki. Eddig csak két színházhoz tartozó ember kapta meg ezt a czimet: Jefferson, a hires amerikai és Irving, a nagynevű angol szinész. * Neumann Angelot, a prágai német szinház igazgatóját, a minap ünnepelték abból az alka­lomból, hogy immár husz éve áll a szinház élén. * Berlin-ben a jövő évben Lautenburg igaz­gató egy másik Anzengruber-czMust fog ren­dezni. Az első a minap ért véget. * London-ban társaság alakult, első sorban olyan színdarabok előadására, a melyek fiatal drámaírók müvei. A társaság „Az úttörők" nevét viseli és kimondta, hogy reformálni és ismét magas színvonalra fogja emelni Angol­ország szinházi viszonyait. A társaság a londoni Court-szinház-ban fog előadásokat rendezni. * Ermete Novelli megszerezte előadásra Catulle Mendés: Scarron czimü darabját. A jövő szezónban körútra indul e darabbal, melyben a czimszerepet fogja játszani. * M. d. R. vagyis „Mitglied des Reichstags" a czime Heinz Gordon uj politikai színmüvének, mely a jövő szezónban kerül bemutatóra Berlinben. Királyok a színházban. Budapest, junius 9. VII. Edvárd király legutóbbi párisi tartóz­kodása idején történt meg ez a vidám kis f esemény: Páris legkedvesebb mulatóhelyei közé tar­tozik most a kis Théatre des Capucines, a hol a hires Jeanne Granier vendégszerepel. A szinház nem nagyobb egy vendéglői étteremnél, kicsiny színpaddal és kokett for­májú villamos luszterekkel. Valódi párisi fészek, a hol a legelegánsabb közönség verődik össze : esténkint. Olcsó helyek nincsenek, egy szék ára 12 frt. Ezért a pénzért négy-öt rövid egy­felvonásost láthatni, a melyek rendszerint nem egyebek, pikáns párbeszédeknél. Az a nagy előnye azonban megvan a vendégnek, hogy gyakran egy király vágy nagyherczeg mellé telepedhetik le. A mikor Edvárd király párisi időzése egyik estéjén a kis szinház igazgatója izgatot­tan járkált a kapu előtt, hogy ő britt királyi felségét fogadja, hirtelen egy másik jól ismert király alakja bukkant fel előtte: Lipót volt, a belgák királya. Az igazgató szédült a nagy megtisztelte­téstől és mielőtt az Edvárdnak járó üdvözlő beszédet Lipótnak is elmondhatta volna, ez mosolyogva szólt rá az igazgatóra: — Je ne viens pas en roi, je ne viens qu'en simple voisin. (Nem mint király jövök, hanem mint egyszerű szomszéd.) Edvárd király számára két páholyt egyesi­tettek és földiszitették virágokkal, franczia és angol zászlókkal. Lenn, a nézőtér közepén azonban Lipót király ült és a két uralkodó találkozott is a színpadon, a hol mindketten Granier kisasszony játékának és szépségének hódoltak. A >Magyar Színpadi hirdetési osztálya : HAZAI HIRDETÉSI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Üllöi-ut 41. szám.) -4 lapba szánt hirdetések itt vétetnek fel és hirdetési ügyekben mindennemű rekla­mácziók ide intéeenddk. Hirdetések. Nyaralóknak Pianinót kölcsönöz STE1RKBESG ARJVIIN És TESTVÉRE udvari hangszergyár Budapest, VII., Kerepesi-ut 36. Fogak szájpadlás nélkül 3 koronától. Az általunk készí­tett s Párlsban olsfi dijat nyert fogsorok azon­nal megszokhatók és rágásra kitűnően használha­tók. — Régi fogsorok átalakíttatnak. - Vidékiek 12 óra alatt kielégíttetnek. - Tiz évi jótállással. Fogorvosi Intézet: BUDAPEST, VII., Erzsébet-körut 50. I. en. Fogorvos: lifflsr Emil. Teknikai főnök: Sroumiin J, Tartós plombák 3 kor.-tól, foghúzás érzés­telenitve 2 kor ért. ——— Fogad: reggel S-tól eete 8-ig. Vaeár- és ünnepnapokon ia. == Mértékeit írak. — Részletfizetésre is. = í333333 3 Az Urlovasok Szövetkezete junius g., n. és 12-én tartja nyári versenyeit. DP. JUTA88Y JÖZSBF loörgyógyász, k. egészségtan-tanár Sörápoló és Am-szépítö intézete — Budapest, IV., Kossuih-LaJos-uteza 4.— - Alapíttatott 1892. ­Kipróbált és ártalmatlan módon gyógyíttatnak az arcz, kéz és haj szépséghibái és makacs bőrbajai. Tisztátalan, elrontott arezok helyrehozatnak; fonnyadó arezok felüdittetnek. Röntgen, rádium, villam-kezelés. Arczhámlasztás. Szőrirtás örökre. Zománczozás (email). Tetoválás. Vazelin és paraffin befecskendezések (mély ránezob és sebhelyek kitöltésére, csúnya orrok és fülek kiigazítására). A modern szépségápolási eszközök, arezmasz­százs, arcz-gőzfürdő, stb., az intézetben olcsó elő­fizetés mellett igénybe vehetők. Levélileg a köv. szépséghibák kezelése vállalta­tik: durva, sárgult, barnult, pórusos, tulzsiros, tul­száraz arcz; szeplő, májfolt, böratka (mitessszer) pattanás (vimmerli); vörös orr, vörös kéz; fagyás, izzadás; hajhullás, őszülés (festék). Alapos leirás, hajból minta küldendő. Szerekről az intézet gondoskodik. Tudakozódás személyesen vagy levélileg díjtalan. Szépségápolásból leczkeórák, (intelligens nők­nek distingvált keresetforrás)

Next

/
Thumbnails
Contents