MAGYAR SZÍNPAD 1905. március (8. évfolyam 60-90. sz.)
1905-03-31 / 90. szám
1905. márczius 27. 268 VÍGSZÍNHÁZ. »A szentbernáti barátok« szövege. 7. félvonás. A kolostor refektóriumában üdülnek a rend tagjai. A mig a szerzetesek szórakoznak, a gvardián előterjesztést fesz a perjelnek, hogy a szabadgondolkozásu erdész: Brinkmann helyett, istenfélőbb embert kellene alkalmazni. Beszélnek arról is, hogy az agg apát utolsó óráit éli. Szóba kerül továbbá a két noviczius: Pál és Erhard is, a kik legközelebb teszik le a fogadalmat. Pálról kedvezőtlen dolgokat hoz hirül a gvardián. Erhard, az alattomos, álszenteskedő klerikus meg is erősiti a híreket. Pál nemcsak olvassa a szabadelvű müveket, a milyen a Bölcs Náthán, de ir is. A perjel ezért meginti Pált. Erhard közben ismét kémkedik Szaléziusz czellájában, a miért Szaléziusz haragosan kérdőre vonja, de a perjel ebben az esetben is Erhard pártjára áll. Pál elkeseredve látja ezeket. Ha nem volna anyja hő óhaja, nem is lépne be a szerzetbe. Már arra gondol, hogy nem teszi le a fogadalmat, a mikor hazulról levelet kap, a melyben megirják neki, hogy anyja súlyosan beteg. Elhatározza, hogy meglátogatja anyját. 77. felvonás. Döbler esztergályos, Pál atyja, önző ember, a ki mindig magára gondol és főleg testi jólétével törődik. A felesége pedig szintén önző, de inkább a túlvilági jólétére gondol és e végből arra törekszik, hogy nemcsak fia lépjen a szerzetes rendbe, de a leánya is menjen a kolostorba. E miatt arra akarja kényszeríteni Margitot, hogy szakítson Richterrel, a jegyesével. A leány kétségbe van esve is elpanaszolja buját a hazatérő Pálnak. Pál ekkor elhatározza, hogy feláldozza magát. Megigén, hogy leteszi a fogadalmat, de csak ugy, ha a szülők nem állnak Margit boldogságának útjába. III. felvonás. A rend tanácstermében gyülekeznek a barátok. Arról tanakodnak, hogy fel lehet-e szentelni Erhardot és Pált. A gvardián Pál ellen szól, de a fenkölt lelkületű Meinrad is az agg Fridolin megvédik az ifjút. Beront a terembe Brinkmann erdész, és kérdőre vonja a rend urait, hogy miért bocsátották őt el. Keményen visszautasítják követelőzését Egyetlen vigasza az apát. De megcsendül a lélekharang. Az apát meghalt. Brinkmann meg van törve: egyetlen barátját vesztette el. IV. felvonás Készülnek a felszentelésre. A kolostor kertjében nagy a sürgés-forgás. Megjöttek Pál rokonai is. Pál belenyugodott már sorsába, a mikor egy szörnyű eset ismét megzavarja. Brinkmann erdész mégegyszer próbálkozik, hogy megtarthassa állását. A mikor azonban megtudja, hogy az állás már be is van töltve, kétségbeesésében öngyilkossá lesz. V. felvonás. Fridolin atya czellájában vagyunk. A templomból behangzanak a felszentelést ünnepély énekei. Át is láthatnak a templomba. Egyszerre nagy zavar támad. És berohan Pál. Nem tette le a fogadalmat. Nem birja magát rászánni, és letépi a reverendát. Döbler dühösen megy neki fiának, de már mindm késö. Pál kivonul a zárdából, ós utána hangzik Meinrad sóhaja: — BArcsn** veled mehetnék én is! Akar szép, üde arezbőrt ? Ugy haszualja Watterich A. droguista Gézsa Cremet I tégely 90 fillér. KIRÁLY SZÍNHÁZ. A „János vitéz" szövege. Első felvonás. A faluvégén búcsúznak a leányok a hadba induló huszároktól. A háromszínű lobogóra a piros pántlikát lluska, a falu legszebb virágszála, köti rá. Szegény Iluskát halálra kínozza gonosz mostohája; a kis árvának egyedüli öröme, minden boldogsága Kukoricza Jancsinak, a derék bojtárlegénynek szerelme. De ennek az idyllnek is vége szakad. A gonosz mostoha pénzért felbéreli a falu csőszét, hogy hajtsa a tilosba lancsi nyáját éa mikor ez megtörténik: Jancsinak menekülnie kell a nép dühe és a reá váró büntetés alól Búcsút vesz Iluskájától, felcsap huszárnak és megy világot látni, de megígéri szerelmesének, hogy soh'sem feledkezik el róla és száz halálból is vissza jön érette, kis menyasszonyáért. Második felvonás. Á franczia király udvarában nagy a szomorúság: a török megnyerte a csatát, veszendőbe a francziák királyának koronája, országa. Ekkor megérkezik hős huszáraival János vitéz — a ki sok hőstettéért nyert« ezt a nevet — és a szép franczia királyleány kérésére vállalkozik az ország megmentésére. Harczba indul és elkergeti, leveri a tatárt. A franczia király hálából felajánlja neki országa felét és leánya kezét. De János vitéz — általános álmélkodásra — visszautasítja a királylány kezét: lluskájara gondol, hozzá vágyik vissza a szive, lelke. Eurulyaszó hallatszik: porlepte, szomorú huszár érkezik. Bagó, a trombitás, a ki meghozza a dermesztő hirt Jancsi falujából, hogy lluska nincs többé. A gonosz mostoha rossz bánásmódja halálba kergette. Elhoz egy rózsát Jancsinak, azt a rózsát, a melyik lluska sirján nőtt. Jancsi — megtört sziwel, kinzó fájdalommal lelkében — bucsut vesz a franczia király udvarától és elindul Bagóval, hogy a halálban felkeressék szivük közös szerelmét Ilusk.U Harmadik felvonás. Jancsi és Bagó vándorutjukban elérkeznek az Elet tavához. A gonosz mostoha, mint rut boszorkány, megkísérli ancsit elcsalni a tó környékéről, de Jancsi a ündérek énekéből megtudja, hogy hol van és logy itt feltalálhatja elveszett Iluskáját. Az luska sirján nőtt rózsaszálat bedobja az Élet tavába, a tóból virágok, rózsák nőnek és előtűnik a tündérek birodalma, a hol lluska a tandérkirálynő. A két szerelmes boldogan talál egymásra és Jancsit rábirja lluska, maradjon még Tündérorvzágban a tündérek királyának, Jancsi beleegyezik, de inikor a távozó Bagó szomorú nótája felcsendül a furulyán, nem bir magával és utánna rohan, haza: szép Magyarotazágba. lluska sem maradhat, hasztalan kérMik a tündérek, Jancsija után siet és együtt, egymást átölelve, örök szerelemben egyesülve, érkeznek haza, estének idején, a faluvégre, lluska jól ismert kis házába. Bagó pedig siratva a maga elvesztett boldogságát, lep_;«»a a patak partjára. DP. RENNER VIZGYÓGYINTÉZETE BUDAPEST, VII., Valeró-ntcza 4. sz. (Telefon 555.) Az intézet a 'legkényesebb igényeknek megfelelően teljesen újjáalakítva, a modern víz- és elektromosgyógymód legújabb készülékeivel lett felszerelve. Tökéletes hydrotherapla, elektromos fónyfürdök szénsavas fürdők, forró légfürdők, vlbraezlós massage stb. — Kívánatra prospektus. p o r& i) k. I Eladok és veszek > Urasági bátorokat, teljes lakberendezéseket, angol börbntorokat, Mahagoni éa rézbutorokat, perzsa- és smyrnatafajegeketrQAggönyökct^ olaj festményeket, gis- és Tillamos-caillárokit. ===== MAGYAR SZÍNHÁZ. Az »Ex lex« szövege. 1. kép. [Előjáték.) Ripka Lenczi vidéki színigazgató az ex lex állapot folytán tönkre ment, mivel társulata fentartására szükséges állami szubvencziót nem utalványozhatja neki a k.imány. Feljött nejével Ibivel és ennek húgával Magdával a fővárosba, hogy valamit tegyen a szubvenczió megsürgetése dolgában. Siker nélkül. Magda vőlegénye Király Mátyás szintén áldozata az ex lex-nek, mert egy találmányának értékesítésére szintén nem kaphatja meg az állami segélyt. Már már készülnek, hogy elemészszék magukat, a mikor utjokba kerül a Honatya, a ki a haza sivár állapota fölött töprenkedve elárulja, hogy ő is a békét óhajtja. Ripkáék meghallgatják beszédét és felajánlják neki szolgálataikat az ex lex állapot leküzdésére. A Honatya nem hisz nekik. Ekkor ők mint színészek bemutatják neki képességeiket, mire a Honatya szolgálataikat elfogadja és a társaság elindul az Ex lex leküzdésére. 2. kép. Nagy emberek. Asszonyok a nyeregben. A küzdelemnek nincs eredménye. Ekkor Sodróné, Ibi és Magda anyja felvilágosítja őket, hogy az ex lex állapotnak azért nem birnak véget vetni, mivel jelenleg nincsenek a nemzetnek nagy emberei. Bemutatja nekik a uiagántudóst, a ki kész az ő televény esője segítségével rögtön egy nagy generácziót teremteni. Az eső meg is ered és nemsokára Ripkáék, mint óriás emberek jelennek meg, hogy igy tovább folytassák a küzdelmet. Megjelenik egy vidéki küldöttség, a melynek soraiban már Ripkát mint debreczeni talyigást, Királyt mint rőföskereskedőt látjuk. Két pesti csavargó zavargást idéz elő a vidékiek között, fellázítják az utczát, minek folytán felvonul a zavargók ellen a lovasrendőrség és a népet szétverik. I Kitűnik, hogy a lovasrendőrséget, nehogy a népnek baja essék, Ripkáné szervezte színházi hölgyeivel és mikor a tüntető jogászság is megjelenik az utczán, verekedés helyett a női rendőrség és a jogászság között egy nagy fraternizálási jelenet fejlődik ki. A rendőrségés a jogászság ballabilejével végződik a második kép. Harmadik kép. A szobrok kongresszusa. Ripkáék, miután nem boldogultak az ex lex legyűrésével, bajukban a nemzeti mult nagyjaihoz fordultak segítségért. Deák Ferencz össze is hivta a szobrokban megörökített nagyokat egy éjjeli kongresszusra, a melyen elhatározzák, hogy küldöttségben járulnak a magyarok istene elé, hogy ő szüntesse meg a vészes állapotokat. A szobrok között megjelenik Magyarország Nagyasszonyáriak a fehér szobra is, a melyet a szegedi Kossuth-szobor fenkölt szavakban kér fel arra, hogy a küldöttség vezetését vállalja el. A Nagyasszony élére áll a szobroknak és fáklyával kezében vezeti őket a magasba. Negyedik kép. A jövő álma. A küldöttségnek sikere volt. Megtörténtek a választások, kedvező kilátások vannak a békére. A Honatya tudatja ezt a néppel és magára maradva, szövi gondolatait az iránt, hogy most megvalósulnak-e a nemzet álmai, különösen a nemzeti hadsereg dolgában. Megjelenik előtte a harczkészség szelleme és megnyugtatja őt az iránt, hogv lesz nemzeti hadsereg. El is vezeti, hogy megmutassa neki a jövő képét, a nemzeti hadsereget. Ötödik kép. A nemzeti hadsereg. A nemzeti hadsereg bevonulása és díszszemléje a hármas szövetség képviselői előtt. Hatodik kép. Termékenység. A béke biztosítva látsz ik és Ripkáék elszélednek hazafelé. Ripka a békéhez a Természet bőkezűségét fohászkodja le a hazára, mire nyilt változásban felvonulnak a magyar föld természeti kincsei. A végső csoportot a Kultura, a Jólét és a Dicsőség alakjai egészítik ki a magyar harczkészség oltalma alatt. NAGY ZSIGMOND EFSEÄ Budapest, Uj*TÍlág-u. 27. (Rőser-Bazár mellett) JLm e KS«- bbbau. XeJ«fon 11-11.