MAGYAR SZÍNPAD 1904. november (7. évfolyam 303-332. sz.)

1904-11-12 / 314. szám

2 1904. november 12. Budapesti színpadok. Budapest, november 12. A Magyar Királyi Opera teljes erővel készül legközelebbi újdonságára, Adam-nak: A lonjumeaui postakocsis czimü dalmüvére, melylyel a klasszikus operairodalomnak egyik gyöngyét sorozza be az igazgatóság az Operaház műsorába. A bemutató november 28-án lesz. A Nemzeti Szinház negyedik bemutatóelőadása ebben az évadban mához egy hétre, november 19-én lesz. Az újdonság magyar tárgyú és magyar levegőjű történeti szinmü, s a czime: Az emigráns, szerzője pedig Kemechey Jenő, a kit, mint a Föld czimü nagysikerű szinmü társszerzőjét, jól ismer a Nemzeti Szinház közönsége. Az emigráns a 67-iki kiegyezést közvetlenül megelőző nemzeti küzdelmek idejéből vette tárgyát, s nagyon hálás szerepekhez jutottak benne K. Hegyesi Mari D. Ligeti Juliska, V. Molnár Rózsi, Györgyné, Gyenes, Náday, Császár, Szacsvay, Rózsahegyi, Gál, Gabányi, Molnár László, Pálfy és Pethes. * A Vigszinhsz-ban holnap, vasárnap, két előadás lesz. Délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal a Végre egyedül! kerül szinre. Ez lesz a kedvelt bohózat 13-ik előadása. A főszerepeket Gazsi Mariska, Pécsi Paula, Haraszthy Hermin, Nikó Lina, Hegedűs, Tapolczai, Szerémy, Vendrey és Tanay játsszák. Este a Diákélet-et adják. Mayer-Förster poétikus színmüvét a jövő héten estéről-estére adják, ugy, hogy megszakítás nélkül éri el a 25-ik előadás jubileumát. * A Magyar Szinház-ban egyelőre uj darabra aligha kerül sor, mert a Fecskefészek oly vonzóerejtinek bizonyult, hogy az igazgatóság egész novemberre kitűzte, s hamarosan bemutatót nem is hoz. Herblay zenéje is rendkívül gyorsan lett népszerűvé, s tömérdek zenekar játssza már a Fecskefészek bájos melódiáit. Sziklai és Komái tánczkupléjukban nap-nap után friss aktuálisokról énekelnek, s különösen viharos hatása van a revízióról, az uj testőrségröl, Luégerről és az állatkertről szóló strófáknak. Vasárnap délután Az ibolyáslány kerül szinre mérsékelt helyárakkál. Este a Fecskefészek 17-ik előadása lesz. * A Királyszinház illusztris vendégmüvésznője: Sarah Bernhardt ma, szombaton délben érkezett Budapestre és este a 7osco-val kezdi meg nagy érdeklődéssel várt föllépései sorát. Rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik a nagy franczia tragika vendégjátéka iránt, melynek további műsorát itt adjuk: vasárnap, 13-ikán: A kaméliás hölgy; hétfőn, 14-ikén és kedden 15-én: A sasfiók (L'Aiglon), szerdán, 16-án: Fedora. — A Királyszinház a Sarah Bernhardtesték idején még fokozottabb erővel és szorgalommal készül a János vitéz-xe. A nagyérdekü Bakonyi—Kacsóh-opexeii jövő hét péntekjén, november 18-án, kerül bemutatóra. * A Népszinhúz-ban a nagy fénynyel kiállított Lőcsei fehér asszony még egyre telt házakat vonz. A szinház az újdonsággal hosszú időre kasszadarabhoz jutott. A Faragó Jenő által gonddal dramatizált Jókai-xegény tegnapi előadásán Serédy Zsófia szerepét újra Gazdy Aranka, a szerep kreálója vette át. Blaha Lujza asszony e heti vendégjátéka holnap, vasárnap délután lesz, a mikor A szökött katona Julcsa szerepét fogja eljátszani. A kulisszák mögül. Budapest, november 12. Mozgó fény képek az Operaházban. A M. Kir. Operaház igazgatósága A walkür díszleteit felújította és néhány uj világítási effektust alkalmazott a dalműben. A diszlet- és világítási próbát csütörtökön délelőtt tartották meg. A legfontosabb ujitás az, hogy a III. felvonásban a lovagló walkürök megérkezését és elvágtatását a hátfalra vetített mozgóképekkel oldják meg. Ez a nehéz szcenikai jelenet tudvalevőleg eddig sehol sem sikerült kielégítően, j Az Operaházban bemutatandó mozgóképeket ez év nyarán vették fel Kéméndy Jenő szcenikai í főfelügyelő tervei és rendezése szerint. A felvételt Zitkovszky, az Uránia fényképésze, eszközölte. Hosszabb kísérletezés után Kéméndynek sikerült a felvételeket annyira tökéletesíteni, hogy a próbán bemutatott képek feltétlenül sikerültek és meglepő látványt nyújtottak. Az ujitást A walkür, mai, szombati előadásában mutatják be először a nagyközönségnek. Medgyaszay Vilma. — „János vitéz" Iluskája. — * Ez a fiatal leány, a kinek arczképét itt bei mutatjuk olvasóinknak: a Királyszinház legifjabb tagja. Ma még meg kell, hogy tanulja nök sorában. Sőt: csaknem bizonyos, Bakonyi Károly és Kacsóh Pongrácz operettjében, a János vitézben fog bemutatkozni Medgyaszay Vilma a budapesti közönségnek, János vitéz szerelmesének : Iluskának szerepében. Indiszkréczió ugyan, de el kell árulnunk, hogy módunkban volt — a János vitéz egyik próbáján — végignézni a Királyszinház ifjú, uj művésznőjének ezt az alakítását. Azzal a meggyőződéssel távoztunk a próbáról, hogy a budapesti közönséget nagy, igen nagy meglepetés fogja érni. Ez a tizenkilencz esztendős színésznő — a ki színpadi pályáján most kezdi csak jóformán a kezdetet — már ma teljes művészi formát mutat. Végtelen mélyérzésü, szubtilis finomságú, igazi müvészlélek, olyan, a melyik minden érzésre, minden hangulatra rezonál. Poétikus, ezer érzelmes és magyar hangulattól átszőtt szerepét teljesen és tökéletesen átérzi, ugy állítja elénk a szegény, meggyötört szerelmes Iluskát, a hogy ezt az alakot mi magunknak — Petőfi bűbájos költői meséje olvasasakor — elképzeltük. A »Magyar Színpad« tárczája. Sarah Bernhardt. Irta : Bahr Hermann. La Reine de 1'attitűdé, la Princesse des gestes, la Dame d'energie. Igy nevezte őt Edmond Rostand. Aztán igy folytatja tovább: „Nem olyannak látszik, mintha a mesék országából lépett volna közzénk ? Nem lesznek-e gyémántokká és gyöngyökké a szavak ajakán ? Nem a halhatatlan kék madár csicsergését halljuk-e hangjában? Élete, talán a század legnagyobb csudája. Idők multán legendává lesz. Es a költőinek titokzatos Homernek kellene lenniök, a kik egyúttal olyanak is, mint Théophile Gautier, Jules Verne és Ruyard Kipling . . . Nos, fogják mondogatni, Edmond Rostand poéta! Sarcey, a jó öreg Sarcey bácsi, a ki igazi cuistre-ja volt a szép művészetnek, sohasem beszélt róla másképen, mint a la grandé, l'unique Sarah-ról. És szinte lyrikusan szuszogva, a mi bizony nagyon rosszul illett az élénk medvének, igy irt a Phedrájáról: Befejezése ez a nagy művészetnek. Nagyapáink lelkesedéssel beszéltek Talmá- ról és Mars kisasszonyról. Nem láttam őket. Alig emlékszem Rachel-ra. De nem képzelhetem el, hogy valaha oly geniális, oly tökéletest produkáltak és láttak már, mint a milyen Sarah Bernhardt volt a minap. Jó ideje jutottam már arra a meggyőződésre, hogy nemcsak nagy művésznő ez a ritka színésznő, hanem a legnagyobb, az egyetlen e korban, a ki igazán megérdemli ezt a" jelzőt. Ö páratlan. Nem tudom milyen lehetett Rachel; sohasem láttam játszani. De nem hihetem, hogy valakinek több tehetsége legyen, mint Sarahnak. „Es Lcmaitre, a hivatására nézve hitetlen renanista, a ki szereti lebecsülni a tömegek gyors enthusiasmusát, ilyen hymnust zeng róla: „Miután a szótárak összes dicsérő jelszóit alkalmazták már, hogy ünnepeljék Sarah Bernhardt-ot, zavarban vagyok, mert nem tudom, i hogy elragadtatásomnak, csudálatomnak milyen formában adjak kifejezést. Imádás illeti meg ezt a művésznőt, a ki a hányszor megjelenik a közönség előtt, mindig más, egészen más!" Érdekes, hogy a francziáknak, a kik annyira szeretik, mily kevés mondanivalójuk van róla. Ha a franczia beszél a agy művésznőről, elsősorban a magánéletéből mond el egyetmást: „Képzelje csak, — igy szól, — Honoluluban a pomari királynő előtt játszott! Koporsóban alszik! És a lakásában Ieopardok és tigrisek sétálgatnak szabadon." Egyik sem képes megmondani, hogyan játsza meg a Kaméliás hölgy harmadik felvonását, de mindegyik büszke arra, hogy a franczia művészet zászlaját Indiában is lobogtatta. Sohasem lehetett nálánál féktelenebb temperamentummal találkozni. A sorssal kemény küzdelmet kellett vivnia. Egy szegény zsidóleány, tizennégy testvére között a tizenegyedik. Az anyja Hollandiából származott és a franczia nyelvet sohasem volt képes teljesen elsajátítani; tőle tanulta el csukott fogakkal beszélni, a miért sok bosszankodásban volt része. Mint gyermek hányatott életet élt. Először egy asszonynál neveltették, majd kikeresztelték és zárdába vitték, a hol nem volt maradása, megint haza hozták; nem tudták, mitévők legyenek vele. Valaki azt ajánlotta, adják a szinházhoz. Erre azonban nem volt elég csinos s neki magának sem igen volt hozzá kedve. Végre mégis a konzervatóriumba került; kevés sikerrel. Az első dijat nem sikerült megnyernie. Mindazonáltal kis szerepekre a Comédie Francais-hoz szerződtették, a hol a kollegák mindjárt hadat üzentek neki, mert indulatos és vad volt. Egyszer felpofozott egy szinésznövendékleányt, a ki kis húgának a lábára lépett, a miért távoznia kellett a szinház kötelékéből. A Gymnase a Porte-Saint-Martin és különféle Varieté-szlnpadokon járt, aztán majd Spanyolországba indult, a honnan nyomorúsággal visszatérve, az Odeon igazgatója szerződtette. Itt Copée Passant-\ának eljátszásával egyszerre hiressé lett. Ez 1869. január 14-én történt. Ekkor aztán beütött a bukás, a háború. Szeptember 4-én tért vissza Hugo Viktor és Ruy Blas czimü drámájában, mint királynő óriási sikert aratott. 1872-ben másodszor lépett fel a Comédie színpadán. És ettől fogva mindennap ujabb furcsa hirek hangzottak felőle. Nemsokára összevész a sajtóval, a szinház igazgatóságával és újból elhagyja a Comedie Francais-t. Majd férjhez megy, válik és mégveri Marie Colombiert. Ekkor megkezdi vendégkörutját a tengeren tul. A mióta visszatért Párisba és saját színházat építtetett, olyan hallatlan energiát tanusit minden tekintetben, a mely szinte emberfeletti. Egyszemélyben igazgató, pénztáros, dramaturg, rendező, jelmeztáros ; minden este óriási szerepet játszik, sőt hetenkint kétszer délutáni előadásban is részt vesz. Kora reggel érkezik meg a próbára, felállíttatja a díszleteket, rendezi a világítást, tárgyal szabóval és próbál, ebédidőig próbál. Az öltözőjében étkezik, mialatt festi magát, újságírók meginterjúvolják, fellép, a szünetekben ellenőrzi a számlákat, látogatókat fogad, üzleti ügyekben beszél az ügynökökkel és csak későn éjjel tér vissza otthonába, a hol már vár reá egy költő, a ki végigolvassa neki uj darabját, a melyben neki irt szerepet. E hallatlan munkaerő szinte szentté avatta őt a francziák előtt. Hajdan az ifjút ugy vezették a templomba, mint a bérmálásra; ma a templomba viszik, hogy lássa Sarah Bernhardt-ot. . .