MAGYAR SZÍNPAD 1903. szeptember (6. évfolyam 256-270. sz.)

1903-09-19 / 260. szám

4 A inai előadások szőVegei. V I GSZI NH AZ. A »Herbelin papa« szövege. I. felvonás. Herbelin volt hajóskapitány rregnősült. Negyven éves elmúlt, de azért tizen­nyolcz éves leányt vett feleségül. Házasságuk bol­dog. A koros férj és a fiatal menyecske jól megértik egymást. Herbelin azonban titkot őriz: fia van, felnőtt nagy legény, a ki Afrikában kalandoz. Valami ifjúkori botlás gyümölcse Jacques, a kinek létezéséről Herbelin nem mer szólni a feleségének. Az asszonyka több izben kijelentete, hogy sohasem tudná szeretni Her­belint, ha azt tudná meg, hogy Herbelin ő előtte már mást is szeretett. Jacques váratlanul megjelenik. Herbelin, hogy titkát el ne árulja, azt hazudja a feleségének, hogy Jacques egy barátjának, Davannesnak a fia. HerbelinJ azt reméli, hogy a titkot igy megőrizheti, mert hiszen Davannes Khinában jár. Csakhogy Davannes is hazaérkezik és megjelenik Herbelin házánál, még pedig abból a czélból, hogy feleséget keres­sen. Herbelin anyósa ugyanis, a ki még fiatal nő, másodszor is férjhez akarna menni és apró hirdetést tesz közzé. A hirdetés miatt annyi kellemetlenség zudul Herbelin nyakába, hogy a kapitány, bár kedveli anyósát, követeli, hogy Montreuxné asszony távozzék a háztól. Ezt az anyós meg is teszi. II. felvonás. Herbelin a feleségével vissza­v ónul vidéki nyaralójába. Itt lepi meg Davannes, a ki a kedvese elől menekül és ide érkezik M ontreuxné asszony is, a ki időközben férjhez m ent, még pedig Jaqueshoz, a kinek szárma­zá sát nem ismeri. A bonyodalom tetőpontra h ág. Davannest Montreuxné asszony férjének n ézik, Jacquesot a Davannes fiának; Herbelin, — a ki most a fiának a veje — még mindig félti a titkát, kétségbeesetten küzködik, hogy a tornyosuló felhőket eloszlassa, de hasztalan, a felvonás végén kiderül a titok. III. felvonás. Megjelenik Montreuxné asszony halottnak hitt férje, a ki a csomót megoldja. A párokat sikerül egymással kibékí­tenie és a családi boldogság helyreáll. „EURÓPA" Nagy Kávéház Váczl-körut 37. (Hajós-utcza tarkán.) Elf »rangú látványosság! Hldtg bufftt. Hamisítatlan Italok. Külön hölgytarmak. Bohém-tanya. Hnuuátli Frnn hírneves fiatal prímás, elsőrendű zcnéBzekböl JlUVVdlil L összeállított zenekarával. • Reggelig nyitva ===== Rotanbarg Lajos, kávét. ^Lantos-féle Pilseni Sörház I Lipót-körut 27. £ Pilseni ös-forrás. Színház után mindig kitűnő, Ü friss ételek. Olcsó árak. Pontes kiszolgálás. Hirdetések felvétetnek e lap MAGYAR SZÍNHÁZ. NÉPSZÍNHÁZ. »A drótostót« szövege. Előjáték. A kis drótostótokat útnak eresztik szüleik. Mielőtt elvándorolnának Jankut és Zsuzsát eljegyzik egymásnak, s Zsuzsa ki­kunyorál egy ezüst forintot Pfefferkorn hagyma­kereskedőtől, tizenkétéves vőlegénye számára. Pfefferkorn váltót vesz a gyermektől pénze ellenéten. Az első felvonás tlz évvel később, Buda­pesten játszik. Janku Pfefferkcr.i ajánlatára Günther bádogosmester műhelyébe kerül, Günther jobbkeze lesz, s a bádogosmester — miután ő inkább politizálgatni szeret — üzlete vezetését teljesen a fiúra bizza, s leánya, Miczi kezét is neki szánja. Éppen az eljegyzésre készülnek, mikor megérkezik hazulról Zsuzska. ő Milost, a Budapesten katonáskodó földijét szereti, s utána jön szintén Pfefferkorn közvetítésével a fővárosba. Pfeferkorn Güntherékhez protegálja be a lányt szobalánynak, s miután azt hiszi, hogy Fruska még mindig Jankut szereti, az el­jegyzési ünnepélyen nagy zavart okoz, elmondja, hogy Jankunak már van menyasszonya Zsuzsa. A harmadik felvonás színhelye a Milos kaszárnyája. Miczi és Zsuzsa felkeresik Milost, s megmagyaráznak neki mindent. Egy csomó bohóság után Miczi Jankué, Zsuzsa pedig az ő Milosáé lesz. Bali gyógyfürdő ( s°p fon meiiet t> Széltől teljesen védett, erdős hegyekkel borí­tott vőlgykatianban fekszik. Kénes-vasas iszapja a hivatalos vegyelemzés szerint 18-szor múlja felQl vastartalom humus-sav és ható anyagok tekintetében a világhírű Franenesbadi móorföldet. Lithiumos és kénes-vasas forrásaival, villámot-, vis- es villa­mos ftnyfürdöivel, továbbá hidegvizgyógyinté­uetével joggal megérdemli, hogy az orvosok és gyógyulást keresők figyelembe vegyék. Ritka gyógy­hatányai következtében főleg csúzos, köszvényes bántalmaknál, vese- e's hólyagbántalmakndl, női bántalmak e's idegbajoknál használható. A balfl lithiumos savanyúvíz páratlan gyógyhatású vese-, hólyagbajoknál és köszvénynél, lithiumtartalma tekintetében messze túlszárnyalja az összes külföldi ásványvizeket. Főraktára: Budapesten, Édeskuty L, udvari szállítónál, ErzsébeUter 8. Bővebb felvilágosítással szolgái: Balf kénes-iszapfütdö igazgatósága. Vasút, posta és telefon helyben. SATANELLO DEKAMERONilA. Márkus József (Satanello) alább felsorolt müvei legczélszerübben postautalvány utján rendelhetők meg a kiadóhivatalában. MAGYAR SZÍNPAD kiaaőhivatalában (Teréz-körút 38.) A kötetek egyenkint kaphatók. \ Tisztességes asszonyok 2 kor. Mikor Amor nevet 2 • Az én asszonykáim 2 » A tilosban . 2 » Ámor műterméből 2 » Czigarett-szikrák 1 » Hamis bálványok 2 » A szerelem pillangói 2 » Exotikus növények 2 » Kikapós menyecskék 2 » Ezek r.?ok! 2 » Csint ' történetek 2 » A »Czigányélet« szövege. Első felvonás. A .. steleki czigánysoron öt esztendő óta várja ha famíliája Dadó Lajos czigányprimást, a ki ki ..ont Párisba szerencsét próbálni. Balkézről való hitvese két kis gyer­mekével hűséges kitartással vár reája. Lajos meg is érkezik, urasari, előkelően öltözve, de nem egyedül: párisi barátnéjának, a márkiné­nak megszöktetett komornájával. A komornát az állomáson hagyja, ő pedig benéz a czigány­sorra a famíliájához. Kitörő örömmel fogaTák: anyja, apja és a szeretője: Darázs Etel. án­dékokkal árasztja el őket, de egyre azon jár az esze, hogyan szabadulhatna a czigánypereputy­tól, melytől öt év alatt elszokott. Mikor a família megtudja, hogy Lajos nem egyedül jött haza Párisból, hanem a »feleségével«, Etel odadobja ajándékait és az öreg czigány-dádé el­kergeti a háza tájékáról. Második felvonás. Megérkezik a városba a párisi czigánybanda nagybőgőse, a ki keresi azt a drága családi gyürüt, melyet a márkinőtől komornája magával hozott emlékül. A gyürü felkutatójának huszonötezer frankot helyezett kilátásba a márkinő gondnoka, a márkinő pedig ugyancsak huszonötezer frankto tűzött ki a komorna fejére, csak azért, hogy azt jól megtépálhassa. A nagybőgős kártyán elnyeri a gyürüt Lajostól, elhóditja tőle a komornát, a kit visszaszöktet Párisba. Közben Macska László csendőr, a kinek szerelmi ajánlatait Etel, Lajos cserbenhagyott szeretője vissza­utasítja: bosszúból összefogdossa a czigányo­kat és bekíséri őket Szegedre, azzal a váddal, hogy ők fosztották ki a mult évben a szegedi zálogházat. Lajost is elfogják, a famíliájával együtt. Harmadik felvonás. A czigányok ártatlan­sága kiderül, visszátérnek mind a czigánysorra, a hol megülik az öreg Tollas Zsiga lakodalmát, a ki harminczöt év után végre törvényesen is megesküszik az életepárjával. Lajos utolsó kin­csét, a hegedűjét akarja eladni, hogy vissza­térhessen Párisba, mikor a kunyhóból meg­hallja a kis fia hegedüjátékát. Apai szive meg­mozdul, lemond a nagyváros fényéről, pompájáról és ott marad hűséges Etelje és gyerekei mellett. iiiiiiiimiiiiiii 1 Csonka Sándor elsörangn úri szab ó | | VI., Andrasoy-ut 32. sz. I. em. B Telefon e/fim 13—66. 5 I Ajánlja rendkívül előnyös 2 évre szóló ruhabérlet | rendszerét: | Negyedévenként fizetendő 60 koronáért. | = 1 télikabát 1 tavaszi öltöny II felöltő 2 nyári öltöny 11 szalon zsaket-öltöny 1 őszi öltöny vagy 1 szmoking-öltöny. |a bérlet részletes előnyeit bárkivel szívesen köz-5 löm díjtalanul. MIHI um •••••••in min ••••••••••mű n M11 n 1111M111111 iiT lichtschcM (volt HOLTZSPACH) Deák-téri éttermei színház után is friss ### tételek, kitűnő erijány-hangverseny. Saját Urmésl borok. = Droh» tér. /

Next

/
Thumbnails
Contents